Nyolcéves korában, betegség következtében elhunyt Pigcasso, a nem mindennapi festőművész. A kreatív négylábú élete során több száz képet festett, munkái műgyűjtők és hírességek falát díszítik világszerte. A disznó sikere nem csak az állatvilág mércéjével mérve kimagasló, legértékesebb munkájáért több mint kilencmillió forintot fizetett egy német gyűjtő.
Mindenféle cinizmus nélkül ki lehet jelenteni, nagy veszteség érte a művészvilágot. Nyolcéves korában elhunyt Pigcasso, az absztrakt expresszionista festőmalac. Halálát régóta fennálló betegségének (reumatoid artritisz) súlyosbodása okozta – közölte a hírt a New York Post.
Pigcasso élete pont ugyanúgy kezdődött, ahogy a legtöbb malacé ezen a bolygón – a nagyüzemi állattenyészetben, hogy aztán egyike legyen annak a több millió áldozatnak, akik a vágóhídon végzik.
Joanne Lefson, a Farm Sanctuary aktivistája volt az, aki az akkoriban mindössze négyhetes állatot megmentette a biztos haláltól. A menhelyen derült ki, hogy a kreatív sertés különös érdeklődést mutat az alkotás iránt, Lefson pedig minden lehetőséget megadott neki, hogy művészetét kibontakoztathassa.
Pigcasso a munkájával a többi állatnak is segített
A speciálisan kialakított ecsetnek köszönhetően Pigcasso alkotási vágya előtt nem állt semmiféle akadály. A négylábú művész rövid időn belül nemzetközileg is ismertté vált. Ő volt az első állat, aki önálló kiállításon mutathatta be munkáit. „Wild and Free” (Vad és szabad) című képe pedig a legmagasabb összegért értékesített, állat által készített műalkotás a mai napig.
A festményt egy német gyűjtő vásárolta meg 2021-ben több mint 20.000 angol fontért, azaz nagyjából 9 millió forintért. De eredeti Pigcasso-alkotással rendelkezik Rafael Nadal teniszező, Jane Goodall primatológus és Ed Westwick színész is. A korábbi rekordot egy Congo nevű csimpánz tartotta, aki szintén festőként jeleskedett.
A kreatív sertés sikerét számos művész megirigyelheti. A festményei után kapott bevétellel pedig a lakhelyéül szolgáló menhelyet és más állatvédő szervezeteket is támogatott. Az állapota tavaly szeptembertől kezdve rohamosan romlott, élete végére mindkét hátsó lábára lebénult a gerince mentén jelentkező elmeszesedés következtében.
Pigcasso munkáit hivatalos webshopjában lehet megcsodálni vagy akár megvásárolni. Utolsó munkájának címe „Standing Ovation” (Álló ováció).

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.