Élelmezési rendszer
Keveslik a boltokban kapható növényi helyettesítőket a németek
A német vásárlók 21 százaléka szeretné, hogy a növényi helyettesítők nagyobb választékban legyenek elérhetők a boltokban egy frissen publikált felmérés szerint. Németország már jó ideje élen járó szereplő a növényi alapú élelmiszerek európai piacán. Az országban 41 százalék a flexitáriánusok, 9 százalék a vegetáriánusok és 3 százalék a vegánok aránya. Ez derült ki a BVLH,…
Vegán receptek
Egyiptomi koshari – Csenge és Flóra világkonyhája
Tudod, mi az a kushari, vagy koshari? Ha nem, akkor meglepő ténnyel szolgálhatunk: ez a gazdag, kiadós egytálétel nem más, mint Egyiptom nemzeti étele. A koshary, kushari vagy koshari, bár nemzetközi vonatkozásban talán annyira nem ismert, Egyiptom utcáin sétálva minden bizonnyal gyakran találkozhatunk vele. Ez az étel ugyanis az ország hivatalos nemzeti étele, és egyben…
Itthon
„A zöld szervezetek többsége burokban él” – beszélgetés a Bolygó közösségi tér vezetőivel
A fiatalok zöld aktivizmusát kívánja támogatni a Bolygó nevű közösségi tér, amely idén tavasszal nyílt meg Budapesten, és amely a Planet One nemzetközi projekt részét képezi. A hiánypótló kezdeményezés munkatársai szerint sürgősen változtatni kellene fogyasztói szokásainkon ahhoz, hogy Földünk átvészelje a klímakatasztrófát. A Bolygó elnevezésű közösségi tér a Planet One nemzetközi projekt részeként idén tavasszal…
Érző állatok
Jávorszarvas tévedt a metrósínekre, lelőtte a vadőr
Négy órán keresztül bóklászott a jávorszarvas a stockholmi metróvonalon. A vadőrök nem tudták befogni vagy elhajtani onnan, így végül lelőtték az állatot, hogy helyreállhasson a menetrend szerinti közlekedés. A stockholmi piros metróvonalon a 36 megállóból hetet le kellett zárni, miután jávorszarvas tévedt a sínekre. A svéd főváros metrórendszere összességében mintegy 100 állomást ölel fel, és…
Vegán receptek
Ratatouille, azaz francia lecsó
A ratatouille egy hagyományos francia étel, amelynek számos elkészítési módja ismert. Az egyik ilyen változat a confit byaldi, amihez a zöldségeket vékony szeletekre vágják durva darabok helyett. Ebben a receptben ennek egy változatát mutatjuk be, amit a L’ecsó című Pixar-filmben is láthattunk. Bár a ratatouille látszólag egyszerű étel, az elkészítése időigényesebb lehet, mint elsőre gondolnánk.…
Politika
Állatvédelmi intézkedéssel szépítene a brit kormány
Egy új állatvédelmi intézkedés javít ugyan a brit kormány renoméján az állatvédők szemében, azonban még ez sem elegendő ahhoz, hogy feledtesse velük a környezetvédelmi hátraarcot. Idén ráadásul már el is vetett a kabinet egy állatjóléti törvénytervezetet. Mérföldkőnek számító törvényt fogadott el a turizmusban használt állatok védelmére az Egyesült Királyság kormánya. Az új törvény célja, hogy…
Érző állatok
A Galápagos-szigeteken is megjelent a madárinfluenza
A közismert szigeten számos endemikus, vagyis csak ott megtalálható faj él. Ezért különösen aggasztó, hogy már itt is megjelent a madárinfluenza veszélyes, H5N1 variánsa. A szigeten szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, hogy így óvják a ritka vagy veszélyeztetett állatfajokat a további fertőzésektől. A Charles Darwin munkássága kapcsán közismertté vált szigetcsoportról szinte már mindenki hallott, aki…
Földünk
Túlléptünk a Föld emberi élethez szükséges biztonságos működési keretén
Az emberi tevékenység a Föld egészségét jelző mutatók legnagyobb részét az emberi élet számára veszélyes zónába taszította – derül ki egy új elemzésből. A szerzők kilenc, egymással szoros összefüggésben lévő „bolygóhatárt” elemeztek, amiket túllépve az emberi élet fenntartásához szükséges globális rendszerek stabilitását veszély fenyegeti. A kilenc bolygóhatárból – idetartozik például a klímaváltozás és az óceánok…
Életmód
Európában szinte mindenki rossz levegőt lélegzik be
A legmodernebb kutatási és műholdas technikákkal végzett mérések alapján szinte teljes Európában rossz a levegő. A lakosság nagymértékben szennyezett levegőt lélegzik be. Hazánk is azon országok közé tartozik, ahol az értékek komoly aggodalomra adnak okot. A légszennyezésnek globálisan évente több millió halálos áldozata van, ráadásul kutatások alapján a demencia kialakulását is elősegíti, vagyis komoly terhet…
Vegán receptek
Chili sin carne TÉNÉ módon elkészítve
A hűvösebb napokon nincs is jobb annál, mint bekuckózni egy meleg takaró alá egy tál kiadós és fűszeres chilivel. Ha a teljes értékű növényi étrendet követed, vagy csak egyszerűen szeretnél kipróbálni egészségesebb recepteket is, akkor ez a chili sin carne éppen neked való. Rengeteg információ kering arról, mi kerülhet a tradicionális chilibe és mi nem,…
Érző állatok
Autópályára keveredett nyúl miatt állították le a forgalmat
A nyúl, aki az Elektra nevet kapta megmentőitől, sértetlenül megúszta az autópályás kalandot. Immár egy menhelyen várja a gazdáit, ha pedig nem jelentkeznek érte, bárki örökbe fogadhatja. A forgalmas 80-as autópálya San Francisco felé vezető szakaszán le kellett állítani a forgalmat, miután értesítették a kaliforniai állatgondozási és -ellenőrzési hivatalt egy út szélén bolyongó nyúlról. Az…
Érző állatok
Ma van az állatok világnapja, számos programmal ünnepelhetjük
Az állatok világnapja ugyan ma van, de nem csak ezen az egy napon lesznek ehhez kapcsolódó programok, sok eseményt hétvégére időzítettek ugyanis a szervezők. Mutatunk néhány valóban etikus tippet. Először Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel az állatok világnapjának gondolata. A választás azért éppen október 4-re esett, mert ez Assisi Szent…