Sok jót lehet mostanában hallani a növényi étrend állítólagos előnyeiről: csökkenti a koleszterin- és vércukorszintet, kordában tartja a testsúlyt, jó a szívnek és az ízületeknek.
Nehéz azonban elfelejteni a gyermekkorunktól belénk nevelt “a tej élet, erő, egészség” skandálást – tényleg lehetünk úgy egészségesek, ha minden állati terméket elhagyunk az étrendünkből?
Összegyűjtöttünk 7 tanulmányt, amelyek a növényi étrend hatásait tanulmányozták – nézzük, mire jutottak.
1. Macknin, M. et al, 2015
Háttér: Ez a tanulmány a hozzáadott olajtól mentes, növényi alapú étrendet vetette össze az American Heart Association (AHA) által ajánlott étrenddel. A kétféle étrendet elhízott, magas koleszterinszinttől szenvedő családokon tesztelték négy héten át.
Eredmény: Mind az AHA étrendje, mind a növényi étrend jó hatással volt a családokra. A kutatók azonban megállapították, hogy a gyerekeknél a magas vérnyomás, koleszterinszint, vércukorszint és súly csak a növényi alapú étrenden csökkent jelentős mértékben.
A szülők esetében is jelentősen alacsonyabb volt a növényi étrendet követők között a koleszterinszint és a vércukorszint, mint az AHA-étrendet követőknél. A kutatók megjegyzik: nagyobb tanulmányokra lenne szükség, hogy a növényi étrendben rejlő potenciált jobban megértsük és alkalmazni tudjuk.
2. Mishra, S. et al, 2013
Háttér: kutatók egy amerikai biztosítási cég 291 alkalmazottját gyűjtötték össze 10 különböző irodából, hogy teszteljenek rajtuk egy növényi alapú táplálkozási programot. A cél az volt, hogy kiderüljön, hatással van-e az elhízásra és a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatára a növényi étrend.
Az irodákat, amiknek az alkalmazottait diétára fogták, mind összekapcsolták egy-egy másik irodával: ők voltak a kontrollcsoportok. A kísérlet 18 hétig tartott.
Eredmény: a növényi étrendet követő résztvevők átlagosan 4.3 kilogrammot fogytak, szemben a kontrollcsoporttal, ahol nem volt jelentős súlyvesztés (0.06 kg). A növényi étrendet követőknek emellett csökkent a koleszterinszintje és a vércukorszintje is.
3. Barnard, N. D. et al, 2005
Háttér: ez a tanulmány 64 túlsúlyos, posztmenopauzális (klimaxon túlesett) nő bevonásával készült, akiket alacsony zsírtartalmú vegán étrendre utasítottak. A kontrollcsoport szintén alacsony zsírtartalmú, de mindenevő étrendet folytatott az amerikai nemzeti koleszterincsökkentő program ajánlása szerint. A kísérlet 14 hétig tartott.
Eredmény: a növényi étrendet követő nők átlagosan 5,8 kilogrammot fogytak, a kontrollcsoport résztvevői pedig 2,8 kilogrammot. Érdemes megjegyezni, hogy a kutatók a résztvevők étrendjébe nem tettek kalórialimitet, és azt mondták nekik, nyugodtan egyenek addig, amíg nem lesz teltségérzetük.
4. Barnard, N. D. et al, 2006
Háttér: a kutatók arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van a kettes típusú cukorbetegségtől szenvedők vércukorszintjére és szív- és érrendszerére az alacsony zsírtartalmú növényi étrend.
A résztvevők számára véletlenszerűen jelölték ki, hogy ezt az étrendet, vagy az American Diabetes Association (ADA) által ajánlott étrendet kövessék. A kísérlet 22 hétig tartott.
Eredmény: a vegán étrendet követők 43%-a, míg az ADA étrendjét követők 26%-a csökkentette a gyógyszeradagját a kísérlet hatására. A növényi étredet követők átlagosan 5.8 kilogrammot fogytak: 134%-kal többet, mint az ADA-csoport. A koleszterinszint mindkét csoportban csökkent.
A növényi étrendesek vércukorszintje 71%-kal többet csökkent, mint a másik csoporté. Ennél a kísérletnél, csak úgy, mint az előzőnél, a növényi étrendet követőket nem utasították kalórialimitre, mégis átlagosan 400 kalóriával kevesebbet fogyasztottak, mint korábban.
5. Nicholson, A. S. et al, 1999
Háttér: ez a tanulmány is a növényi alapú étrend hatását vizsgálta 2-es típusú cukorbetegeknél. A kísérlet összesen 11 résztvevővel folyt 12 héten át: közülük heten alacsony zsírtartalmú növényi étrendet követtek, 4-en pedig hagyományos, de alacsony zsírtartalmú étrendet.
Eredmény: a növényi étrendet követő résztvevők éhomi (éhgyomorra mért) vércukorszintje átlagosan 28%-kal esett vissza, míg a hagyományos étrendet követőké 12%-kal. Az átlagos súlyvesztés a vegán csoportban 7.2 kilogramm volt, a kontrollcsoportban pedig 3.8 kilogramm.
A növényi étrendet követő résztvevők közül hatan szedtek gyógyszert: közülük a kísérlet hatására egy teljesen abbahagyhatta, hárman pedig csökkenthették az adagjukat. A kontrollcsoportban senki nem csökkenthette az adagját.
6. Turner-McGrievy, G. M. et al, 2014
Háttér: a kutatók öt különböző étrend hatását követték túlsúlyos embereknél, összesen hat hónapon át. Az összes étrendet alacsony zsírtartalmú és glikémiás indexű ételekből állították össze. A résztvevők mindenevő, szemi-vegetáriánus, peszkatáriánus, vegetáriánus vagy vegán étrendet követtek a kísérlet során.
Eredmény: Az összes csoport közül a legjelentősebb súlyvesztésre a vegán étrendet követők tettek szert: neki a súlyuk 7,5 százalékától sikerült megszabadulniuk. Őket a vegetáriánus étrendesek követték 6,3 százalékkal, míg a többi csoportnál 3-3,5 százalék körül volt a súlyvesztés.
7. Clinton, C. M. et al, 2015
Háttér: a kutatók a teljes értékű növényi étrend hatását tesztelték csontízületi gyulladástól szenvedő résztvevőkön hat héten át. A kontrollcsoport résztvevő korábbi étrendjüket folytatták a tanulmány alatt. A kísérletet összesen 37 résztvevő teljesítette.
Eredmény: a teljes értékű növényi étrendet követők jelentősen megnövekedett energiaszintről, vitalitástól és fizikai funkcionalitásról számoltak be azokhoz képest, akik a korábbi étrendjüket követték.
Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.