Az állatok levágásától mentes, szintetikus húsok betiltásáról és a vidéki életmód fontosságáról egyeztetett Nagy István agrárminiszter Ettore Prandinivel, a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével.
Miután Olaszország a közelmúltban betiltotta a szintetikus húsok gyártását és forgalmazását, ezt a lépést a hazai Agrárminisztérium is fontolóra vette a „hagyományos vidéki értékek védelme” érdekében.
Az Agrárminisztérium közleményében úgy fogalmazott:
A miniszter szerint meg kell becsülni a normalitást és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak. Az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán.
Hozzátette továbbá, hogy a társadalom többségének meg kell értenie, hogy gazdák nélkül nincs élelmiszer és jövő, ezért azon dolgoznak, hogy „helyreállítsák a gazdatársadalom társadalmi elismertségét”.
Magyarországon egyelőre aligha találni ilyen készítményeket, leginkább növényi alapú (például szójából, búzából, borsóból stb.) előállított húsalternatívákkal találkozhatunk a boltokban.
Szintetikus hús a nagyvilágban
Tavaly Olaszország került a reflektorfénybe, amiért a világon elsőként döntött úgy, hogy betiltja a szintetikus húsok gyártását és a forgalmazását. Giorgia Meloni jobboldali kormánya nem kért az olyan innovatív élelmiszer-ipari előrelépésekből, amelyekkel fenntarthatóbbá tehető a rohamosan növekvő globális populáció élelmezése.
Jó ellenpélda a magyar és az olasz kormány intézkedéseire Hollandia, ahol tavaly 60 millió euróval támogatták a sejtalapú élelmiszergyártást. Az amerikai kormány pedig 2021-ben adott némi lendületet a fejlesztéseknek egy 10 millió dolláros támogatással. Sőt, azóta már fogyasztásra is alkalmasnak minősítettek több ilyen terméket az Egyesült Államokban és Izraelben is.
Az EU-nak nagyon szigorú szabályozási rendszere van az új ételek, többek között a sejtkultúrával készült húsok biztonságosságának ellenőrzésére. Szingapúrban és az Egyesült Államokban már emberi fogyasztásra alkalmasnak találták ezeket
– nyilatkozta korábban az olaszországi betiltás kapcsán Alice Ravenscroft, a Good Food Institute Europe munkatársa.
A nem állatoktól származó hús ötlete bár még nagyon friss, a mögötte álló technológia valójában már több mint egy évszázada létezik.
A szintetikus húsalternatívák környezeti előnyei egyelőre még nehezen megjósolhatók, de egyes becslések szerint nemcsak jelentősen mérsékelné a globális metánkibocsátást – ami a klímaváltozás megállítása szempontjából kritikus fontosságú lenne –, de a föld- és vízhasználatot is csökkentené, akár 95%-kal.
A közvetlenül állati sejtekből előállított „műhús” csökkenthetné az antibiotikumrezisztens baktériumok létrejöttét is, ami a nagyipari állattartásban túlhasznált antibiotikumok miatt jó ideje veszélyezteti az emberiséget.
Vida Raul aktivista és előadó több mint 6 éve indít és vezet vegán projekteket – többek között a 279.000 követővel rendelkező Csir Kevin Facebook oldal alapítója, a 80.000+ magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és az Empátia Sztori non-profit szervezet vezetője. Az elmúlt évek során 5000+ adag vegán ételt adományozott, 2023-ban pedig már több mint 30 előadást tartott az állatok jogairól országszerte. Örök optimista, igazi altruista, és célja, hogy növelje a társadalmunk érzelmi intelligenciáját.