Teljes értékű növényi étrendre épülő receptkönyv jelent meg a napokban, amelynek elsődleges célja a gyereket nevelők dolgának megkönnyítése. A szerző, Anton-Sike Bettina egészségügyi okokból váltott a vegán étrendre, de időközben az etikai háttér és az egész életmód vált a legfontosabb aspektussá számára.
Olyan újdonság jelent meg a magyar könyvpiacon, amelyre minden vegán szülő felkaphatja a fejét. Meg persze azok is, akiknek még nincs gyerekük; de akár azok is, akik még csak nem is vegánok, csak szeretnek egy jót enni, meg persze előtte a konyhában sürögni.
Az anyukák örökös dilemmája
A napokban jelent meg Anton-Sike Bettina teljes értékű növényi étrendnek megfelelő receptkönyve. Ezt elsősorban azoknak szánja, akik már megkezdték a hozzátáplálást, vagy éppen egy totyogós, esetleg már dackorszakba lépett gyermek gasztroigényeit igyekeznek kielégíteni. Akik jártak már ebben a cipőben, mindannyian tudják, hogy ez több mint kihívás. Gyakorlatilag már egy – sokszor eleve bukásra ítélt – misszió.
Anton-Sike Bettina az e-könyv formátumban elérhető kiadványban a receptek mellett – többek között – tippeket is megoszt az olvasókkal, miként lehet vonzóbbá tenni a gyerekek számára a változatos, egészséges növényi alapú ételeket.
Olyan receptek szerepelnek a könyvben, mint például
- a csicserinutella,
- a feketebabos szárított paradicsompesztó,
- a lilakáposzta-főzelék fehérbabos rizsgolyókkal,
- vagy éppen a kókuszos-kardamomos édesburgonya-krémleves pirított csicseriborsóval.
Teljes értékű nyomvonal
Nagy Zita igazi úttörőnek tekinthető 2017-ben megjelent Mit eszik a vega gyerek? című könyvével. Ezt követően GagaBu, alias Hujbert Viki állt elő szintén kisgyerekeseknek szánt, teljes értékű növényi étrendbe illeszthető receptkártyáival. Anton-Sike Bettina pedig az első, aki egész receptkönyvet adott ki a teljes értékű növényi étrend keretei között.
A szerző egyébként jogász, jelenleg a kislányával van otthon – ahogy az a könyv borítójából is sejthető. Művét szakmai szempontból áttekintette
- Gergely Anna, a Prove szerkesztőségének Németországban praktizáló dietetikusa,
- Lengyel Boglárka budapesti gyermekorvos,
- valamint Jankó Róbert táplálkozáskutató is írt bele egy fejezetet arról, mit mond a tudomány a növényi alapú gyermektáplálásról.
Gergely Annának egyébként szintén a közeljövőben jelenik meg könyve Az egészség tanulható címmel. Ebben a növényi étrend előnyeinek tudományos hátterét részletezi.
4 éve vagyok vegán, 3 éve táplálom így az egyik gyerekem, és hamarosan a másikat is így fogom, úgyhogy nem jöhetett volna jobbkor ez a könyv! Tápláló és változatos, ugyanakkor gyorsan elkészíthető ételek vannak benne, ami a hozzátápláláskor is jól fog jönni, de egy válogatós dackorszakosnál is jó eséllyel sikert arathatnak. Én már az olvasásától új lendületet kaptam, alig várom, hogy akár az asztalnál ülve a főételekkel, akár a játszón rohangálva a nasikkal kínálhassam a fiaimat!
– ezt írta Anton-Sike Bettina könyvének ajánlójában Fancsikai Eszter, vagy ahogy sokan ismerik Youtube-csatornájáról: Vegamama. A Prove.hu 2023-as Veganuár-kampányában is szerepet vállaló influenszer, vlogger kötetét szintén ajánlottuk már a környezettudatosságra nevelő mesekönyvek között.
Növényi alapú gyógyulás
Anton-Sike Bettina részben a férje hatására, részben egészségügyi okokból váltott a növényi étrendre.
Korábban egészségügyi problémáim voltak, leginkább hormonális jellegűek, PCOS-sel, inzulinrezisztenciával is küzdöttem. Emiatt fokozatosan elhagytam a húst, a tejet, majd a tojást is, később pedig a teljes értékű növényi étrend felé sodródtam. Már maga a vegánság is segített a TÉNÉ-re váltás előtt, egy-két évvel a vegánságom kezdete után már vérvétel is igazolta, hogy a korábbi problémáimnak nyoma sem volt
– nyilatkozta a Prove.hu-nak.
Később aztán az állattenyésztés sötét oldalát bemutató Dominion című dokumentumfilm miatt került fel a vegán motivációs listájára az életmód etikai háttere is. Azóta vegánságának „ez adja a sziklaszilárd alapját, minden más szempont másodlagossá vált”.
Kislányát is növényi alapú étrenden neveli, és ebben úgy érzi, a környezete is maximálisan támogatja: a családtól kezdve a barátokon át az egészségügyi szakemberekig, mindenki.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.