Most olvasott cikk
Dánia átszámítva 35 milliárd forintot különít el a növényi táplálkozás támogatására

Dánia átszámítva 35 milliárd forintot különít el a növényi táplálkozás támogatására

Dánia 100 millió dollárt külnít el a vegán táplálkozásra

Az ország vezető szerepet kíván vállalni a klímavédelmi szempontból kritikus fontosságú növényi táplálkozás népszerűsítésében és támogatásában.

Azt, hogy az általunk megszokott társadalmi rendet és életkörülményeket drasztikusan fenyegető éghajlatváltozás legaktívabb mozgatórugója az állattartó mezőgazdálkodás, már nagyon régóta szajkózzák a szakemberek.

Évek óta olvashatunk a nem csak szükségtelen és kegyetlen, de végtelenül súlyos károkat okozó nagyipari állattartás és az egyre szélsőségesebb jelenségeket produkáló klíma ok-okozati kapcsolatáról, és habár egyes jelentések szerint még mindig nem késő megváltoztatnunk a sorsunkat, a legtöbb ország sajnos megelégszik a felszínes látszatmegoldások kirakatba tételével.

Dánia azonban nem ezek közé az ország közé tartozik, ugyanis jelentős anyagi elkötelezettséget vállaltak a klímavédelmi szempontú növényi táplálkozás népszerűsítése és gazdasági támogatása mellett, ezzel együtt pedig olyan példát mutatnak a világ valamennyi országának, amit remélhetőleg minél többen szándékoznak majd követni a jövőben.

A Danish Agricultural Agency – a mezőgazdasági minisztérium alá tartozó ügynökség – kezdeményezésére életre hívott The Plant Fund alapba elkülönített 675 millió dán korona (~35 Mrd. Forint) az elképzelések szerint leginkább a növényi ételek egyre növekvő piaci részesedését, az új termékek innovációját, valamint a növényi alapú étkezéssel kapcsolatos szélesebb körű tájékozottságot igyekszik majd támogatni.

Az ipar Achilles-sarka, hogy a piac túl kicsi. Gondunk lesz rá, hogy [a The Plant Fund] anyagi forrásait a piaci növekedésre használják. Büszkék vagyunk, hogy a Danish Plantbased Business Association a minisztérium által elismert szervezet, amely helyet kaphat a The Plant Fund vezetőségében. Ez nem csak egy mérföldkő, de egy hatalmas elismerés is a csupán 3 évvel ezelőtt alakult szervezetnek.

– nyilatkozta Frederik Madsen, a Danish Plantbased Business Association titkárságának vezetője.

Egyre nagyobb teret hódít a növényi alapú piac

Az országban folyamatosan felfelé ível a növényi termékek pályája, 2018 – 2020 között átlagosan 8 millió dollárral növekedtek az eladások egyes jelentések szerint.

A dániai kormány reményei szerint ez az új kezdeményezés segít majd, hogy az ország növényi termékeket gyártó cégei – mint a Cavi-art, Dryk, Naturali – megerősödjenek gazdaságilag és bebetonozzák helyüket a növényi alapú táplálkozásra való globális átállásban.

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a sertéstelepek száma is megnövekedett az országban, a növényi étkezés és ételgyártás ilyen mértékű megtámogatása jól összecseng azzal a jelentéssel, amiről nem olyan régen a Prove.hu is beszámolt, és mely szerint az európaiak többsége kevesebb húst fogyaszt, mint korábban.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.