Domján Flóra

349 publikált cikk

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Egy barna-fehér foltos tehén felülnézetből, felfelé néz, egyik fülében sárga füljelző, körülötte több tehén, akiknek csak a testük egy része látszik
Harmincöt éve hadjáratozik a húslobbi a zöld törekvések ellen

Az amerikai állattenyésztők legalább 1989 óta akadályozzák a környezetvédelmi törekvéseket – derül ki egy nemrég…

Pisztrángok víz alatt, közelről, körülöttük tengerifű és kövek
A határérték tízszeresét találták a hatvan éve betiltott DDT-nek pisztrángokban

A DDT nevű rovarirtót egészségkárosító hatása miatt a világon szinte mindenhol betiltották a hetvenes években.…

Víz alatti élővilág, színes korallzátony és halak
A történelem legsúlyosabb korallfehéredésével küzdenek a világ zátonyai

Jelenleg a negyedik korallfehéredési esemény zajlik globálisan – erősítette meg az amerikai Nemzeti Óceán- és…

Egy kukoricaföld közelről, baloldalt a zöld levelek lógnak ki a talajból, jobboldalt a barna talaj látszik
Mérgező fémekkel szennyezett a világ termőföldjeinek hatoda

A világ termőföldjeinek nagyjából hatodán a mérgező fémek koncentrációja túllépi az elfogadható szintet, állítja egy…

Elöl a tenger, amit kissé megvilágít a háttérben a hegyek mögött épp lebukó nap
Egyre intenzívebbek és gyakoribbak a tengeri hőhullámok a klímaváltozás miatt

Hosszabbak, intenzívebbek és gyakoribbak lettek a tengeri hőhullámok a globális felmelegedés miatt – állítja egy…

Egy város messziről, az ég és a levegő pirosas színű, a háttérben felhőkarcolók és a lemenő nap
A rekordok éve volt a tavalyi Európában, és nem jó értelemben

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, a tavalyi év pedig a valaha mért legmelegebb volt a…

Egy csapat tüntető Jánossomorján, akiknek az első sora egy széles molinót tart, amire a Tiltakozunk! felirat van ráírva
Száj- és körömfájás: lakosok és önkormányzatok is tiltakoznak az állatok elföldelése miatt

Továbbra is küzdenek a hatóságok és az állattartó telepek a ragadós száj- és körömfájás terjedése…

Narancssárgás színű nap és hegyek sziluettje látszik a háttérben, a kép előterében pedig egy póznán egy holló sziluettje
Drasztikus elszegényedést hozhat a felmelegedés az átlagember számára

Az eddigi modellek valószínűleg alábecsülték a globális felmelegedés gazdasági hatását – állítja egy új tanulmány.…

Egy olvadó gleccser az Antarktiszon, háttérben a havas hegy, az előtérben az olvadékjég úszik a víz felszínén
Élelem- és vízszűkösséggel fenyeget kétmilliárd embert a gleccserek olvadása

A gleccserek olvadása nemcsak a tengerszint emelkedését okozhatják, hanem súlyos hiányokat is az élelem- és…

Egy fehér köpenyes, maszkos ember egy tablettel a kezében sétál el egy sor elzárt szarvasmarha előtt, akik épp esznek
Ausztria is lezár határátkelőket a száj- és körömfájás miatt

Szlovákia után Ausztria is lezár határátkelőket, hogy megakadályozza a ragadós száj- és körömfájás terjedését. Közben…

Kollázs, a baloldali képen Gene Likens, a savas esőt felfedező kutató tartja monitorozó berendezését, a jobboldali képen savas esőtől elpusztult fák láthatóak a Yellowstone Nemzeti Parkban
Visszatérhet a savas eső Trump környezetvédelmi lazításai miatt

A Trump-adminisztráció az elmúlt hetekben alapvető környezetvédelmi szabályozásokat vont vissza. A tudós, aki felfedezte a…

Egy fedett szarvasmarha-telep, egy fehér köpenyes, orvosi maszkos férfi guggol a szarvasmarhák előtt
Kérdés, okoz-e áremelkedést a továbbterjedő száj- és körömfájás

Újabb szlovákiai szarvasmarha-telepen azonosították a ragadós száj- és körömfájást, ezúttal az ország egyik legnagyobb tejgazdasága…

Egy sirály áll a vízparton, körülötte sok műanyagszemét
Minden vizsgált madár tüdejében talált mikroműanyagot egy kutatás

Több mint ötven madárfaj tüdejében találtak mikroműanyagot egy új kutatásban. Korábban még nem készült olyan…

Egy fedett szarvasmarha-telep, egy fehér köpenyes, orvosi maszkos férfi guggol a szarvasmarhák előtt
Újabb magyar telepen találtak száj- és körömfájást, Szlovákia több határátkelőt is lezárt

A kisbajcsi telep után most újabb magyar szarvasmarha-állományban azonosították a ragadós száj- és körömfájást. Szlovákia…

Ana Toni, a brazil környezet- és klímavédelmi főtitkára, a belémi klímacsúcs egyik képviselője ül öltönyben, névtáblával, mikrofonnal
Háborúval fenyeget a tétlenség – állítja az idei klímacsúcs egyik vezetője

A brazíliai Belém városában tartják az idei klímacsúcsot. A találkozó egyik helyi képviselője, Ana Toni…

Egy nagyüzemi szarvasmarhatelep, ahol fedett, elkülönített karámokban vannak egy sorban tehenek
Szlovákiában is megjelent a száj- és körömfájás, három telep érintett

Három szarvasmarha-állomány egyedeiben találtak ragadós száj- és körömfájást Szlovákiában egy pénteki közlemény szerint. A betegség…

Város felülről, narancssárga égbolt, az előtérben tetők látszanak, a háttérben az épületek kevéssé látszódnak a légszennyezés miatt
Szinte mindenhol a világon egészségtelen levegőt lélegzünk be

Majdnem az egész globális népesség egészségtelen levegőt lélegzik be – derül ki egy új, a…

Egy nagy halom szarvasmarhatrágya egy szántótföld szélén, ami gőzölög
Nem tudtak a fertőzésről, kiszórták a száj- és körömfájásos tehenektől származó trágyát

Március elején egy kisbajcsi telepen azonosították a ragadós száj- és körömfájást. A fertőzés miatt 1400…

Lee Zeldin, az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA vezetője bejelentést tesz a pódiumon Washingtonban 2025 februárjában, bal oldalán az EPA zászlaja, jobb oldalán az amerikai zászló
Az amerikai kormány visszavonhatja állásfoglalását, miszerint káros az egészségre a szén-dioxid

A Trump-adminisztráció épp azt fontolgatja, visszavonják-e azt a hivatalos álláspontot, amely szerint az üvegházhatású gázok,…

Közeli felvétel egy ujjbegyről, amin fehér és kék mikroműanyag-darabok vannak
Közel félmilliárd ember éhezhet a mikroműanyag-szennyezés miatt

A mikroműanyag-szennyezés negatív hatással van a növények fotoszintetizáló képességére – állapította meg egy új tanulmány.…