A LinkedInen vagy e-mailen keresztül lehet regisztrálni a negyvenperces, ingyenes befektetési képzésre, amin téma lesz, hogy mit jelent pontosan az „impact investing”, mi a kockázatkezelés vagy a diverzifikáció, és mire kell figyelnie a vegán befektetőknek, akiknek a nyereség mellett fontos, hogy a pénzüket olyan cégekbe fektessék, amik működése összeegyeztethető az elveikkel.
Akik követik a növényi alapú élelmiszergyártással, sejtalapú húskészítéssel vagy precíziós fermentációval előállított alternatív fehérjeforrásokról szóló gazdasági híreket, vagyis a globális élelmezési rendszer megreformálására irányuló iparágakkal kapcsolatos fejlődést, azokban joggal merülhet fel a gondolat, hogy érdemes lehetne befektetni ezekbe a feltörekvő és ígéretes cégekbe, ezáltal pedig nemcsak részesedni az egyre nagyobb erőt képviselő plant-based forradalom gazdasági növekedéséből, de saját tőkével hozzá is járulni annak sikeréhez.
Habár a Prove nem gazdasági weboldal, mi is be szoktunk számolni olyan hírekről, amelyekből egyértelműen kiviláglik, hogy a nem szokványos módon előállított alternatív fehérjeforrások társadalmi elfogadottsága folyamatosan nő. Világszerte egyre többen gondolják úgy – magánszemélyek, cégek és országok egyaránt –, hogy érdemes tőkét fektetni abba az ágazatba, ami jó eséllyel meghatározó szerepet fog betölteni az elkövetkezendő évtizedek élelmiszergyártásának, élelmiszer-biztonságának megalapozásában.
Akiket érdekel, hogy milyen módon tudnának egyrészt hozzájárulni a fejlődéshez, másrészt anyagilag is profitálni a szektor gazdasági növekedéséből, azoknak a VegTech Invest augusztus 24-i ingyenes (angol nyelvű) webinárja nagy segítséget jelenthet.
Mi az a VegTech Invest és a vegán ETF?
Az Elysabeth Alfano által alapított VegTech Invest egy befektetési alap, amely olyan növényi alapanyagokat használó cégekbe fektet be, akik véleményük szerint megoldást kínálnak az emberiséget leginkább fenyegető problémákra – mint az éghajlatváltozás –, és teszik mindezt etikus, klímabarát alapokon. A befektetési alap által kínált pénzügyi termék, a VegTech Plant-based Innovation & Climate ETF részvény (ticker kód: EATV) egy olyan aktívan kezelt értékpapír, amely portfóliójába 37 cég tartozik.
Erről elég annyit tudni, hogy az ETF-ek (Exchange Traded Fund – tőzsdén kereskedett befektetési alap) vásárlásával a befektetési alap portfóliójába tartozó összes cégbe be tudunk fektetni, ami alapból elég jó diverzifikációt biztosít, ráadásul nem nekünk kell utánajárni a cégekkel kapcsolatos pénzügyi és üzleti információknak, ezt megteszik helyettünk az ETF-et kezelő szakemberek.
A webinárnak témája lesz többek között az „impact investing”, vagyis amikor a befektetési döntéseket nemcsak anyagi alapon hozzák meg a befektetők, hanem figyelembe veszik a cég etikai, társadalmi értékeit és az előállított termék pozitív hatását. Szó lesz még arról, hogyan lehet befektetni úgy, hogy az állatok érdekeit is szem előtt tartjuk, mi az a likviditás, rizikókezelés, diverzifikáció, és hogy egyáltalán miért fontos ez a befektetéseink megválasztása szempontjából.
„Gondoljanak úgy erre a webinárra, mint egy pénzügyi/befektetési bevezető kurzusra kifejezetten vegánoknak, akik célja, hogy befektetéseikkel segítsenek eltávolítani az állatokat az ellátási láncból, miközben szép haszonra tesznek szert”
– mondta Sasha Goodman, a VegTech Invest elnöke és az alap kezelője.
Akit részletesebben érdekel a téma, az hallgassa Elysabeth Alfono üzleti podcastját, melynek címe Plantbased Business Hour. Az adások saját Youtube-csatornáján is megtalálhatók.
A cikk szerzője nem pénzügyi tanácsadó, a bejegyzés nem számít befektetési tanácsadásnak vagy pénzügyi ajánlattételnek.
Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.