Életmód
A növényi étrend megvédhet a COVID-19 súlyosabb szövődményeitől?
Nemrég még el sem tudtuk volna képzelni, hogy ennyire megváltozik az életünk. A járvány elleni védekezés sok területen korlátozza életünket, lépten-nyomon heves viták alakulnak ki arról, hogy mely szabályok hatékonyak a fertőzésveszély csökkentése érdekében és melyek nem. Gergely Anna írása. Gyakran hallani érveket és ellenérveket a maszkviselés és a távolságtartás tekintetében. Azzal kapcsolatban azonban, hogy…
COVID-19
A következő pandémia: vészesen terjed a világban a madárinfluenza
Miközben az emberiség a koronavírus-járvány ellen harcol, az állatvilágban a madárinfluenza újabb és újabb hullámai keltenek riadalmat. Az Egyesült Királyságtól Japánig, több millió haszonmadarat selejteztek ki a baromfitelepeken, a brit hatóságok pedig december közepén elrendelték a fogságban tartott szárnyasok elzárását. Vaskézzel a járvány ellen A tél kezdete óta Japán, Dél-Korea, India, Oroszország, Izrael és számos…
Érző állatok
Mutálódott a koronavírus a dán szőrmeiparban – tizenhétmillió nyércet ölnek meg a hatóságok
Mutálódott koronavírus (COVID-19) kezdett el terjedni Dániában, ami a szakemberek szerint a szőrmeiparban tenyésztett nyércekről terjedt át az emberre. A dán kormány elrendelte közel 17 millió állat megölését és több területen teljes karantént vezettek be. A megváltozott vírus negatív hatással lehet a jövőbeli koronavírus-vakcinák előállítására is, ugyanis jelentősen gyengíti a szervezet antitestképző képességét. Ezzel az…
COVID-19
Lassíthatják-e a COVID-19 vakcina fejlesztését az állatkísérletek?
A tudományos világ egybehangzóan állítja, a koronavírus-járványt csak akkor fogjuk tudni valóban megfékezni, amikor az első hatásos és biztonságos oltás elérhetővé válik. Éppen ezért számtalan országban folynak jelenleg is gőzerővel az erre irányuló kutatások. A COVID-19 elleni oltás azonban tesztelés nélkül aligha kerülhet piacra. Ez pedig egy igen fontos kérdést is felvet. Vajon etikus-e állatokon…
COVID-19
2021-ben végleg bezárnak a holland nyércfarmok, részben a COVID-19 miatt
A holland nemzeti hírszolgálat jelentése szerint végleg betiltják a nyérctenyésztést jövő év márciusáig. A kormány korábban már elrendelte a nyérctenyésztés beszüntetését 2024-től, de most végleg kimondták a bezárásokat, miután a koronavírus 41 farmon terjedt el. A vírus első kitörése áprilisban történt két farmon, aminek következtében a holland kormány elrendelte többszázezer kisállat kivégzését. Április óta mintegy…
COVID-19
Nyolcan meghaltak, négyszázan betegek – újabb állattartó telepen terjedt el a koronavírus
Szeptember elsején ideiglenesen bezárt a kaliforniai Livingstonban található Foster Farms baromfitelep, miután közel 400 dolgozónak pozitív lett a koronavírus-tesztje, és nyolcan életüket vesztették. Mindez azután történt, hogy a Merced County Department of Public Health (MCDPH) a járványt az ország „legsúlyosabb és leghosszabb járványának” minősítette. A járvány kitöréséről hivatalosan június 29-én nyilatkoztak, és azóta 392 dolgozónak…
Életmód
Akár 3 hétig is fennmaradhat a koronavírus a fagyasztott húsokban
Félelmetes eredményt hozott a Cold Spring Harbor Laboratory által publikált legújabb kutatás, amelyet igen jó hírű szakemberek – köztük a szingapúri Duke-NUS Medical School két kutatója – készítettek a koronavírus túlélési lehetőségeiről. A tudósok azt kutatták, hogy a lazacba, csirkébe és sertéshúsba fecskendezett vírusra milyen hatással vannak az extrém hőmérsékleti körülmények. Az ötletet természetesen az…
COVID-19
Miközben a húsipar a túlélésért küzd, a vegán cégek 930 millió dollár befektetést kaptak a COVID-19 idején is
Míg a húsipart valósággal letarolta a koronavírus-járvány, addig a növényi alapú húspótlók piaca tovább dübörög: a gazdasági krízis ellenére 2020-ban 930 millió dollárt fektettek ezekbe a típusú cégekbe. Miközben koronavírus-járvány miatt számos nagy húsfeldolgozót és több mint 20 vágóhidat is be kellett zárni az Egyesült Államokban, a növényi húspótlók készítésével foglalkozó cégek új lendületre kaptak.…
COVID-19
Egy német húsüzemben újra tombol a koronavírus
Németországnak a legnagyobb COVID-19 fertőzéssel kell szembenéznie, miután több, mint 650 húsüzemi munkásnál lett pozitív a vírusteszt Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. A Toennies nevű cég, melynek tulajdonában áll a Guetersloh-ban található üzem, szerda délutántól ideiglenesen leállította működését, izolációt rendelt el és minden dolgozót kötelezően tesztelt. A helyi önkormányzatok közel 7000 ember számára karantént rendeltek el, és a…
COVID-19
Öt évre betiltják a vadhúst a vuhani húspiacon, ahonnan a koronavírus indulhatott
Vuhan lett a negyedik kínai város, ahol betiltották bizonyos húsok értékesítését és vásárlását, miután a koronavírus-járvány rávilágított, hogy milyen veszélyeket rejt magában a húsevés. Egyelőre úgy tűnik, csupán 5 évre szól a korlátozás. A város környékén a vadászatot is megtiltották, kivételt képeznek a kormány által jóváhagyott esetek, mint például a tudományos célú vadászat, a járványmegelőzési…
COVID-19
Amerikában 280%-kal nőtt a vegán húsok eladása a koronavírus miatt
Az már biztosnak tűnik, hogy a koronavírus nem csupán a világpolitikában rendezi át az erőviszonyokat, de a gazdaságra és az életünk majd’ minden színterére hatással lesz. Ezek egyike az egészséges és veszélymentes étkezés is, hiszen egy március közepi felmérés szerint Amerikában mintegy 280%-kal nőtt meg a húspótló alternatívákat kínáló élelmiszerek fogyasztása. Ahogy azt korábban a…
Érző állatok
Eltörölték a pamplonai bikafuttatást a koronavírus miatt
Az évente megrendezésre kerülő, sokszor nagyon kegyetlen és véres bikafuttató fesztivált eltörölték Pamplonában a koronavírus-járvány miatt. A San Fermín bikafuttató fesztivált minden év júliusában rendezik meg a spanyolországi északi városban, Pamplonában. A nyolcnapos fieszta milliós közönséget vonz, és magában foglal vallási szertartásokat, koncerteket, bikaviadalokat és naponta történő bikafuttatásokat. Mindazonáltal idén nyáron nem tartják meg a…