Élelmezési rendszer
A haltenyésztés környezeti terhei sokkal nagyobbak, mint azt korábban gondolták
Élelmezési rendszer
Karnyújtásnyira a sejtalapú hús, pár éven belül akár Európában is vehetünk
Élelmezési rendszer
Szándékosan félrevezető jelentést készíttetett a holland kormány, hogy elkaszálhassa a húsadót
Több mint ötvenezer holland támogatta 2020-ban a húsadó bevezetését. A nyomás akkora volt a lakosság részéről, hogy a kormány megbízott egy szolgáltató céget, hogy mérje fel az új adó bevezetésének lehetőségeit. A felmérés eredményeit követően a húsadót elkaszálták. A Follow the Money oknyomozásának következtében most kiderült, hogy a felmérés a kezdetektől hamis képet festett a…
Élelmezési rendszer
Egy évtizede most először csökkent a hústermelés az Egyesült Királyságban
A megelőző évekhez képest csökkent a hústermelés az Egyesült Királyságban. Ilyen már régóta nem fordult elő, a 2023-as adatok viszont ezt mutatják. Ennek ellenére az össztermelés továbbra is magasabb, mint egy évtizede. Az árak növekedése miatt pedig a megtermelt hús értéke is növekedett. A tavalyi évben 3,7 százalékkal csökkent az Egyesült Királyság hústermelése. Ez 4,1…
Élelmezési rendszer
Az olasz kormány betiltja, pedig a fogyasztókat nem zavarja a zabtej és a tofubacon elnevezés
A Good Food Institute (GFI) által megrendelt piackutatás alapján az olaszok közel háromnegyede észszerűnek találja a növényi készítmények állati eredetű termékekhez hasonló elnevezését. Ezek a címkék segítenek abban, hogy a fogyasztó tudja, mire számíthat a termék megvásárlásakor. Mindeközben Thaiföldön az elnevezések szabályozását helyezték kilátásba. Régóta napirenden van egyes országokban a vegán készítmények állati eredetű termékeket…
Élelmezési rendszer
Mezőgazdasági adóval csaphat le Dánia a károsanyag-kibocsátásra
Mezőgazdasági szén-dioxid-adó bevezetésével kacérkodik Dánia, elsőként a világon. A kidolgozott koncepcióra már gazdák, szakszervezetek és más iparági szereplők is rábólintottak. Már csak a parlamentnek kell jóváhagynia a kezdeményezést, elemzők szerint azonban ez zökkenőmentesen megvalósulhat. 2030-tól kezdve tehát a károsanyag-kibocsátás után is adózhatnak a dán gazdák. Dánia már eddig is élen járt európai szinten az élelmezési…
Élelmezési rendszer
Ezek a növényi étrendre való átállás legnagyobb európai gátjai
Egyre több európai nyit a vegán ételek felé, a növényi étrendre való átállásnak azonban több tényező is az útját állja. Sokan az ilyen termékek ízét, árát és az ezekkel kapcsolatos információhiányt hozták fel példaként. Összesen több mint 7500 felnőtt bevonásával készült felmérés, amelynek keretében a növényi alapú élelmiszerekhez való hozzáállást, a fogyasztási szokásokat vizsgálták –…
Élelmezési rendszer
Megdöbbentő az ételpazarlás a húsiparban – évente 18 milliárd állat végzi a kukában
Három környezettudósnak köszönhetően most először tudunk számokat kapcsolni az állatiparban értelmetlenül elpusztult állatokhoz. Az ételpazarlás elszomorító mértékét eddig is ismerhettük, de arról nem volt kutatás, hány haszonállat végzi végül a kukában. Habár vegán szempontból minden fogyasztásra szánt állat halála értelmetlen, fontos, hogy ismerjük ezeket a számadatokat. Csökkentésükkel ugyanis nemcsak az éghajlatváltozás, de az állatok szenvedése…
Élelmezési rendszer
Dél-Korea is letette a voksát a növényi alapú élelmezési rendszer mellett
Dél-Korea régóta a szektor egyik meghatározó szereplője, most viszont hivatalos kormányzati terv született a növényi alapú élelmezési rendszer támogatására. A nemzeti stratégia többek között magában foglalja az alternatív fehérjék fejlesztését és kutatását, illetve az export elősegítését. Emellett a termelésben kiemelt szerepet kapnának a koreai mezőgazdasági termékek. A kormányzati terv kezdetét decemberre időzítik. Nem sokkal azután,…
Élelmezési rendszer
Már csak a németek egyötöde fogyaszt napi rendszerességgel húst
A németek már régóta élen járnak a növényi táplálkozásra való áttérésben. A 2023-as Nutrition Report, ami az ország lakosságának étkezési szokásaiba nyújt részletes betekintést, tovább erősíti ezt a vezető szerepet. Az adatok alapján a német lakosoknak csupán 20 százaléka fogyaszt napi szinten húst, ami közel 15 százalékos csökkenés a 2015-ös adatokhoz képest. A német lakosok…
Élelmezési rendszer
Tajvan kormánya erőteljesen támogatja a növényi tejtermékeket
Növényi tejtermékek fejlesztésére hozott létre kutatóközpontot Tajvan kormánya egy italgyártó céggel összefogva. Az ország egy ideje már a növényi alapú élelmezés felé kacsingat, vezetőik már januárban is olyan klímatörvényt fogadtak el, amely a növényi étrend propagálására kötelezi a kormányt. Kifejezetten a növényi tejtermékek kifejlesztésére jött létre egy központ Tajvanban. A tajvani Élelmiszer-ipari Kutató és Fejlesztő…
Élelmezési rendszer
A növényi fehérje mellett voksolt az Európai Parlament
Az Európai Parlament megszavazott egy új stratégiát, mely a növényi fehérje uniós térnyerését szorgalmazza. A döntést fenntarthatósági és élelmiszer-biztonsági érvekkel indokolták a képviselők. Megszavazta az Európai Parlament (EP) azt a stratégiát, amelynek célja, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a növényi fehérje termelésére és fogyasztására az Európai Unióban. Ez arra a jelentésre épül, amelyet szeptemberben fogadott el az…
Élelmezési rendszer
Brüsszel adományozásra kötelezné a szupermarketeket az ételpazarlás visszaszorítása érdekében
Brüsszel merész tervvel állt elő, melynek célja az ételpazarlás további csökkentése. Azonban nem ők az elsők, több EU-s országban is végeztek már hasonló kísérleteket. A legkevésbé sem ritka problémába futott bele Belgium brüsszeli régiójának kormánya. (Az ország államformája aszimmetrikus szövetségi alkotmányos monarchia, amely tömören annyit jelent, hogy a három régióból álló ország működéséért összességében hat…
Élelmezési rendszer
Élen jár az élelmezési rendszer növényi reformja Dániában, Magyarország nem tervez hasonló lépéseket
Dán kormányzati terv született a növényi alapú élelmezési rendszer kialakítására. A magyar Agrárminisztérium lapunknak azt jelezte, egyelőre nem tervezik a növényi ágazatok felé terelni az állattenyésztőket. Nemzeti cselekvési tervet tett közzé a dán kormány, amely azt vázolja fel, miként állhat át az ország fokozatosan a növényi alapú élelmiszerrendszerre. Erre nemzetközi szinten sem volt még példa,…
Ez is érdekelhet
Élelmezési rendszer
A haltenyésztés környezeti terhei sokkal nagyobbak, mint azt korábban gondolták
Élelmezési rendszer