Révész Ildikó és Pásku Ferenc neve egyáltalán nem cseng ismeretlenül vegánok körében. Ők az a páros, akik egészen rendkívülit alkottak a hazai növényi alapú élelmiszerek piacán. Saját manufaktúrájukban gyártott húspótló készítményeik iránt nagy a kereslet, pár éve a Cápák között című tévéműsorban is bemutatkoztak isteni, szójából készült sonkájukkal és nem titok, hogy a Prove magazin Veganuár kampányában is részt vettek.
Többször írtunk már róluk az első magyar vegán sonkaper kapcsán is, ezúttal azonban a saját történetükre voltunk kíváncsiak.
Balogh Edina / Prove: Kezdjük a legelején. Meséljetek egy kicsit arról, hogyan éltetek a vegánná válásotok előtt?
Révész Ildikó / 827Market: Marhatenyésztéssel foglalkoztunk, annak is egy nagyon speciális ágával, tenyészállat előállítással és értékesítéssel. Mit is jelent ez pontosan? A célunk az volt, hogy minél tökéletesebb genetikai állományt hozzunk létre, ezért a megtermékenyítés után az embriót kimostuk a tehenekből és azt értékesítettük. Elég jól éltünk ebből akkoriban, hamar nevet is szereztünk magunknak a szakmában. Többnyire tejelő marhákat tartottunk, gyönyörű állataink voltak, kiállításokra, versenyekre jártunk velük. A selejtes állatokat is megtartottunk magunknak, őket felneveltük, hogy aztán táplálékul szolgáljanak számunkra. De nemcsak szarvasmarháink voltak, sok kacsát, csirkét is nevelgettünk, összességében elég nagy gazdaságot hoztunk létre. Rendezett, jó életet éltünk, sok barátunk volt, szép családunk, szerettünk összejárni és együtt nagyokat enni. Imádtuk a húst, de fontos volt számunkra a minőség is, ezért tenyésztettük és vágtuk az állatokat mi magunk. Tulajdonképpen szépen csendben el voltunk egészen addig, amíg rá nem döbbentünk, hogy a haszonállatok is ugyanolyan érző lények, mint mi.
Ez pontosan mikor történt? És hogyan ment végbe?
Pásku Ferenc / 827Kitchen: Ennek már jó tíz éve, de jól emlékszem a folyamatra. Nekem személy szerint a kacsahús volt a kedvencem, ezért számos kiskacsát neveltünk. A kacsáknál előfordulhat a kannibalizmus, ha túl sokan vannak egy helyen, képesek akár halálra csipkedni a gyengébb egyedeket. Egy alkalommal épp ennek voltam szemtanúja. Észrevettem, hogy a többiek eléggé rászálltak egy kisebb kacsára, ezért elkülönítettem őt a társaitól. Saját ketrecet kapott, kezeltem a sebeit, etettem őt naponta. A folyamat során eléggé a szívemhez nőtt, így aztán elkerülhetetlen volt, hogy felmerüljön bennem a gondolat: mennyire ellentmondásos, hogy ennyire vigyázok erre a kis állatra, gondoskodom róla csak azért, hogy aztán, ha eléri a megfelelő súlyt, megegyem. Nagyon nem tartottam kereknek ezt az egészet, azt éreztem, hogy ez így nem jó. Sehogy sem éreztem magam jól a bőrömben, meg akartam tisztulni valahogy, így elkezdtem egy egyhetes vízböjt kúrát.
Ildikó: Amikor állattenyésztők voltunk nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy mit esznek a jószágaink, hogy milyen takarmánnyal tápláljuk őket. Ugyanakkor a saját táplálkozásunkra közel sem fordítottunk ennyi figyelmet. Tulajdonképpen egy jó barátunk világított rá ennek a jelentőségére. Addig nagy húsevők voltunk, sokáig a paleolit étrend szerint táplálkoztunk, de akkor elgondolkodtunk azon, hogy vajon mindez a lehető legjobb-e a szervezetünknek. Azt hiszem, ez volt az első lépés a változás felé. Közrejátszott az is, amit már Feri is említett, hogy egy idő után elkezdtünk kötődni az állatainkhoz is, hiszen rengeteget foglalkoztunk velük. Volt egy tehenünk, akit nagyon kedveltünk, Sétának neveztük el, mert a kiállításokon és azok után is olyan büszkén és peckesen sétált, akár egy szép ember. Egészen különleges jelleme volt, imádta az emberi ételeket, falta a szendvicseket, kekszeket, a Sport szelet volt a kedvence és sokat bohóckodott nekünk, nem lehetett nem szeretni. Sétát elnézve bennem is felötlött ugyanaz a gondolat, melyről a párom beszélt a kiskacsa kapcsán. Szinte egyszerre döbbentünk rá, hogy többé nem akarunk húst enni, nem akarunk állatokat bántani. Akkor kezdtük el a böjtöt, melynek során sokat elmélkedtünk, jógáztunk és meghoztuk az életünket teljesen megváltoztató döntést. Néhány hét alatt tudatosult bennünk végérvényesen, nincs szükségünk rá, hogy bármilyen élőlény meghaljon vagy szenvedjen azért, hogy mi jól lakjunk. Vagyis egyik héten még húst ettünk hússal, pár nap elteltével pedig már úgy gondoltuk, ez így nem mehet tovább. Ráadásul nem is akárhogyan indultunk el az új úton, rögtön a nyers vegán koszttal kezdtünk. Könyveket vettünk, recepteket böngésztünk. Egy évig tartottuk ezt a táplálkozást, majd váltottunk a vegán étrendre.
És mi lett a gazdasággal, az állattenyésztéssel, az addigi életetekkel?
Feri: Az új étrendre való átállás nagyon gyorsan ment nekünk. Volt, hogy hiányzott a sajt vagy a tojás az étrendünkből, de rájöttünk, hogy mivel tudjuk pótolni. Ez volt ugye a fizikai része a dolognak, de időközben mentális és lelki változást is tapasztaltunk. A döntésünk után tudtuk, hogy az addigi életünk már nem fenntartható tovább, képtelenek voltunk összeegyeztetni a vegánságot a munkánkkal. Ezért felszámoltuk a gazdaságot, eladtuk az állatainkat. A telep a mai napig meg van még, de már mint növénytermelő gazdaság működik. Az állataink nagyon jó helyre kerültek egy barátunkhoz, nem a vágóhídon végezték.
Mit szólt mindehhez a környezetetek, hogyan reagáltak a családtagok, barátok arra, hogy hirtelen 180 fokos fordulatot vett az életetek?
Ildikó: A családunk és persze a barátaink is döbbenten konstatálták a gyorsan lezajló eseményeket. Mindenkivel tudattuk, hogy új életet kezdtünk és továbbra is nagyon szívesen látjuk őket nálunk, de a mi asztalunknál többé nem lesz hús, arra ne is számítsanak. Eleinte nem vették komolyan az egészet, múló hóbortnak vélték, amely csak egy ideig tart, sokan pedig egyenesen bolondnak tartottak minket, hogy mindent felrúgtunk, megszüntettük a jól menő vállakozásunkat is. Elképesztő ellenállást tapasztaltunk egyébként a szeretteink körében is. Két felnőtt gyermekünk van, akik egy ideig úgy jártak hozzánk, hogy hozták magukkal az előre elkészített rántott húst. Kőkemény küzdelmünk volt velük, de nem adtuk be a derekunkat. Most már természetes, hogy mi vegán menüvel készülünk, karácsonykor is így volt és már senki nem csodálkozott rajta. Bebizonyítottuk mindenkinek, hogy a húson túl is van élet.
Honnan jött az ötlet, hogy vegán termékeket gyártsatok?
Ildikó: Egész életünkben a magyaros konyha hívei voltunk, ezért hiányoztak a régi ízek. Így jött az ötlet, hogy ezt pótolni kellene. Ám mivel nem találtunk itthon számunkra megfelelő alternatívákat, azt gondoltuk, majd mi megalkotjuk azt. Sokféle növényi fehérjét kipróbáltunk a gyártás megkezdése előtt, de végül a szója mellett döntöttünk, mert ebből tudtuk elkészíteni a leginkább húsra emlékeztető ételeket. Ezek annyira jól sikerültek, hogy egyre nagyobb igény lett rájuk a vegán barátaink körében. A sikeren felbuzdulva nyitottuk meg az első éttermünket, majd a másodikat is 827Kitchen néven. Sajnos azonban közbeszólt a Covid19, az éttermeket nem tudtuk megtartani. Meg voltak azonban a termékeink, így csináltunk egy kis manufaktúrát, ahol elkezdtük gyártani a húspótló készítményeinket. Megfelelő alternatívát akarunk velük mutatni, melyekből kiderül, hogy létezik más út is, ami járható. Olyan, amely etikailag és a fenntarthatóság szempontjából is kedvezőbb, de legalább annyira finom, mint a hús.
Feri: Hozzátenném még azt is, hogy mi jóval negyven fölött lettünk vegánok, így nekünk elég kevés volt a zöldség és a gabona. Mi húson nőttünk fel, így nekünk ez jobban hiányzott, ezért is szerettünk volna létrehozni megfelelő húspótló alternatívákat. Azt gondolom, hogy aki fiatalon vált növényi étrendre, annak jóval könnyebb dolga van, mint az idősebbeknek. Mi legalábbis így tapasztaltuk.
Soha nem bántátok meg, hogy így döntöttetek? Végül is a járt utat feladtátok a járatlanért, melynek során azért valljuk be, hogy elég sok nehézséggel kellett megküzdenetek.
Ildikó: Jelen pillanatban remekül érezzük magunkat. Mindketten úgy gondoljuk, hogy életünk egyik legjobb döntése volt a vegánná válás. Egészségügyileg is jobban vagyunk, sokkal mozgékonyabbak, tevékenyebbek lettünk. Kialakult egy újfajta baráti körünk is, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Rengeteg új dolgot kipróbáltunk, legutóbb például elkezdtünk hegyi biciklizni, a sportnak, a jógának, meditációnak, a magunkkal való törődésnek is sokkal nagyobb szerepe lett a mindennapjainkban.
Bátran kijelentem, hogy teljes életet lehet élni hús nélkül is. Biztos vagyok benne, hogy sokkal szebb jövőt lehetne építeni, ha az állatokat békén hagynánk és az életünk részeseivé tennénk őket, nem pedig táplálékként tekintenénk rájuk.
Feri: Olyan belső örömet, elégedettséget ad nekem az életmódunk, melyet azelőtt nem éreztem még. Jól esik arra gondolni, hogy a magunk módján teszünk valamit a Földért, az állatokért, egy élhetőbb világért. Ezért a boldogságért pedig semmiről nem kellett lemondanunk.
