Kacsacsalád a forgalmas úton? Így segíthetsz nekik

Egy anyakacsa és kiskacsái sorban átkelnek az úton. Az anyát hét kiskacsa követi. Kacsamentés tippek okosan.

Egy városban cirkáló kacsacsalád minden esetben segítségre szorul, hangsúlyozta Kovács Klára, a Tollas Barát Madármentés alapítója a Prove-nak. A legtöbben ezzel nincsenek tisztában, sőt egyesek abban a tévhitben élnek, hogy egyenesen rosszat tesznek azzal, ha „beleszólnak az élet rendjébe”. A kicsik azonban röpképtelenek, ez pedig a kacsamama lehetőségeit is erősen korlátozza.

Eljött az évnek azon szakasza, amikor akár a város közepén is kacsákkal – anyukákkal és a kicsinyeikkel – találhatod szemben magadat. Ez leginkább április vége és június vége között történhet meg, de időjárástól függően akár korábban is elkezdődhet a költési időszak. Idén például a korai tavasz miatt már március végén elkezdődött.

Hogy miért fészkel egy kacsa az extrém városi körülmények között? Budapesten átfolyik a Duna, a tőkés récék pedig nem számolnak az évek során bekövetkezett változásokkal. Ők a leaszfaltozott rakpart, a magas épületek és a száguldó járművek mellett is vizes élőhelynek tekintik még ezt a modern környezetet is. Ez azonban magában hordoz néhány nagyon komoly kockázatot.

„A víztől légvonalban 200-500 méteres távolságban költenek a tőkés récék, a Dunától pedig rendre olyan akadályok zárják el őket, amelyek a még röpképtelen fiókák számára végzetesek. Idesorolhatók például az utak és a villamossínek is, leeshetnek a csatornába, de gyakran használnak ezek a madarak tetőteraszokat is a fészkelésre, nem számolva azzal, hogy a kicsinyeik innen emberi segítség nélkül nem jutnak le élve. Normális esetben nem is költenének máshol, mint a földön, de a városi környezet ezen változtatott”

– nyilatkozta Kovács Klára, a Tollas Barát Madármentés alapítója a Prove-nak.

A kacsákra a vízhez vezető útjuk során veszélyt jelenthet a forgalom, az emberek és más állatok. Utóbbiak közé sorolhatók a házi macskák, a dolmányos varjak és a szarkák is. A kiskacsák teljesen kiszolgáltatottak, az anyjuk védelmére szorulnak, de a fenti veszélyforrásokkal szemben legtöbbször maga a tojó is tehetetlen.

Hogyan lehet segíteni ezeknek a madaraknak?

A Tollas Barát tavaly körülbelül 15-20 kacsacsaládot mentett ki városi körülmények közül. A „számlálót” idén is elindították, bár Klári szerint egy idő után rendre kaotikussá válik a rendszer: párhuzamosan folyik a mentés több helyszínen, vagy éppen megfeledkeznek arról, hogy számba vegyenek egy-egy esetet.

A lényeg egyébként sem az számukra, hogy mindenféle statisztikával és rekordokkal büszkélkedjenek a kacsaszezon végén. Sokkal inkább az, hogy segítsenek a madarakon, valamint hogy az átlagember is megértse, tennie kell valamit, ha a városban botlik kacsacsaládba.

„Szinte az egyetlen túlélési esélyük, hogy olyan emberek közelébe kerülnek, akik segítséget kérnek, vagy akik maguk nekilátnak a mentésnek. Utóbbi azt jelenti, hogy leállítják a forgalmat, és segítenek nekik” – hangsúlyozta Klári. Elmondta, a többség meglehetősen tájékozatlan kacsakérdésekben, és azt gondolja, a természet rendjébe szól bele, ha beavatkozik a kacsacsalád életébe.

„Sokan vannak sajnos olyanok is, akik a segítségnyújtás és -hívás helyett csak bámészkodnak. Ők nem értik – vagy talán nem is tudják –, mennyire kevés esélyük van a kiskacsáknak emberi segítség nélkül. Ők azt szokták mondani, hogy »ez a természet rendje, majd a mama intézi«. Márpedig a mama nem tud egy négysávos főutat »intézni«. Tavaly is volt egy nagyon szomorú eset: Budapesten, a Nagyvárad térnél csak nézték és kamerázták a kacsákat. Végül egy úr kipattant az autóból, és összeszedett néhányat a kicsik közül, de addigra a varjak is ott voltak, a mamakacsa pedig elrepült” – mesélte.

Szerinte a legjobb, amit az egyszerű járókelő tehet, hogy mielőbb értesít egy madármentéssel foglalkozó szervezetet – akár a Tollas Barátot. A hozzáértők segítenek majd neki abban, milyen módon terelheti biztonságba a kacsacsaládot addig, amíg a helyszínre nem érkeznek.

Fontos tudni: előfordulhat, hogy mindeközben a kacsamama megijed és elrepül, sorsára hagyva a kicsinyeit. Ebben az esetben a legrosszabb, amit tehetsz, hogy összeszeded a kiskacsákat, és szabadon engeded őket egy vízparton. Az anyukájuk nélkül ugyanis a biztos halálba engeded így őket. Az elárvult kiskacsákat a Tollas Barát Madármentés – de rajtuk kívül több más szervezet is – magához veszi, és addig gondozza őket, amíg képessé nem válnak az önálló életre a természetes élőhelyükön.

A szervezetet esetenként már abban a fázisban értesítik budapesti lakosok, mikor látják, hogy fészkel az erkélyükön egy kacsa. Klári szerint ez a lehető legjobb, amit tehetnek, mert ilyenkor megelőzhető a baj, és elő lehet készíteni a mentést. A kacsa által kiszemelt erkély alsó részét behálózzák, hogy a kicsik ne tudjanak leesni kikelés után. Amikor pedig eljön az ideje, alkalmas helyszínre szállítják az egész családot.

Világszerte totyognak kacsacsaládok a nagyvárosokban

Természetesen nem kizárólag Budapesten és az egyéb vízközeli magyar városokban futhatunk egész kacsacsaládokba. Három évvel ezelőtt például arról számolt be a Newsweek, hogy egy kacsa az ikonikus – és borzasztó forgalmas – New York-i 5. sugárúton próbálta átvezetni a kicsinyeit. Ez a család végül szerencsés volt, néhány járókelőnek köszönhetően eljutott a Central Parkig.

Tokióban pedig 2018-ban egy egyenruhába öltözött – vélhetően – szállodai munkás segített az arra totyogó kacsáknak átkelni az úton.

Nagyon fontos ugyanakkor természetesen arra is figyelni, hogy ha úttesten átkelő kacsák segítségére sietsz, a saját testi épségedre is ügyelj. Előfordulhat, hogy egy autós nem veszi észre időben, hogy meg kellene állnia.

A legjobb ezért megelőzni, hogy egyáltalán az úttestre kerüljenek ezek a madarak, és még az átkelési kísérletük előtt biztonságos helyre terelni őket, ahol megvárhatják az állatmentők érkezését.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.