Szőllősi Réka a Prove-nak készült írásában azt járja körül, vajon miként lehetne megoldani az élelmiszer-ellátást a klímaválság okozta változások közepette.
A fenntarthatóbb élelmiszer-ellátás és -fogyasztás kialakítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberiség szembe tudjon nézni a klímaválság kihívásaival. A tudomány képviselői mára nagyjából egyetértésre jutottak abban, hogy van egy összetett problémánk: egyre több embert kell ellátni, az élelmiszereket kisebb környezeti hatással és kisebb helyről előteremtve, mára kizsigerelt természeti erőforrásokból, mindezt úgy, hogy továbbra is sokan éheznek és egyre többen küzdenek túlsúllyal. Ennek megoldása érdekében biztosan hozzá kell nyúlni a globális agrárgazdaság jelenlegi működéséhez.
Abban is viszonylag nagy egyetértés mutatkozik, hogy a haszonállattartás használja fel véges mennyiségű erőforrásaink és mezőgazdasági területeink jelentős részét, ezért biztosan kijelenthető, hogy a környezeti problémáink nagy hányadát is ez a tevékenység okozza. A haszonállattartás visszaszorítása ezért – az állatok szenvedésének megakadályozása mellett – nem csupán az üvegházhatású gázkibocsátás, hanem az állatok tartásához és a takarmánytermeléshez felhasznált területek elképesztő nagysága miatt is szükséges. (Ami még „regeneratív mezőgazdasági módszerek” alkalmazása mellett sem teszi lehetővé a biológiai sokféleség vészes csökkenésének megállítását és visszafordítását.)
De hogy innen merre van a kivezető út, abban már eltérőek a vélemények, és összekeverednek a környezetvédelmi, etikai aspektusok a politikai, gazdasági, kulturális és szociális szempontokkal.
A legmarkánsabb támogatottsága ugyanakkor egyértelműen annak az álláspontnak van, hogy étrendünkben a fehérjeforrások arányát meg kell változtatni, méghozzá a növényi fehérjék javára. Tehát az ún. „fehérjeátállás” dobogós helyen szerepel a teendőink között. Vagyis olyan fehérjeforrások után kell néznünk, amelyek kisebb környezeti lábnyommal, kisebb területeket igénybe véve, a Föld növekvő lakosságát ellátni képes, nagy hozamokkal termeszthetőek, és emellett az emberiség jelentős része számára kulturálisan is elfogadható, ízletes táplálékul szolgálhatnak.
Fehérje, de honnan?
Itt aztán a történet további szálakra ágazik el, mert vannak olyan ígéretes alternatív fehérjék, amelyek kifejlesztéséhez elképesztő innovációs tevékenység kapcsolódik már most is. Ilyenek a gombafonalakból és mikroorganizmusok segítségével, a precíziós fermentáció eljárásával előállított élelmiszer-alapanyagok.
Ott vannak aztán az elhíresült rovarfehérjék, valamint az állati sejtekből kiinduló eljárással készített, ún. sejttenyésztett, vagy műhúsok, amelyek kapcsán nem csak a nemzetközi vegán közösség megosztott.
És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban vannak a „sima” növényi fehérjék, amelyek szintén legalább két csoportra oszthatóak: vannak az emberiség által régóta fogyasztott, hagyományos, nagy fehérjetartalmú növények (pl. a hüvelyesek) és zajlik új növényi fehérjeforrások felkutatása is. Ilyen potenciális, új nyersanyag lehet például a dinnyemag, amelyből adalékanyagok hozzáadása nélkül, finom és tápanyagokban gazdag növényi sajtalternatíva készíthető.
Ezek után következik az a kérdés, hogy ha varázsütésre a fehérjeátállás folyamata sajnos nem történik meg (például azért, mert a haszonállattartás világszerte mintegy egymilliárd ember megélhetését biztosítja), akkor miként lehet legalább elindítani és meggyorsítani azt? Erre a választ érdemes a világ olyan országaiban keresni, ahol úgy tűnik, hogy az ellenállást kiváltó politikai és gazdasági érdekek megléte mellett is sikerül előremutató megoldási javaslatot felmutatni.
A holland program
Európában legutóbb Hollandiában született egy cselekvési terv azzal a céllal, hogy hat év alatt gazdasági szempontból vonzóbbá tegyék a holland gazdák számára a hüvelyes növények termesztését, a fogyasztás pedig megkétszereződjön (így 2030-ra már 50-50 százalék legyen a lakosság táplálkozásában a növényi és állati fehérjék aránya). A program eredményeként mindemellett jelentős mértékben csökkenjen a szén-dioxid- és nitrogénkibocsátás (640 millió kg-mal és 10 millió kg-mal), a mezőgazdasági termelésbe bevont területek nagysága pedig 7 %-kal zsugorodjon.
A holland program is rámutat, hogy mint minden, a fenntarthatóbb élelmiszer-ellátás kialakítását célzó intézkedést, a fehérjeátállás végrehajtását is rendszerszinten kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy egyaránt biztosítani kell a gazdálkodók anyagi érdekeltségét (jelenleg még jobban megéri az uniós támogatások szerkezete miatt állati eredetű fehérjéket előállítani), a környezetkímélő termelés hatékonyságát és a rendelkezésre álló fehérjeforrások bővítését lehetővé tevő innováció támogatását.
Emellett pedig a fogyasztókat is ösztönözni kell a minél inkább növényi alapú táplálkozásra való áttérésre, vagyis ún. „támogató élelmiszer-környezetet” kell kialakítani. Ebbe beletartozik az oktatástól, a választék növelésétől a hozzáférést sokak számára lehetővé tevő árszintek biztosításán át a szabályozás alakítása is. Ide csatlakozik például az a kívánalom is, hogy a hagyományos állati termékek fogyasztási élményét visszaadó, ezért a fehérjeátállást megkönnyítő élelmiszereket a jogszabályok ne hozzák hátrányos helyzetbe. Például azáltal, hogy megtiltják bizonyos, eddig csak az állati eredetű termékek esetében használt megnevezések feltüntetését (mandulatej, növényi kolbász stb.), noha ezekkel lehet megfelelő és világos módon tájékoztatni és váltásra ösztönözni a fogyasztókat.
A hazai helyzet
Ezek után talán már tényleg csak annak a kérdésnek a megválaszolása maradt hátra, hogy Magyarországon mikor számíthatunk ennek a folyamatnak az elindulására?
Sajnos jelenleg nem lehetünk igazán optimisták, hiszen ebben a témakörben a fentiek helyett egyelőre a rovarliszttel való riogatás fázisában tartunk… A jó hír talán az, hogy még az idén napvilágot láthat egy olyan uniós jogszabálytervezet, amely lefekteti a jogi kereteket ahhoz, hogy az európai lakosság élelmiszer-ellátása és táplálkozása fenntarthatóbb legyen.
Ennek kapcsán számítani lehet arra, hogy a tagállamok feladatul kapják majd a nemzeti cselekvési tervek kialakítását is. Így ha előbb nem, akkor pár év múlva e kötelezettségnek való megfelelés érdekében itthon is neki kell majd látni az élelmiszer-ellátásunk környezeti és táplálkozási kihívásaival való szembenézésnek.
