Mindenképpen szimbolikus üzenete van annak, hogy éppen április 22-én, vagyis a Föld napján jegyezte be a Budapest Környéki Törvényszék a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület elnevezésű civil szervezetet, amelynek alapítói olyan orvosok, akik nemcsak a növényi étrend előnyeinek hazai ismeretterjesztői, de maguk is vegán, vagy ahhoz közeli életmódot folytatnak. A hangsúlyosan szakmai szervezet tagfelvételénél azonban ez természetesen nem lesz kritérium, az viszont igen, hogy a jelentkezőknek felsőfokú egészségügyi végzettséggel kell rendelkezniük.
A MOTE megalapítása nem hirtelen elhatározás eredménye, több éve formálódott már egy olyan szervezet iránti igény, amely az orvostudomány bizonyított tényeire alapozva nyit a legújabb kutatások eredményei felé. Az öttagú elnökség egyik tagja, dr. Tőzsér Berta, körülbelül két éve kezdte szervezni az összefogást, amelynek első lépéseként a teljes értékű növényi étrenden élők számára hozott létre egy Facebook csoportot, amelynek mára több tízezer tagja van. A pillanat azonban csak idén jött el arra, hogy hivatalos keretek között is megkezdjék a munkát.
„A szervezet bejegyzése gyakorlatilag pár hónap alatt megtörtént, a decemberi megbeszélésünket követően minden ment is a maga útján – beszél az alapítás körülményeiről dr. Iller Barbara, a MOTE elnöke, a Fehér Oroszlán Egészségfejlesztő Alapítvány vezetője és a „Növényi étrend a teljes életért” című könyv szerzője. – Fontos mérföldkő volt számunkra, hogy tavaly többen is letettük az Amerikai Életmódorvostani Társaság szakvizsgáját. A koronavírus-járvány miatt ezúttal online folyt az oktatás, ezért utazási költségek ugyan nem terheltek bennünket, ám még így is szükségünk volt Berta csoportjának segítségére, a vizsgadíj felét ők gyűjtötték össze, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk nekik.”
De mit is tűzött zászlajára a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület? A sürgősségi osztályokon dolgozó háziorvos, dr. Iller Barbara szerint a bizonyítékon alapuló orvostudomány hat legfontosabb pillérjére kívánnak támaszkodni, s munkájuk során kizárólag a tudományos körökben elfogadott tényeket veszik figyelembe. Ezek a sarokkövek pedig a táplálkozás, a testmozgás, az alvás, a függőségmentesség, a stresszkezelés, valamint a támogató társas kapcsolatok.
„Vannak olyan területek, amelyek nem okoznak nagyobb vitákat, hiszen ma már az orvosi körökben is elfogadott a testmozgás, a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás, vagy a függőségektől mentes élet népszerűsítése – véli dr. Iller Barbara. – De ahogy a pozitív emberi kapcsolatok fontosságáról sokkal ritkábban hallunk a szakemberektől, vagy a stresszkezelés legjobb módszereiről, úgy a növényi táplálkozás előnyeiről sincsenek információi az átlagos betegnek. Sőt, ez utóbbi terén még kifejezetten sok vita tapasztalható. Ezeknek szeretnénk véget vetni, mégpedig hiteles szakmai állásfoglalások révén. Fontosnak tartjuk, hogy a fejlett országokban már könnyen elérhető információkat lefordítsuk és nyilvánosságra hozzuk, de ez csupán az első lépés azon a hosszú úton, amelyre most léptünk rá. A terveink között hosszú távú utánkövetések is szerepelnek, amelyekhez jelentős forrásigényük miatt pályázati úton kell majd megteremteni a feltételeket. A függetlenségünket és a hitelességünket ugyanis minden körülmények között igyekszünk majd megőrizni, hiszen célunk a tudományos alapú ismeretterjesztés.
Dr. Iller Barbara elnök munkáját dr. Csépes Tímea, dr. Juhász-Keglovits Klára, dr. Tőzsér Berta és dr. Kozma Richárd Zoltán segíti az elnökségen belül. Utóbbi egy a gasztroenterológiai ellátás keretében megvalósítható, táplálkozási szemléletű új ambulancia létrehozását tervezi, amely elsősorban a zsírmáj betegséget és annak következményeit kívánja az életmódorvostani szemlélet segítségével gyógyítani. Ez a példa is bizonyítja, hogy bár a hazai szemlélet lassan, de változik, s egyre több szakember ismeri fel a növényi táplálkozás előnyeit.
Az elnökség tagjai éppen ezért hisznek ebben a változásban és abban, hogy a szervezet létrehozásával végső soron a magyar lakosság egészségi állapotának javulásához is hozzájárulhatnak. Orvosként pedig nem is lebeghetne más cél a szemük előtt.
„Értelemszerűen a gyerekek és a fiatalok nyitottabbak erre a változásra is, nem véletlen tehát, hogy a SOTE hallgatói között is formálódik egy csapat, amely hasonlóan tekint a gyógyítás folyamatára – fűzi hozzá dr. Iller Barbara, aki etikai okokból tért át a vegán életmódra, éppen ezért nem is tagadja, hogy a MOTE megalapításakor az egészségügyi indokokon túl, a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre is gondoltak. – Az amerikai, a kanadai és a brit hivatalok ajánlása a jól összeállított növényi étrend minden életkorban kielégítő, éppen ezért a kanadai “okostányéron” ma már nincs is külön ajánlott állati ételcsoport, csak fehérjék, amiben a növényi forrásokat is feltüntetik, mint például a hüvelyesek. Bízom benne, hogy az ősszel megjelenő új hazai útmutató is ebbe az irányba fog elmozdulni. Az orvostársadalom véleménye ma még megosztott a kérdésben, de a legfrissebb kutatásokat követők azért már tisztában vannak azzal, hogy a krónikus betegségek gyógyításában a dominánsan növényi étrend lehet az egyik hatásos eszközünk. Éppen ezért nagyon nagy hangsúlyt szeretnénk majd fektetni az oktatásra is, de nemcsak a speciális orvosképzések, hanem az iskolai ismeretterjesztés keretein belül is. Ám az határozottan megállapítható, hogy itthon is jóval nagyobb a nyitottság a növényi étrendre, mint pár évvel ezelőtt volt.
A MOTE rangját mindenképpen emeli az a tény, hogy a bizonyíték alapú Amerikai Életmódorvostani Egyesület magyar testvérszervezete lett. A nemzetközi partnerkapcsolatok terén azonban vélhetően nem ez lesz az egyetlen, hiszen azzal a libanoni kórházzal is tervezik a kapcsolatfelvételt, amely a világon elsőként vezette be intézményében a kizárólagos növényi étrendet, s amelyről korábban a Prove is beszámolt.
A szakember szerint a megelőzés és az ismeretterjesztés különösen fontos a számukra, hiszen a gyógyítás, amelyre felesküdtek, már egy betegséget feltételez, amely az emberi szervezet harmonikus működésének zavarán alapul. Az életmódorvostani eszmék alkalmazásával viszont ehhez az állapothoz sok esetben el sem kéne jutni, vagy csak sokkal később. Erre pedig ma már elegendő tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre, csak ismerni kell őket. Pontosan úgy, ahogy a növényi étrend vitathatatlan előnyeit is.
Írok, futok, meditálok és vegán vagyok. Csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyekben hiszek, ezért a növényi étrendre is etikai okokból tértem át. Döntésemet a mai napig nem bántam meg, a maratonokat is pontosan úgy futom, mint korábban.
Nagyon örülök,hogy vannak felelősen gondolkodó és cselekvő orvosok,akik nyíltan felvállalják,képviselik, amit jónak tartanak és aktívan kívánnak segíteni. Az orvosok példaadása nagyon fontos,mert az emberek nagy része “orvosfüggő”. Ennek több oka is lehet persze: lutaság,kényelem,a felelősség áthárítása vagy csak tudatlanság, információ hiány. Egy viszont tény az egész társadalmunk nagyon beteg, mentálisan és fizikailag is. És ezen csak összefogással és szemléletváltással lehetne változtatni. Van rá példa, hogy ez sikerül pl. Finnországban,ahol 1971-ben Pekka Puska professzor vezetésével és a kormány támogatásával olyan országos egészségvédő programot dolgoztak ki,a mely gyökeres változást hozott az egészségügy terén pár éven belül. Érdemes lenne tanulmányozni hogyan csinálták ( személyes meggyőzés,média,civil aktivisták bevonása stb.) És most meg lehet nézni a járványadataikat is, beérett a munkájuk eredménye. Sok sikert és kitartást kívánok Önöknek is.
Szívből gratulálok a MOTE egyesületnek, sok sikert kívánok a munkájukhoz!
Őszintén bízom benne, hogy a munkájuk nyomán az orvostársadalomban is ledőlnek végre a növényi étrendet övező tévhitek, s nem kell a vegán anyukáknak vagy a legegészségesebb növényi étrendet választó fiataloknak minden problémájuk mellett még a háziorvosukkal is megküzdeniük. Nem kell szabadkozniuk, ha sem egy kis halat, sem egy kis tojást, vagy “egészséges” tejterméket nem akarnak fogyasztani.
CSAK roviden.Hala a Jo Isten gondviselesenek, hogy orvosaink is eljutnak erre a fontos meggyozodesre, hogy legfontosabb a vegan taplalkozas, a 6 illetve a 8 fontos alapelv kovetese.
Mar az ember teremtese utan Isten a novenyi taplalkozast adta az embernek.I.Moz.1:29
Ezt is erdemes figyelembe vennunk!
82 eves vagyok,vegetarius etkezesrol atvaltottam 35 evvel ezelott a veganra, a labor eredmenyeim kivaloak.
Kiserje aldas a joravalo torekvest, hogy embertarsaink egeszsege jora forduljon.Veronika