Most olvasott cikk
A PETA javaslata: ne követeljenek külön konyhai eszközöket a vegánok, mert ez árt a mozgalomnak

A PETA javaslata: ne követeljenek külön konyhai eszközöket a vegánok, mert ez árt a mozgalomnak

Az állatvédő szervezet álláspontja szerint semmi jó nem származik abból, ha a vegánok elkezdenek külön konyhai eszközöket követelni a gyorsétteremláncoktól.

A PETA UK twitterén időről-időre felbukkan a címben szereplő javaslat, amely rendre heves vitákat kelt a vegán közösségen belül. Ez teljesen érthető is, hiszen sok vegán erős érzelmekkel viseltet a téma iránt.

Habár a legtöbben sok-sok éven keresztül ettünk állatokat, vannak, akik a váltást követően el sem tudják képzelni, hogy olyan ételt fogyasszanak, ami érintkezett állati fogásokkal, vagy ugyanabban az olajban, vízben, sütőben készült, mint az állatot is tartalmazó étel.

A PETA UK javaslata ennek ellenére az, hogy ha már úgy döntünk, hogy egy ilyen étteremben étkezünk, ne kezdjünk el a főzéshez használt eszközökkel kapcsolatban kukacoskodni, mert ez negatívan befolyásolhatja az intézmény hozzáállását a növényi kínálathoz.

Forrás: PETA / Twitter

Nem a vegánok a célközönség

A Vegconomist kiemeli, hogy a növényi ételek, alternatív fehérjeforrások évről-évre egyre nagyobb összegű támogatásokat kapnak, a szektor gazdasági növekedése jelentős és stabil, de a célközönség nem a vegánok, sokkal inkább a flexitáriánusok. Azok a mindenevő táplálkozást folytató fogyasztók, akik, amennyiben lehetőségük van rá, sok esetben inkább a növényi fogást választják egészségügyi vagy környezetvédelmi megfontolásból.

Ezt támasztja alá az is, hogy az egyik legismertebb növényi márka, a Beyond Burger vásárlói 93%-ban húsevők.

Nem az volt a célunk, hogy mi legyünk a legsikeresebb növényi hamburgert gyártó cég, habár nagyon örülünk neki, ha vegánok, vagy vegetáriánusok is fogyasztják a termékeinkeinket. De sohasem arra törekedtünk, hogy a piac 5%-át kitevők igényeit szolgáljuk ki, mi a 95%-ra hajtunk

– mondta Seth Goldman, aki 2013-ban csatlakozott a Beyond Burger elnökségéhez.

Pár napja a Prove is beszámolt róla, hogy az amerikai KFC-ben január 10-e óta elérhető a Beyond Fried Chicken, ami bár teljesen növényi, a cég külön figyelmeztet, hogy elkészítéséhez ugyanazokat az eszközöket használja, mint a csirkés verzióhoz.

Nem éri meg a kockázatot

2019-ben a Burger Kinget beperelte egy vendégük, miután kiderült, hogy húspogácsákat ugyanazon a lapon sütik, mint a marhahúsos verziókat. A vád az volt, hogy a cég tévesen és megtévesztő módon hirdette, hogy a húspogácsa „0% marhát” tartalmaz, ami ebben az esetben a fogyasztó szerint nem volt igaz.

Egy akkora étteremlánc, mint a Burger King, megengedheti magának, hogy külön eszközöket, éttermi dolgozókat, akár külön konyhát is kialakítson az egyre növekvő növényi palettájához, de a kisebb kifőzdék, étkezdék, vendéglátók erre jó eséllyel képtelenek lennének anyagilag. Félő, hogy ha a fenti példa lesz az általános, a jogi retorziók elkerülése érdekében ezek a vendéglátók inkább a jól bevett húsos fogásoknál maradnak majd.

Legalábbis ez a PETA UK érvelése arra vonatkozóan, miért ne kezdje el minden vegán verni a tamtamot külön főzőlapokat, konyhai eszközöket, vagy akár személyzetet követelve. Az állatokon az ugyanis semmit nem segít, ha egy növényi ételeket is felszolgáló helyiséget elkezdünk zaklatni ezzel a hozzáállással.

Semmi sem kötelező

Bármennyire is megvetjük azokat a nagy gyorsétteremláncokat, amelyek elképesztő mennyiségű szenvedésért felelősek, a globális állatszenvedési együttható minden egyes növényi alapú hamburgerrel csökken. Ha egy étterem növényi alapú fogásokat is kínál és ezzel lehetőséget nyújt az egyre környezettudatosabbá váló fogyasztóknak arra, hogy állati szenvedéstől mentes ételt válasszanak, az nettó pozitív hatással bír a veganizmus és az állatok számára.

Ahogy a Vegconomist is megjegyzi, vegánként egyikünknek sem muszáj ezekben az éttermekben étkenzünk, függetlenül a növényi lehetőségek mennyiségétől. Azt senki sem állítja– a PETA UK sem –, hogy kötelező minden vegánnak a nagyobb jó érdekében húsos olajban kisült hamburgereket ennie minden nap. Az emiatt érzett undor teljesen érthető és normális.

Ahogy az is, ha vegánként úgy akarjuk ekőmozdítani a növényi forradalmat, hogy anyagilag támogatjuk a gyorséttermek növényi alapú újításainak bevezetését. Viszont ha úgy döntünk, hogy ilyen helyen étkezünk – és talán ez lehet a PETA üzenete a tweettel – akkor fogadjuk el, hogy nem mi, vegánok vagyunk a fő célközönség és ennek tudatában rendeljünk.

(Vegconomist)

Hozzászólások (0)

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.