A thaiföldi Burger King alaposan újragondolta a sajtburger értelmezését – a végeredmény azonban még a köztudottan környezetszennyező húsos hamburgereket is lekörözheti vízfelhasználásban.
Bár globálisan nézve a Burger King törekszik a növényi alapú innovációra, hogy így csökkentse termékei környezeti lábnyomát, ez az elhatározás nem mindenhol érhető tetten. Hiába vezetnek be olyan újdonságokat, mint a növényi alapú Whopper, vagy nyitnak időszakosan működő teljesen vegán éttermeket, ha közben egyes területeken ezt negatív irányba ellensúlyozzák olyan kreálmányokkal, mint a The Real Cheeseburger (Az Igazi Sajtburger).
A thaiföldi éttermeikben bevezetett újdonság semmi mást nem tartalmaz ugyanis a szezámmagos bucin kívül, mint tehéntejalapú sajtot, abból is szédületes mennyiséget, egészen pontosan húsz szeletet.
Ami az anyagiakat illeti, a fogyasztóknak biztosan megéri a The Real Cheeseburgert rendelni, ha mindenképp sajtos zsömlére vágynak – ilyen formában átszámítva 1100 forintba kerül, ám ha valaki egyesével rakna 20 szelet sajtot a burgerébe, az már kb. 2400 forintba kerülne.

A sajtburger horribilis vízigénye
Az utóbbi évtizedben egyre inkább reflektorfénybe került az állattenyésztés, különösen a marhahús előállításának elképesztően magas földterület- és vízigénye, valamint károsanyag-kibocsátása.
Mivel az állatok itatásához és a felhizlalásukhoz szükséges takarmánynövények – kukorica, lucerna, szója stb. – előállításához rengeteg vízre van szükség, jogosan kezdték kritizálni a hiteles környezetvédő szervezetek és fogyasztók. A marhahúshoz hasonlóan a tejtermékek sem nevezhetőek kifejezetten fenntartható élelmiszereknek.
Felmerülhet a kérdés, mennyi vízre van szükség egyetlen Real Cheeseburger elkészítéséhez? A VegNews szerzőjének számítása szerint egyetlen ilyen órási sajtburgerhez 2331 litert használnak el. Ráadásul minden további szelet sajtért átszámolva mindössze 200 forintot kér a Burger King, mellyel újabb 211 liter vizet pazarolnak el.
A Burger King kizöldülése
A gyorsétteremlánc sok más országban élen jár a növényi alapú opciók bevezetésében, mellyel jelentősen csökkentheti negatív környezeti hatásait.
Korábban Bécsben, Londonban és Madridban is próbálkoztak a vegánná válással: rövid és hosszabb ideig tartó teszteket végeztek a menü részleges vagy teljes vegánná alakításával.
Ikonikus londoni éttermüket egy hónapra alakították át, amelynek kapcsán büszkén vállalták, hogy hosszú távú céljuk a húsos fogások lecserélése.
A limitált kiadású menü a növényi alapú kísérleteink közvetlen eredménye, amelynek természetes velejárója, hogy 2030-ra valamennyi étlapunk 50 százalékban húsmentessé váljon. Ugyanakkor a fenntarthatóság és a felelős üzletvitel melletti elkötelezettségünket is jól példázza.
– nyilatkozta tavaly Katie Evans, a brit Burger King marketingigazgatója.
2021 őszén Spanyolországban is volt egy hasonló kísérlete a vállalatnak – bár az ideiglenesen megnyitott „Vurger Kingben” csupán vegetáriánus menüvel várták az érdeklődőket. A szintén egyetlen hónapos akció valójában tesztidőszak volt, a The Vegetarian Butcherrel együttműködésben új húsmentes menüelemeket próbálgattak.
Magyarországon több húsmentes opció közül is választhatunk a Burger King kínálatából: a Vegetáriánus Whopper és a Plant-Based Whopper nem tartalmaz húst, előbbi zöldségpogácsával, míg utóbbi szójaalapú pogácsával készül, viszont a tojás mindkét étel összetevői között szerepel.

Vida Raul aktivista és előadó több mint 6 éve indít és vezet vegán projekteket – többek között a 279.000 követővel rendelkező Csir Kevin Facebook oldal alapítója, a 80.000+ magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és az Empátia Sztori non-profit szervezet vezetője. Az elmúlt évek során 5000+ adag vegán ételt adományozott, 2023-ban pedig már több mint 30 előadást tartott az állatok jogairól országszerte. Örök optimista, igazi altruista, és célja, hogy növelje a társadalmunk érzelmi intelligenciáját.