Most olvasott cikk
A növényi étrend megvédhet a COVID-19 súlyosabb szövődményeitől?

A növényi étrend megvédhet a COVID-19 súlyosabb szövődményeitől?

Nemrég még el sem tudtuk volna képzelni, hogy ennyire megváltozik az életünk. A járvány elleni védekezés sok területen korlátozza életünket, lépten-nyomon heves viták alakulnak ki arról, hogy mely szabályok hatékonyak a fertőzésveszély csökkentése érdekében és melyek nem. Gergely Anna írása.

Gyakran hallani érveket és ellenérveket a maszkviselés és a távolságtartás tekintetében. Azzal kapcsolatban azonban, hogy mit tehetünk azért, hogy a szervezetünk a lehető leghatékonyabban tudja legyőzni a vírust, már nem vagyunk ennyire tájékozottak.

Annyit persze tudunk, hogy a halálos áldozatok többsége idős és beteg volt, de elkerülhetik-e akár a veszélyeztetettebbek is a súlyosabb szövődmények kialakulását?

2019 végén egy emberről emberre terjedő, lázzal és légzőszervi tünetekkel járó vírust azonosítottak, melyet SARS-COV-2-nek neveztek el, a betegséget pedig, amelyet okoz, COVID-19-ként, azaz 2019-es koronavírus betegségként (Coronavirus Desease 2019) ismerhettünk meg az egész világon.

A tünetek az enyhe náthától a tüdőgyulladáson át a halálos komplikációkig igen változatosak lehetnek. Ráadásul mára már azt is tudjuk, hogy hónapokkal a fertőződés után még késői elváltozások is megfigyelhetők a páciensek szívén, a veséjén, illetve ideg-, és bélrendszerében.

Korántsem mindegy tehát, hogy ha el is kapjuk a betegséget, annak milyen a lefolyása. Tehetünk-e vajon az étrendünk helyes megválasztásával azért, hogy a COVID-19 legfeljebb a legenyhébb formában jelentkezzen?

Étrenddel a koronavírus ellen
Joshua Resnick / shutterstock.com

Növényi étrenddel a koronavírus ellen

Egyértelműen azonosíthatók bizonyos egészségügyi tényezők, amelyek növelhetik a betegség súlyos kimenetelének kockázatát. Az első számú veszély a kutatások szerint nem más, mint a magas vérnyomás, amit egy 1099 betegre kiterjedő, Kínában folytatott vizsgálat során a súlyos esetek 23,4%-ánál dokumentáltak.

Ennek egyik oka vélhetően az, hogy a SARS-COV-2 vírus a vérnyomás szabályozásában részt vevő egyik enzim receptora révén tud megtelepedni a szervezetben, és a magas vérnyomásra szedett gyógyszerek kedvezhetnek a szaporodásának.

A másik lehetséges ok, hogy a magas vérnyomásban szenvedők nagyobb eséllyel túlsúlyosak is, illetve alakult ki náluk más olyan kísérőbetegség, mint a szív-és érrendszeri, illetve cukorbetegség, melyek egyben további kitettséget jelentenek a vírus szempontjából.

A magas vérnyomásban is szenvedő COVID-fertőzöttek egy kutatás szerint nem csak nagyobb eséllyel haltak bele a betegségbe, esetükben a súlyos szövődmények is gyakrabban fordultak elő és többen szorultak lélegeztetésre és intenzív ellátásra is.

A magas vérnyomás egyébként nem csak a járvány szempontjából veszélyes. Egy 2016-ban közzétett amerikai statisztika szerint ez az első számú rizikófaktor mind a halálozás, mind pedig a romló életminőség tekintetében.

Mindennek ellenére a magas vérnyomás az esetek akár több, mint felében nem kerül szakszerű kezelésre és olyan szövődményekkel járhat, mint a szívinfarktus, stroke vagy veseelégtelenség. De mit jelent a szakszerű kezelés, vajon csak a gyógyszerek jöhetnek szóba?

Természetes védekezés

Számos bizonyíték van arra, hogy növényi táplálkozással hatékonyan vehetjük fel a harcot a magas vérnyomás ellen.

Az 1930-as évek végén Dr. Walter Kemper, a Duke University kutatója úgynevezett „rizs-diétára” fogta a gyógyszerre nem reagáló, úgynevezett rosszindulatú magas vérnyomásban és azzal összefüggésben kialakult veseelégtelenségben szenvedő, abban az időben gyógyíthatatlannak minősülő betegeit.

A veseelégtelenség egy kóros állapot, amelynek révén a szervezet nem képes megfelelően ellátni a méregtelenítéssel kapcsolatos feladatait. Kemper radikális étrendváltoztatással akarta megmentheti páciensei életét, mivel úgy gondolta, hogy egy fehérje- és sószegény diéta tehermentesíti a veséket, így kihatással lehet a vérnyomás optimálisabb szabályozására is.

Ebből a szempontból a rizs előnyös összetételű gabona, hiszen só- és zsírtartalma alacsony, emellett viszonylag fehérjeszegény. Kemper diétája tehát főleg rizsből állt, kiegészítve némi gyümölccsel.

A módszer először egy cukor-, szív-, és vesebetegségben, továbbá magas vérnyomásban szenvedő páciens esetében hozott látványos javulást. Ezt követően pedig egy 192 résztvevőből álló kísérlet során 107-nél volt dokumentálható gyógyulás. Ezeket az eredményeket később kontrollcsoporttal végzett, azaz magasabb szakmai igényeknek is megfelelő kutatások is alátámasztották.

A „rizs-diéta” hosszú évtizedekig maradt népszerű az Egyesült Államokban, hatékonysága vitán felül állt, trónfosztása csak olyan új gyógyszerek megjelenésének volt köszönhető, melyek már a rosszindulatú vérnyomás kezelésére is alkalmasnak bizonyultak.

Teljes értékű növényi étrenddel a koronavírus ellen
zebratomato / shutterstock.com

Teljes értékű növényi étrend

A teljes értékű növényi táplálkozás más COVID-19 rizikófaktorok megelőzésében és gyógyításában is kulcsszerepet játszhat. A kínai vizsgálat eredményei szerint a súlyos szövődményekkel kezelt páciensek 16,2%-a szenvedett diabéteszben, 5,8% szívkoszorúér-szűkületben és 2,3% agyi érelmeszesedésben.

Ráadásul önmagában a túlsúly is veszélyes lehet – mutatott rá egy, a University College London által végzett átfogó, összehasonlító elemzés.

Egy 300.000 páciens adatait feldolgozó angol tanulmány szerint pedig a túlsúlyos fertőzöttek 40%-al gyakrabban kerültek kórházba az egészséges testsúllyal rendelkező COVID-betegekhez képest, az elhízottak pedig 70%-al.

A Public Health England álláspontja szerint a túlsúly háromszorosára növel annak az esélyét, hogy valaki belehaljon a fertőzésbe. Boris Johnson maga is beismerte, hogy „komoly túlsúlya” volt, amikor áprilisban kórházba került a járvány következtében.

Ez a tény más megvilágításba helyezi a magyar lakosság fenyegetettségét is, ugyanis az OECD adatai szerint Európában nálunk a legmagasabb az elhízottak aránya. Hazánkban a felnőttek 20%-a elhízott, további 30%-a pedig túlsúlyos. A felszedett kilók mennyisége pedig a kor előrehaladtával nő, és gyakran társul olyan további rizikófaktorokkal, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, illetve szív-, és érrendszeri megbetegedések.

„Nemcsak a krónikus betegségek megelőzése érdekében életbevágó, hogy egészséges étrendet folytassunk”

– mutat rá a növényi alapú táplálkozás neves hirdetője, Dr. Michael Greger.

Az amerikai orvos szerint az Egyesült Államokban azért járt olyan súlyos következményekkel a járvány, mert a népesség egészségi állapota nem megfelelő. Általa hivatkozott kutatások szerint azoknak, akiknek a testtömegindexe (Body Mass Index – BMI) 28 felett van, hatszoros az esélye a COVID-19 súlyosabb lefolyására.

Márpedig az amerikaiak átlagos BMI-je 29, így szerinte a testsúly normalizálása érdekében teendő lépések nem halogathatók tovább.

Hogyan csökkentsem a súlyomat?

Többféle hatékony fogyókúrás módszer is létezik. Ugyanakkor, ha egyszerre szeretnénk elérni az egészséges testsúlyt, visszanyerni a szívünk egészségét és megszabadulni a cukorbetegség tüneteitől is, a mai tudásunk alapján a teljes értékű növényi étrend nyújthat átfogó megoldást.

Kutatások bizonyítják, hogy a növényi alapú táplálkozást folytatók körében alacsonyabb az átlagos testsúly a mindenevőkhöz és a vegetáriánusokhoz képest is, illetve ritkább a szív-, és az érrendszeri megbetegedések és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása.

Kempner eredményei nemcsak arra világítanak rá, hogy az étrendi változtatások felérhetnek akár a legmodernebb gyógyszerek hatékonyságával is, hanem arra, hogy egy teljes értékű növényi étrendnek egyáltalán nem kell bonyolultnak és költségesnek lennie ahhoz, hogy kifejtse jótékony hatásait.

Elegendő olyan egyszerű, magas keményítő tartalmú alapanyagok fogyasztása, mint a teljes értékű gabonák, gyümölcsök és zöldségfélék, minimálisra korlátozott zsiradék-bevitel mellett.

Ráadásul egy sportolók körében nemrég végzett tanulmány szerint a teljes értékű növényi táplálkozás közvetlenül is erősítheti az immunrendszert. A növényi étrend, mely gazdag finomítatlan szénhidrátokban, és olyan jótékony vegyületekben, mint a polifenolok, emellett telített zsírban szegény, optimális hatást gyakorolhat a szervezet védekezőképességére.

A teljes értékű étrend tehát több szempontból is kiváló eszköz lehet a járvány elleni védekezés során. Amellett, hogy kalória-, és mennyiségi megszorítások nélkül segíthet hozzá a súlycsökkenéshez, hosszú távú megoldást jelenthet a civilizációs betegségre.

A sok teljes értékű növényi élelmiszer megfelelő tápanyagokkal látja el a szervezetet, így jótékony hatásai akár már rövid távon is tapasztalhatók.

Lektorálva Dr. Makra Milán, intervenciós radiológus által.

Felhasznált irodalom:

Hozzászólások (1)
  • Nagyon örülünk ennek a honlapnak,sokat segít abban,hogy az emberek elgondolkozzanak és jó döntéseket tudjanak hozni az egészségük érdekében. Akkora a zűrzavar az információk áradatában és olyan tudatlanok tömegek a szervezetük működésével kapcsolatban, hogy életmentő egy világos,tudományos igényű tájékoztatás. Köszönjük,tovább adjuk akinek csak lehet.

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.