Érző állatok
Állatbarát családi programok állatkert és állatos cirkusz helyett
„Tudom, hogy nem túl jó hely az állatkert, de a gyerekem városban nő fel, és szeretném, ha találkozna állatokkal.” Nagyon sokszor hangzanak el a fentihez hasonló mondatok, amikor valaki azt szeretné megmagyarázni, miért támogatja a pénzével és idejével az állatkerteket, cirkuszokat és egyéb helyeket, ahol a fő attrakciók közé tartoznak a fogva tartott állatok. Részletesen…
Érző állatok
Pingvinek is áldozatul estek a madárinfluenzának egy angol állatkertben
A fogságban tartott pingvineket el kellett altatni, de elképzelhető, hogy további áldozatokat szed a H5N1-járvány a szigetországban. A Hampshire megyei Marwell állatkert december 6-án jelentette be a weboldalukon olvasható közleményben, hogy a területén madárinfluenza-vírussal fertőzött állatokat találtak a hatóságok. Az első vizsgálatok alapján négy állat volt fertőzött, ők elpusztultak a betegség következtében. Egy nappal később…
Vadállat
Lelőtték az állatkertből elszökött csimpánzokat Svédországban
A szóvivő elmondása szerint nem volt más lehetőség, ugyanis nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű nyugtató a csimpánzok biztonságos visszaszállításához. Stockholmtól körülbelül 165 km-re északra, a Gävle-hez közel található Furuviksparken állatkertből szerdán dél magasságában megszökött öt csimpánz. A főemlősök közül egy vélhetően magától visszatért az intézménybe, egy megsebesült, hármat (más források szerint négyet) pedig lelőttek. A…
Vadállat
Embertől elkapott fertőzés pusztítja a makikat ebben az állatkertben
Majdnem egy tucat maki esett már áldozatul a tbc fertőző betegségének, de a madagaszkári állatkert, amely eddig nem kommentálta az eseményeket, a szakértői vélemények ellenére továbbra is nyitva tart. Tuberkulózis fertőzésre utaló jeleket találtak 8 elpusztult fekete-fehér vari, egy szifaka és egy fossza szövettani vizsgálatát követően a madagaszkári Tsimbazaza Zoo and Botanical Parkban. A fertőzés…
Érző állatok
Elaltathatják a népszerű állatkert lakóit a magas energiaárak miatt
Egy Angliában található állatkert tulajdonosa kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi energiaárak miatt még az is előfordulhat, hogy kénytelen lesz „eutanáziában részesíteni” a park egyes lakóit, ugyanis nem tudja biztosítani számukra az ideális körülményeket. Az Essex megyében találtható Sealife Adventure egy családbarát, izgalmakkal telezsúfolt, szórakoztató és ismeretterjesztő helyként mutatja be magát az interneten. Egyszerre állatkert és…
Vadállat
Ricky Gervais és Moby is felszólalt az állatkertek ellen
A két közismert vegán híresség az IDA 2021-es listája kapcsán kampányolt az állatokért, akiknek semmi keresnivalójuk az állatkertek rácsai mögött. Az elefántok, azon túlmenően, hogy a legnagyobb testű szárazföldi emlősök, kognitív képességeik révén is kiemelkednek az állatvilágból. Komplex érzelmeket figyelhetünk meg rajtuk, matriarchális társadalmakban, fajtársaikkal körül ölelve élnek, segítenek egymásnak az utódnevelésben és hozzánk hasonlóan…
Politika
Bombázások áldozata lett két ukrán fiatal, miközben az állatkerti állatokat akarták megetetni
Ketten lelték halálukat a napokban a harkivi állatkertet ért bombázások miatt, miközben a magukra maradt állatokat akarták megetetni. Két civil áldozata is van a harkivi Feldman Ökoparkot sújtó folyamatos katonai támadásoknak – olvasható az állatkert weboldalán, valamint Facebook oldalukon is. A tragédia hétfőn történt, amikor a két személy – a weboldalon olvasható legfrisseb hír alapján…
Veganuár
Családi programok, amik ártanak az állatoknak: hova menj és hova ne
Sokszor állatokhoz kötődik egy-egy szabadidős tevékenység. Szerencsére léteznek alternatívák, amelyek összeegyeztethetők a vegánsággal. Az állatszeretet fogalma átértékelődik, amint vegán leszel. Már nem úgy nézel az állatokra, mint akiket kedved szerint használhatsz a kikapcsolódáshoz. Eddig szeretted őket és megpróbáltál a közelükben lenni – ám nem vetted észre, hogy nekik ez nem mindig szórakoztató, sőt! Most már…
Érző állatok
Az étkezési szokásaink több teknőst ölnek meg, mint az állatkerti teknőst agyonverő nő
Nagy port kavart a napokban a budapesti állatkerti teknős esete, akit egy dühös látogató – nem tudni pontosan, miért – agyonütött egy kővel. A történtek természetesen felháborítóak, és rettenetes emberi gonoszságról adnak tanúbizonyságot – ilyesminek soha nem szabadna megtörténnie. Ahogy annak sem, hogy évente több százezer teknős akad bele a tengerekbe kivetett halászhálókba, ami a…
Vadállat
Az 5 legnépszerűbb tévhit az állatkertekről
Rövid tartalmi összefoglaló: Az állatkertek létjogosultságukat a következő öt állítással igazolják: 1. „Az állatkertek természetvédelmi okokból kifolyólag léteznek” Az állatkertekben lévő fogságban született egyedek vadonba történő visszavezetése a legtöbb esetben sikertelen, csakúgy mint a fogságban élő állatok szaporítása. 2. „Az állatkertek oktatási céllal jöttek létre” Valójában keveset tudhatunk meg a vadállatokról, ha állatkertben próbáljuk megismerni…
Érző állatok
Így utazd be a világot állatok kihasználása nélkül
A világ csodálatos hely, és mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egy olyan korban élhetünk, amikor eljuthatunk a világ minden tájára – könnyebben, mint eddig bármikor. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a turisták számára sok helyen olyan attrakciókat tartanak fenn, amelyben állatokat használnak ki és tartanak kegyetlen körülmények között. A következő tippek abban…
Érző állatok
Hogyan torzítják el az állatkertek a természetről alkotott képünket?
Többezer éves emberi szokás, hogy vadállatokat közszemlére teszünk a saját szórakoztatásunk érdekében. A legelső állatkertek valójában magánemberek egzotikus állatgyűjteményei voltak, amiknek fő célja a pénzesség közszemlére tétele volt. Az itt tartott állatok “luxusketrecekben” éltek, olyan körülmények között, ami kicsit sem hasonlított a természetes környezetükhöz. Németországban, az 1900-as évek elején kezdtek el vele foglalkozni először, hogy…