Vegán termékek kerültek a SPAR versenyének győztesei közé, ezzel pedig az áruházlánc polcaira is. A Tunki-Tunki tulajdonosai óriási fejlesztésekbe fogtak, hogy bírják a megnövekedett igény diktálta iramot.
A Tunki-Tunki termékei szélesebb körben hozzáférhetővé váltak annak köszönhetően, hogy a SPAR Hungaricool termékversenyén 2023-ban bekerültek a tíz nyertes márka közé. Ezzel pedig a kereskedelmi lánc boltjainak polcain is sikerült helyet szerezni a vegán kencéiknek, amelyek mártogatósként, szendvicskrémként vagy akár főzőszószként is használhatók.
Hatalmas kihívás előtt a vegán kence gyártója
Fehér Melinda, a cég egyik tulajdonosa elárulta, amellett, hogy ez egy hatalmas lehetőség a márka számára, óriási kihívás elé is állítja őket.
Amire tudtunk, felkészültünk, a folyamatokat és az eszközöket már fejlesztettük, fejlesztjük a továbbiakban is. A gyártás legtöbb folyamata humán erőforrást igényel, ezek egy része gépesíthető, de semmiképp nem teljes mértékben. Egy ember eddig 40 üveget matricázott fel egy óra alatt, a gép pedig százat csinál meg öt perc alatt. A vákuumozógép egy főzésre 240 üveget képes megcsinálni, nekünk pedig sok-sok ezer üveggel kell leadni. Ez egy erősen megnövekedett mennyiség. Annak érdekében, hogy tudjuk tartani a lépést a vállalásainkkal, beszereztünk még egy vákuumozógépet is, és már nemcsak egy adagot főzünk le egy nap, hanem akár négyet is, párhuzamosan
– nyilatkozta a Prove.hu-nak.
A SPAR-ban való megjelenés hatalmas lehetőséget hordoz magában a Tunki-Tunki számára. Számításaik szerint a cég 2021-es árbevételének dupláját hozhatja a konyhára csak a kereskedelmi láncban való megjelenés, kiegészülve az egyéb forrásból származó megrendelésekkel. A tulajdonosok persze azzal is számolnak, hogy sokan áttérnek majd az egyszerűbb, bolti beszerzésre az eddigi online rendelés helyett.
Hozzátették, a 2021-es év azért alkalmasabb viszonyítási alap a 2022-esnél, mert a tavalyi számukra egyértelműen a tanulás és a fejlesztés éve volt.
Nem az első tulajok
Fehér Melinda és férje, Kulcsár István Róbert 2022 elején vette át a Tunki-Tunkit Wertheimer Kingától. Az alapító veszélyeztetett terhessége miatt volt kénytelen megválni a cégtől.

Amikor Melindáék belefutottak az ezzel kapcsolatos posztba, már tudták, hogy saját vállalkozást szeretnének, ahogy azt is, szeretnék, ha ez a vegánsághoz kapcsolódna. Így kapóra jött nekik a lehetőség.
A Tunki-Tunki termékeit ismerték már korábbról: először egy vegán piacon kóstolták a Kinga által megálmodott ízeket.
Melinda elmondta, a növényi alapú étrend először orvosi javaslatra került képbe nála. Egy autoimmun betegség, sokízületi gyulladás enyhítésére ajánlották neki, hogy fokozatosan vezesse ki az állati eredetű termékeket az étrendjéből. Ekkor még meglepte a javaslat, ahogy azonban utánaolvasott a vegán életmódnak és a hátterének, pár nap alatt át is állt erre az életmódra. Ahogy elmondta, ma már képtelen lenne állati eredetű termékeket fogyasztani.
Célunk, hogy a lehető legtöbb állaton segítsünk életünk során
– jelentette ki.
Csupa zöldség kívül-belül
A Tunki már a cég weboldalán is büszkén hirdeti, számukra kulcsfontosságú a környezettudatosság. Ennek a missziónak persze jelentős részét már eleve a vegán tartalom adja: napjaink egyik legkörnyezetszennyezőbb tevékenysége a nagyüzemi állattartás.
Ugyanakkor egyéb lépéseket is tesznek annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a cég ökolábnyoma. Ilyen például az, hogy a kencéket üvegbe csomagolják műanyag tégelyek helyett. Ezeket az üvegeket pedig a vásárlók felhasználhatják háztartási célokra vagy akár vissza is juttathatják hozzájuk.
A céghez visszakerülő üvegekbe kence higiéniai okokból már nem kerülhet, de különféle jótékonysági célokra felhasználják őket. Például készültek már dizájntárgyak belőlük, de óvodákhoz, iskolákhoz is sokszor juttatnak el belőlük, hogy a gyerekek fejleszthessék kreativitásukat és alkotói készségeiket a segítségükkel.
Melinda elárulta, a közeljövőben még egy újítással készülnek a környezettudatosság jegyében.
Még idén szeretnénk, ha megvalósulhatna egy új fejlesztés: a kupakba kerül majd egy magpapír. Ha a vásárló megeszi a tunkit, kimossa az üveget, a magpapírt pedig beleteszi, majd elkezdi locsolni, kinő belőle egy növény
– mesélte.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.