Vegán receptek
Isteni sütőtökös-fűszeres vegán tiramisu
Érző állatok
A virtuális valóság segítségével mutatták meg, mit élhetnek át a kísérleti állatok
A PETA állatvédő szervezet a University of Michigan kampuszán mutatta be az Elrablás című virtuális valóság élményét, amiben földönkívüliek embereket rabolnak el, és a kísérleti állatokhoz hasonlóan bánnak velük. Az állatvédők így szerették volna felhívni a figyelmet az egyetemen végzett erkölcstelen állatkísérletekre, amikről sok diák nem is tud. A legtöbben el sem tudjuk képzelni, milyen…
Érző állatok
Saját kezűleg akart véget vetni kutyája életének egy idős férfi
Az idős férfi úgy döntött, a szakszerű eutanázia helyett inkább ő maga végez korosodó kutyájával, tette miatt pedig a törvény előtt kell felelnie. A sikertelen kísérlet után olyan súlyos sérülésekkel hagyta magára az állatot, hogy pár nappal később az állatorvosok kénytelenek voltak – most már szakszerűen – végleg elaltatni. Megdöbbentő tettre szánta el magát egy…
Üzlet és gazdaság
A Lidl csökkenti a saját márkás növényi termékek árait
A Lidl élelmiszerlánc úgy gondolja, itt az ideje, hogy az árképzéssel ösztönözze vásárlóit arra, hogy a fenntarthatóbb termékeket válasszák. A változás egyelőre csak a németországi üzleteket érinti. A mai napig tartja magát az elképzelés, hogy vegán módon étkezni egyfajta úri hóbort, felső kategóriás kiváltság, és ha az ember rátekint a legújabb növényi alapú húskészítményekre, joggal…
Vegán receptek
Namoura vagy basbousa, azaz kókuszos-grízes süti – Csenge és Flóra világkonyhája
Mediterrán sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, és szokás szerint édes fináléval zárunk: mai receptünk egy grízes, kókuszos kevert sütemény, ami namoura, basbousa, revani és hareesa néven is ismert. Ez a cikk a Csenge és Flóra világkonyhája sorozat tizenhetedik része. További receptekért kattints ide, a házigazdák bemutatkozását pedig itt olvashatod el. Ez az egyiptomi, mór eredetű sütemény…
Érző állatok
Közel 150 macskát dobtak ki a sivatagba Abu-Dzabiban
Az élelem és víz nélkül magukra hagyott macskák közül sok elpusztult. Az állatmentő egyesületek önkéntesei erőn felül dolgoztak, hogy az esetleg elkóborolt, de még élő macskákat előkerítsék. Sajnos nem példa nélküli esetről van szó, az arab országban előfordultak már hasonló borzalmak. Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) fővárosa Abu-Dzabi. A sivatagi éghajlattal rendelkező városban múlt héten…
Innovatív
Nincs megfelelő elnevezése a sejtalapú húsoknak
A Singapore Management University felmérése alapján a számos elnevezés közül a „cultivated meat” tűnik a legvonzóbbnak a sejtalapú húsok tekintetében. A vizsgálatból az is kiderült, hogy nem nagyon van olyan aspektus, legyen az környezetvédelmi, állatjogi vagy egészségügyi, ami különösebben kiemelkedne a fogyasztói elfogadottság szempontjából. Az egyetem felmérése során olyan húsevőket is megkérdezett, akik már fogyasztottak…
Aktivizmus
Tízezer állatvédő tüntetett Milánóban az olasz menhelyen kivégzett disznók miatt
Több európai ország aktivistái is tüntettek Milánóban egy olasz menhelyen a közelmúltban – állami utasításra – kivégzett tíz disznó miatt. A Rete dei Santuari di animali liberi in Italia (Olaszországi Szabad Állatmenhelyek Hálózata) szervezet becslése szerint tízezer tüntető vonult fel a napokban Milánóban. A megjelentek az ellen tiltakoztak, ami a közelmúltban Pavia tartományban, azon belül…
Vegán receptek
Vegán fokhagymakrémleves
Ez az egyszerű fokhagymakrémleves jó barátunk lehet, ha egy gyors és könnyed levesre vágyunk. A fokhagymakrémleves egy igazán megunhatatlan klasszikus, ami tökéletesen felmelegít a hidegebb időkben. A leves krémességét a növényi tejszín biztosítja, ezen kívül pedig csak olyan összetevőket tartalmaz, amik – jobb esetben – fellelhetőek bármelyik háztartásban. Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma apró kockára vágva…
Érző állatok
Björk is felszólalt a bálnavadászat teljes betiltásáért
Az izlandi énekesnő, Björk azt követően posztolt, hogy a kormány újfent megadta egy bálnavadászattal foglalkozó vállalatnak a zöld jelzést. Korábban egy állatjóléti jelentésre hivatkozva ideiglenesen betiltották ezt a tevékenységet. Közösségi oldalán szólalt fel a bálnavadászat ellen Björk. Az izlandi énekesnő már korábban is kiállt a bálnák mellett. Júniusban például tüntetést vezetett az izlandi fővárosban, Reykjavíkban,…
Innovatív
Az Egyesült Királyság meggyorsítaná a sejtalapú húsok engedélyezését
Az ország egy kétoldali egyezmény keretében felgyorsítaná az új élelmiszer-technológiai eljárásokkal készült ételek engedélyezését. Mindezt az élelmiszer-biztonság, valamint a környezeti károk enyhítése érdekében. Így az Egyesült Királyság lehet az első olyan európai ország, ahol engedélyezik a sejtalapú húsok forgalmazását, ami az Egyesült Államokban és Szingapúrban már megtörtént. Az Aleph Farms, egy izraeli élelmiszergyártó az első…
Földünk
A vegán étrend környezeti hatása mindössze 30 százaléka a húst fogyasztókénak
Tudjuk, hogy a húsipar jelentős hatással van a bolygóra, és hogy a vegán étrend környezetileg fenntarthatóbb. De pontosan mekkora hatással van az általunk elfogyasztott étel a környezetre, és mekkora különbséget jelent a vegán étrend követése egy húsban gazdag, vagy akár húsban szegény étrend fogyasztásához képest? A Nature Food című folyóiratban megjelent tanulmányban megvizsgálták 55 000…
Nagyvilág
Több száz majomkoponyát foglaltak le a párizsi reptéren fél év alatt
A párizsi Charles de Gaulle repülőtéren hét hónap alatt 718 állati koponyát foglaltak le, köztük 392 védett főemlősét. A francia reptéren majdnem mindennap találnak a csomagok között állati koponyákat, amelyek nagy része Afrikából, főleg Kamerunból érkezik az országba. Ezeket aztán – ha nem kobozzák el őket – többségében az Egyesült Államokba szállítják tovább. Az amerikai…
Ez is érdekelhet
Vegán receptek