Most olvasott cikk
Amerikában 280%-kal nőtt a vegán húsok eladása a koronavírus miatt

Amerikában 280%-kal nőtt a vegán húsok eladása a koronavírus miatt

veganburger

Az már biztosnak tűnik, hogy a koronavírus nem csupán a világpolitikában rendezi át az erőviszonyokat, de a gazdaságra és az életünk majd’ minden színterére hatással lesz. Ezek egyike az egészséges és veszélymentes étkezés is, hiszen egy március közepi felmérés szerint Amerikában mintegy 280%-kal nőtt meg a húspótló alternatívákat kínáló élelmiszerek fogyasztása.

Ahogy azt korábban a hírekben is olvashattuk, Amerikában Magyarországgal szinte párhuzamosan robbant be a COVID-19 a hétköznapok sűrű forgatagába. Azonban hazánkkal ellentétben, a tengerentúlon sajnos korántsem olyan biztató a helyzet a járvány lefolyását illetően, mint amilyennek például az itthoni helyzet tűnik és élen járnak az új megfertőződések, valamint a halálozási arányok tekintetében is.

Egészségesebb alternatíva

Legalábbis ez olvasható ki abból a felmérésből, amit a neves piackutató cég, a Nielsen végzett el a március 7-i és március 14-i héten. Ebből ugyanis kiderült, hogy nem meglepő módon az amerikai piacon is jócskán megnőtt a hőmérők, az alkoholtartalmú kézfertőtlenítők, a szappan és más fertőtlenítő hatású tisztítószerek iránti kereslet, de a vírus azért a táplálkozásra is rányomta a bélyegét.

Bár természetesen egyik pillanatról a másikra az amerikai társadalom többsége sem fog átállni a teljesen növényi alapú étkezésre – erről tanúskodik a húskonzervek 187,8%-os, a friss csirkehús 51,8%-os, valamint a tojás 44%-os emelkedése, azért ezek a számok igencsak elmaradnak a húspótló vegán készítmények iránti megnövekedett kereslet mellett.

Példának okáért, a friss, teljesen növényi alapú húspótló alternatívák kereslete előbb 206,4%-kal, majd 279,8%-kal nőtt meg. Persze azért az előfőzött verziók esetében is volt némi emelkedés, ha nem is olyan látványos a maga 27,1% és 84,6%-ával.

Mi az oka a hirtelen terjedésnek?

Nos, a feltett kérdésre elég összetett válasz adható. Egyrészt itthon is megtapasztalhattuk, hogy a pánik első néhány hetében milyen tömeges felvásárlások voltak a boltokban. Ugyanez a jelenség Amerikában is megfigyelhető volt, így természetesen nemcsak a mindenevők, hanem a már vegán étrenden lévők is feltöltötték a készleteiket.

Emellett azonban arról sem lehet elfeledkezni, hogy a gazdaság leállása Amerikában is okozott időszakos húshiányt, hiszen nemcsak a termelés feneklett meg, de a kijárási korlátozások és előírások következtében a szállítmányozás is akadozott. Emiatt viszont húshiány alakult ki, amit valamely módon pótolni kellett.

A húshiány egyenes következménye még a húsok drágulása is, amit a munkanélkülivé vált tömegek, a tartalékaikat éppen felélő családok és a spórolós üzemmódra váltók már nem biztos, hogy meg tudnak finanszírozni.

És nem utolsósorban, ott van még a zoonózis is, amiről például az egyik korábbi cikkünkben is írtunk. Röviden: ez az a jelenség, amikor egy adott betegség különböző kórokozók (például vírusok, baktériumok vagy épp gombák) segítségével terjed át az állatokról az emberekre.

Az egyik legáltalánosabb módja a zoonózisnak pont az, amikor a hús-, a tej-, a tejtermék vagy épp tojásfogyasztás által kerül be a betegség a szervezetünkbe. És nem egy kutatás jutott a COVID-19 kapcsán is arra a következtetésre, hogy a vuhani halpiac volt a vírus kezdőpontja, de nem tudhatjuk, hogy nem a kórokozók nem találhatók-e meg már például a marha- vagy épp a csirkehúsban is?

Ennél fogva nem csoda, hogy számtalan amerikai döntött úgy, hogy nem kockáztatja az egészségét hússal, illetve húskészítményekkel és a vihar elcsendesedéséig inkább növényi alapú táplálkozásra térnek át. Reméljük, hogy a helyzet normalizálódásáig annyira megszeretik és megkedvelik a vegán étrendet, hogy a veszélyhelyzet csillapodását követően is hanyagolni fogják a húsfogyasztást mindannyiunk egészsége érdekében.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.