Most olvasott cikk
Már a Cápák is ízlelgetik a vegán sonkát

Már a Cápák is ízlelgetik a vegán sonkát

827Kitchen vegán sonka az RTL Klub Cápák Között műsorában

Bár a négy Cápa közül végül egyik sem szállt be a vegán sonkát megálmodó 827Market üzleti terveinek megvalósításába, a tulajdonosok, Révész Ildikó és Pásku Ferenc mégis elégedetten hagyhatták el az RTL Klubon nagy sikerrel futó, Magyarország egyetlen üzleti showműsorának vasárnapi adását követően a stúdiót. A vegán életmód iránt elkötelezett vállalkozók ugyanis a tévé nagy nyilvánossága előtt nemcsak terméküket, de hitvallásukat is ország-világ előtt megmutathatták.

A növényi élelmiszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó angyalföldi manufaktúráról a Prove.hu is többször írt már, mégpedig a termék elnevezése miatt indított vizsgálatok, valamint az azt követő per kapcsán. A sors furcsa fintora, hogy bár a többlépcsős kiválasztási rendszer során végül képernyőre is kerülő vegán sonka és készítői láthatóan jól vizsgáztak, az ötletre nyitott két Cápa, Tomán Szabina és Balogh Levente, éppen a folyamatban lévő bírósági eljárás miatt nem vállalhatta a befektetést.

„Megértjük döntésüket, számunkra már az is nagy eredmény, hogy a stúdióban egy nyílt és elfogadó közegben mutatkozhattunk meg – számolt be a Prove-nak a „Cápák között”-i szereplésükről a tévéműsor másnapján Révész Ildikó. – Egyetlen kritikusunk Moldován András volt, aki úgy gondolom, hogy a Jack’s Burger étteremlánc tulajdonosaként, évi százhúszezer disznót hizlalva, nem is szimpatizálhatott velünk. Tiszteletben tartjuk a véleményét, nem akarjuk őt megváltoztatni, ahogy általában „húsevőket” sem, csupán azt kérjük, ők is fogadják el a mi elveinket. Mivel a vegán sonkánk egyedülálló a világon, a további fejlődés érdekében jól jött volna egy új befektető, de nekünk az is nagy öröm, hogy Balogh Péternek például kifejezetten ízlett a termékünk, s még a közösségi médiában is megosztotta velünk kapcsolatos kellemes tapasztalatait. Köszönettel tartozunk a műsor készítőinek a lehetőségért, hiszen még huszonnégy óra sem telt el az adás óta és már számottevően növekedett a követőink száma. A műsor kapcsán megjelenő hozzászólások, amelyek több mint kilencven százalékban pozitív hangneműek voltak, csak hab a tortán.”

A jövő sonkája növényi alapú

A nyilvánosság mellett Révész Ildikó és Pásku Ferenc számára az is igen motiváló volt, hogy a szakemberek szép jövőt jósoltak vállalkozásuknak. Már csak arra van szükség, hogy a magyar bíróság ne írja felül az EU-s szabályozásokat, amely szerint a vega és a vegán húshelyettesítők esetében bátran lehet használni az eredeti megnevezéseket.

A 827Market tulajdonosai ugyanis hisznek abban, hogy a húsfogyasztás csökkentése komoly lépés lehet az emberiség számára a globális környezetszennyezés problémájának megoldása felé. S mivel étteremvezetői tapasztalataik azt mutatják, hogy ma már szinte nincs olyan család, amelynek ne lenne legalább egy tagja, aki valamilyen ételallergia vagy betegség miatt kényszerül speciális diétára, egyre fontosabb ezen igények kiszolgálása.

„Azt szeretnénk, ha a családok az elveiktől és az egészségügyi problémáiktól függetlenül, békében, egy asztalnál étkezhessenek – fogalmazta meg igazi küldetésüket Révész Ildikó. – Ezért mi a jövőben is mindent meg fogunk tenni azért, hogy a növényi alapú táplálkozás, s ennek részeként a húshelyettesítőink is minél szélesebb rétegek számára elérhetők legyenek. És ezért a harcot is vállaljuk, jelen esetben a pereskedést. S nemcsak a saját érdekünkben, de mindenki másért, aki vegán termékek előállításával foglalkozik ma Magyarországon. Amennyiben az európai normák elismerésének szellemében zárul a per, az mindannyiunk számára új kapukat nyithat meg. Hiszünk abban, amit csinálunk, az RTL Klubos-szereplésünk pedig egy fontos lépcső lehet a céljaink elérése felé vezető úton.”

A 827Market új termékei

A budapesti manufaktúra természetesen a tévés megjelenést követően sem ül békésen a babérjain, és a per sem akadályozhatja meg őket abban, hogy újabb termékekkel álljanak elő. Hamarosan piacra kerül vegán gyrosuk, fokhagymás pecsenyéjük és a fehér sonka névre hallgató natúr, füstölésmentes készítményük is, amely ízvilágában és küllemében egyaránt a pulykasonkát idézi majd.

Az újdonságok sorában pedig már ott topog, egy újabb izgalmas készítmény, amelynek egyelőre még nem találtak stílusos elnevezést. A paprikás ízesítésű rakott terméknek ugyanis nem szeretnék a disznósajt nevet adni, még akkor sem, ha elkészítéséhez ez a klasszikus felvágott adta az ötletet. A sertésekre utaló szót azonban nem egy újabb pertől való félelmük miatt szeretnék jobbal helyettesíteni, hanem a jelentése miatt, amely életmódjuktól és elveiktől egyaránt igen távol áll. Miként a reménybeli fogyasztókétól is.

„Ahogy korábban, úgy a jövőben sem célunk bárkit is megtéveszteni, csupán egy alternatívát kínálunk a növényi táplálkozás hívei, illetve az arra nyitottak számára. Úgy érezzük egyre többen haladunk ezen a szelíd és békés úton, s ez nekünk is erőt ad a folytatáshoz” – jelentette ki Révész Ildikó, aki bízik abban, hogy eljön majd az idő, amikor a növényi alapú termékek előállítása válik a legcsábítóbb üzleti modellé. Még a Cápák számára is.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.