A La Línea Verde vegán étkezde tulajdonosa, Tetézi Györgyi rendszeresen ajánlja fel a veganuározóknak családja vendégszobáját a Gibraltárhoz közeli otthonukban. De nem csak a nyaralni vágyóknak segít, az állatmentés is „gyári beállítás” nála. A vegán életmódról, a spanyolországi tapasztalatairól és az állatvédelemről beszélgettünk vele.
A Veganuár-sikertörténetekről szóló írásunkban mutattuk be Karai Laurát, akinek nagy változást hozott az életébe a Veganuár Facebook-csoportja. Itt ismerkedett ugyanis össze egy magyar étteremtulajdonossal, Tetézi Györgyivel, aki buzgón invitálta a tagokat, hogy tegyenek egy spanyolországi kiruccanást, a családja vendégszobájában megszállhatnak. Addig-addig beszélgettek azonban, hogy Laura és a párja már nem is csak nyaralásban gondolkodott: ők is kiköltöztek Gibraltár közelébe.
Györgyiék vendégszeretete persze nemcsak Laura és párja figyelmét keltette fel, sokan éltek már a lehetőséggel, amelyet a magyar család kínál. Tulajdonképp az ő spanyolországi történetük is egy vendégeskedés után vette kezdetét.
Csernik-Varga Adrienn / Prove: Miért éppen Spanyolországban kezdtél saját vállalkozásba? Hogyan csöppentetek a Gibraltárhoz?
Tetézi Györgyi: Tulajdonképpen már az is egy vegán történet, hogy miért éppen Spanyolországra esett a választásunk. Amikor 2013-ban vegán lettem, nagyjából egy hónap alatt kiderült, hogy még sincs annyi ötletem azzal kapcsolatban, mi mindent lehetne növényi alapokon főzni, mint először gondoltam.
Bejelentkeztem ezért egy főzőtanfolyamra Stőhr Grétához, ahol összejött nyolc-tíz nő, és átfőztük együtt a hétvégét. Abból a társaságból aktívan nem tartom senkivel a kapcsolatot, de bejelöltük egymást Facebookon. Az egyik lány, akivel ott találkoztam, 2016-2017 környékén kiköltözött a Gibraltár környékére, erről a közösségi oldalán keresztül szereztem tudomást.
Mikor megszületett a döntés, hogy külföldre költözünk, még soha nem is jártam Spanyolországban, de az ismerősöm profilján megosztottak alapján ez a hely is bekerült a kalapba. Ráírtam erre a lányra 2018 májusában, és kérdezősködtem az itteni élettel kapcsolatban. Szó szót követett, meghívott magukhoz, júniusban már az ő vendégszobájukban voltunk. Körbenéztünk, és arra jutottunk, hogy ez jó lesz nekünk, augusztusban pedig ki is költöztünk.
Innen jött az az ötlet, hogy a ti vendégszobátok is nyitva áll az érdeklődők előtt? Az első spanyolországi élményetekből ihletve hívtátok többször is vendégségbe a veganuározókat?
Nem pont ezért. A férjemmel – mondhatni – gyári beállítás nálunk, hogy ahol tudunk, segítünk. Nyitottak vagyunk, szeretünk új emberekkel megismerkedni. Úgy vagyunk vele, hogy ha már van külön vendégszobánk, miért ne fogadjunk be oda bárkit, akinek könnyebbséget jelent, hogy egy hétig nem kell a szálláshelyért fizetnie.
Vegán háztartásban élünk, a férjem is vegán, az ő fejében egyébként az El Camino teljesítése közben érlelődött meg a gondolat, hogy le kell horgonyoznia emellett az életmód mellett. A fiam pedig akkor tisztán növényi alapú étrendet követ, mikor velünk van, mikor pedig Magyarországra látogat, vegetáriánusként eszik. Ennek fényében viszont praktikusabbnak érzem, ha olyanok vendégeskednek nálunk, akik a vegán értékrendet minimum elfogadják. Furcsa lenne például, ha valaki eljönne hozzánk, és húst tárolna a hűtőben vagy nem viselné el a cicákat.
A vegán étkezde megnyitásának ötlete miként született meg? Magyarországon már voltak ilyen jellegű ambícióid?
Korábban soha nem merült fel ez az ötlet. Közgazdászként azelőtt szinte közöm sem volt a főzéshez, de amikor 2013-ban vegán lettem, neki kellett állnom főzni.
Akkoriban az ingatlanpiacot válság sújtotta, ami ingatlanosként anyagilag érzékenyen érintett. A kisfiam miatt is többet kellett sürögnöm a konyhában, mint előtte. De akkor még nem is igazán lett volna lehetőség arra, hogy növényi alapú ételt rendeljek valahonnan.
Egy hosszabb tanulási és kísérletezési folyamat volt, mire eljutottam odáig, hogy megnyissam a La Línea Verdét. Az ötlet egyébként onnan jött, hogy a családra mindenképp főzök, miért ne tehetném ezt meg „kicsit” nagyobb volumenben.
Milyen jellegű ételekkel várod a vendégeket, mennyire helyezed középpontba a gyökereidet, a magyar konyhát?
Egyáltalán nem. Nem is próbálkozom azzal, hogy a magyaros ételeket napi szinten beleerőltessem a kínálatba: ezt sokan csinálják, sokan bele is buktak. Inkább a világkonyha az irány, azon az alapvetésen túl, hogy minden növényi alapú, nincsenek határok. Menzajelleggel működik az étkezde: mindennap mást főzök. Nincs nagy választék, de a kínálat napi szinten változik. Pont az a lényeg, hogy ha valaki mindennap betér, akkor is változatos, teljes értékű ételeket fogyasszon.
A környéken rengeteg magyar él, sokuk rendszeresen visszatér hozzám, de magyaros ételt még ezzel együtt is csak egyszer főzök minden héten.
Érdekesség, hogy a vendégeim döntő többsége nem vegán. A rendszeresen visszatérők egyrészt szeretik a főztömet, másrészt pedig valami másra vágynak, mint ami itt az éttermek többségében fellelhető. A Gibraltár közelsége miatt nagyon sok külföldi él itt, az andalúz konyha pedig borzasztó olajos, ami sokaknak megüli a gyomrát. Ezt elkerülendő jönnek be inkább a La Línea Verdébe. A vendégeim többsége tehát külföldi, spanyolok csak elvétve térnek be hozzám.
Ennek mi lehet az oka?
Nagyon nehéz a spanyolok közé beszivárogni. Hirdethetsz akárhol, ha mindennap ott lenne a helyi újság címlapján az étterem logója, akkor sem néznének be hozzánk. Inkább a helyiek egymás közötti ajánlása számít a közösségen belül.
Az a környék, ahol mi lakunk, a budapesti körülményekhez képest elmaradottnak tekinthető az állatvédelem és a vegán életmód szempontjából is. Termékek és éttermek terén is sokkal nagyobb választékot kínál Budapest, mint a Gibraltár környéke. Itt az emberek többsége azt sem tudja, mi fán terem a veganizmus. Ugyanakkor nem is ütközünk annyi ellenállásba, mint Magyarországon.
Itt soha senki nem akarta megmagyarázni nekünk, mire való a fogazatunk, vagy hogy a szervezet megfelelő működéséhez kell az állati fehérje.
Ez egyébként általános társadalmi különbség is lehet. Spanyolországban mindenki igyekszik tiszteletben tartani a másikat, az embertársa értékrendjét. Senki nem akarja megmondani, hogy kellene élned.
Egy hónapig dolgoztam például tengerparti étteremben. A legkevésbé sem vegán étkezdéről van szó, gyakorlatilag csak húsos ételük volt, amelyből a munkavállalók is fogyaszthattak főétkezésekkor, de a szakács nekem külön készített vegán ételt. Nem hőbörgött azon, hogy ez neki plusz munka.
Közben pedig odafigyelt még arra is, hogy előtte a pultot és a főzőlapot is alaposan letakarítsa, hogy ne érintkezzen semmilyen állati eredetűvel az, amit én eszem. És ez itt az általános hozzáállás, nem egyedi eset, nagyon elfogadóak a spanyolok.
Említetted, hogy állatvédelem terén elmaradottabbnak tűnik a térség, ahol éltek, mint Budapest. Miben mutatkozik ez meg?
Spanyolországban tavaly szeptemberben új állatvédelmi törvény lépett életbe. Ennek értelmében kutyán és macskán kívül már semmilyen állatot nem tarthat házi kedvencként magánember. Ehhez képest itt még mindig adják-veszik a hörcsögöket, nyulakat és egyéb állatokat.
Madridban meghozták a törvényt, de önkormányzati szinten ötlet sincs arra, miként tartassák be. Azt látom, hogy alapvetően szeretik az állatokat a spanyolok, de a többség csak egy „alsóbb szinten”. A nagy átlag érzelmileg kissé távol tartja magát az állatoktól.
Azt gyanítom, nálad a legkevésbé sem ez a helyzet.
Gyakorlatilag egy kudarcba fulladt állatmentésre vezethető vissza a vegánná válásom története is. Talán hat hónapos terhes voltam, amikor ingatlanosként vártam egy ház előtt az ügyfélre. Ott kóválygott egy kis fekete cica. Segíteni akartam rajta, ezért gyorsan beléptem macskamentős és állatvédelmi csoportokba. Azt a bizonyos cicát végül nem sikerült megfogni, én viszont így már bent voltam ezekben a csoportokban.
Egy hónappal később örökbe is fogadtam az első macskámat, és nem volt megállás. Jöttek velem szemben a csoportokon keresztül a közösségi oldalakon az állatiparral kapcsolatos információk is. Ekkor – 2011-ben – még csak vegetáriánus voltam, vegánná 2013. március 15-én váltam. Volt egy lázrohamom, amely után már soha többet nem akartam állati eredetű terméket magamhoz venni.
A fiam születése után az Állatmentő Sereg – amely ma már Állatmentő Szolgálat Alapítvány néven működik – adminisztrátora lettem. Később állatokat is mentettem, javarészt macskákat. Ez erősítette nálam a veganizmus etikai oldalát: nem tehettem meg, hogy az egyik állatot mentem, a másikat pedig megeszem vagy egyéb módon kihasználom.
Az állatmentést Spanyolországban is folytattad?
Helyi állatmentő szervezethez nem csatlakoztam, de az elém kerülő segítségre szoruló állatoknak itt is mindig segítek. Három macskával költöztünk ki, kettőt pedig már itt fogadtunk be időközben. A tetőteraszon ápoltam egy galambot, akinek megsérült a szárnya. Nyilván őt szabadon is engedtem, miután teljesen felépült.
De vittem már haza mérgezett sirályt is. Velük itt nem igazán foglalkoznak, gyakorlatilag kártevőnek minősülnek a lakosság szemében. Másrészt lakik a környékünkön egy vegán hölgy, aki ugyan nem kimondottan menhelyet üzemeltet, de a telkén rengeteg állat van. Kakasok, törött csőrű kacsa, kutya, macska mellett sok más állattal lehet még találkozni nála. Hozzá járunk újabban hétvégente önkénteskedni.
