Gyakori kifogás a veganizmus és a növényi étrend ellen, hogy állati eredetű ételek nélkül “lehetetlen elvégezni a fizikai munkát”, vagy sokkal nehezebb izmot építeni. Ez azonban nem igaz – a dietetikai szervezetek szerint a növényi alapú étrend során is minden tápanyag bevihető.
Hat, fizikai munkát végző vegánt kérdeztünk meg arról, mi a munkájuk, mit esznek és mit javasolnának azoknak, akik belevágnának a vegán életmódba, de félnek az állítólagos veszélyeitől.
1. Kiss András Bence
Mit dolgozol?
Egy autógyárban dolgozom 2014 óta. Gyártósori munkával kezdtem, majd minőségellenőrként is dolgoztam 8 órában és 3 műszakban. Jelenleg 12 órában dolgozom úgynevezett “szereldei specialista” pozícióban, ami a gyártás közben keletkezett hibák pontos feltárása és szakszerű, gyári előírás szerinti javítását jelenti.
A munka pörgős és vannak nehéz alkatrészek is bőven. Emellett váltott műszakban dolgozom, nappal is és éjszaka is, így ez időnként megterhelő, de a munkát jól bírom.
Voltak a múltban rossz időszakaid, amikor gyengének érezted magad?
Igen, volt. Egy nagyon szigorú diétával kezdtem, ami olaj- és gluténmentes volt egyaránt. Nem voltam elég kreatív az ételekkel kapcsolatban, ezért kevesebbet is ettem, amitől fogytam egy pár kilót, illetve a teljesítményem is csökkent.
Beláttam, hogy valamit változtatni kell, ezért elkezdtem többet enni, olyan dolgokat is, amiben van olaj vagy glutén – igazából mindent, ami belefér a vegán kategóriába. Utána hamar visszajött az erőm, és súlyom is visszaállt a kiindulópontra.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Rengeteget eszem, egyszer le is mértem, 3 kg volt csak az, amit bevittem a munkahelyre, de még otthon is ettem pár tányérral a napi menümből. Ez azért is van, mert 195 cm és 100 kg vagyok.
Főleg magyaros és olaszos ételeket eszem, aminek az alapjai a gabonák és a hüvelyesek. Például vegán változatban székelykáposzta, töltött káposzta, pörköltek, mindenféle olaszos tészták, emellett nyers zöldségeket, gyümölcsöket és olajos magvakat is fogyasztok rendszeresen.
Ha nincs időm főzni, akkor hummuszos kenyeret szoktam enni zöldségekkel. Ha a fővárosban járok, szoktam enni juck food ételeket is, mint hamburger, hot dog, pizza, stb. Főleg magas szénhidrát és alacsony zsírtartalmú ételeket eszem, és egyelőre még olajat is használok, bár nem sokat.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
Mindenképp vigyenek be elég kalóriát naponta és igyanak elég folyadékot. Aludjanak legalább 7-8 órát, ne aggódjanak a fehérjén, bőven elég van a növényi ételekben.
Általában nem is érdemes a B12-n kívül semmilyen táplálékkiegészítőt szedni. Ha valaki sportol vagy fizikai munkát végez, mindenképp egyen többet és változatosabban, így lesz ereje.
2. Mile Dávid
Mit dolgozol és mióta?
Segédmunkás vagyok 1 éve, a növényi étrendet két éve követem.
Mit kell pontosan csinálnod és mik az igazán nagy kihívások a munkádban?
Változatos a munka, az esetek többségében 20 000 köbös gázolajos tartályokat tisztítunk, vagy telkeken dolgozunk. Ültetés vagy apróbb építészeti beavatkozások a feladatom.
A kihívás, hogy minden nap nehéz felszerelést kell pakolni. Illetve, ha telken vagyunk, van úgy, hogy egész nap 40 kilós cementes zsákokat kell hordani.
További kihívás, hogy a tartály belsejében nehéz lélegezni, a gőzborotvázás miatt magas a hőmérséklet és a páratartalom, és úgy kell egész nap a sűrű, iszapos, gázolajos trutyit tolni kifelé partvissal. Ráadásul 10 órákat szoktunk dolgozni.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Főleg száraz hüvelyeseket és gabonát eszem. Bab, lencse, csicseriborsó, sárgaborsó, kuszkusz, barna rizs, durumtészta, házi készítésű kenyér teljes kiőrlésű gabonából. Van, hogy csak simán összefőzök mindent, mellé zöldségek és paradicsom szósz, fűszerek és megvan a menüm.
Naponta megeszek akár 3 000 kalóriát is. Ha kevés a főtt étel, amit magammal viszek, akkor veszek még 200 gramm mogyorót.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
A munkavégzéshez főleg kalória kell. Az izmaink elsődlegesen szénhidráton futnak a tudomány jelen állása szerint.
Vannak a lassan és a gyorsan felszívódó szénhidrátok. Lassan szívódnak fel, ha természetes formájukban esszük őket (pl. egész gyümölcsök, száraz hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabona) és gyorsan, ha finomított formában fogyasztjuk őket (pl. kristálycukor).
A lassú egyenletesen ellát energiával egész nap, a gyors feldobja a vércukorszintet, aztán visszaesik, és 1 óra múlva éhesebbek vagyunk.
Szerintem a legjobb kalóriaforrások a fizikai munkához a száraz hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabonák. Ezek ráadásul fehérjében is gazdagok. A gyümölcsökkel az a baj, hogy nem bírok annyi almát magammal csomagolni, ami elég lenne.
Bárki, aki fizikai munkát végez, és még nem kezdte el, 3 erősítő edzést vigyen be a hetébe. Ha erősebb az izomzatod, bármilyen munkát jobban fogsz bírni.
3. Danisovszky Ádám
Mennyi ideje élsz növényi étrenden?
Lassan három éve, hogy húsmentes életet élek, teljesen vegán pedig fél éve vagyok.
Mit dolgozol?
Egy hazai műtrágyagyárban dolgozom, most már több mint egy éve.
Mit kell pontosan csinálnod és mik az igazán nagy kihívások a munkádban?
Gépeket és berendezéseket kezelek, illetve karbantartom és tisztítom is az üzemet. A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy ha úgy adódik, rövid időn belül kezelni kell egy üzemzavart, ami erős fizikai megterhelést jelent.
Voltak-e a múltban rossz időszakaid, amikor gyengének érezted magad?
Régen gyengének éreztem magam, az étrendváltáskor kezdtem bele a testmozgásba is, így sikerrel leadtam 20 kilót két hónap alatt. Sokkal energikusabb és mozgékonyabb vagyok, mint azelőtt.
A lehető legjobb döntés volt, hogy elhagytam minden állati eredetű összetevőt az étkezésemből.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Én teljesen átalakítottam az étrendem, sokszor eszem keveset. Házi készítésű zöldségkrémeket, hüvelyeseket, zöldségeket és gyümölcsöket, valamint sok gombát fogyasztok. Határtalan lehetőséget kínál nekünk a növényi étrend.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
Azt szeretném tanácsolni, hogy próbálják meg az étkezési szokásaikat új alapokra helyezni, nagyon sok múlik azon is, hogy mennyire kreatív az ember a konyhában.
Soha nem volt még ilyen könnyű áttérni egy erőszakmentesebb étkezésre, mint manapság. Ha fontos vagy magadnak, akkor vegán vagy.
4. Barf Attila
Mit dolgozol és mióta?
Saját festékboltban, 20 éve.
Mit kell pontosan csinálnod és mik az igazán nagy kihívások a munkádban?
Napi 60-80 vevőt szolgálok ki, veszem át a több tonna árut, ami érkezik, elpakolom, árazok. GLS csomagpontként is üzemel az üzlet, így az is napi szinten még plusz 20-25 ember, akivel foglalkozom.
Mindent gépben vezetni, számlákat felvinni, utalni, rendeléseket intézni. Fél éve egyedül csinálom, napi 12 órában, hétfőtől péntekig, szombaton csak 7 órában.
Voltak-e a múltban rossz időszakaid, amikor gyengének érezted magad?
Ez a munka szezonális, a pörgés tavasztól késő őszig tart. Ezen időszakban minden estére kidőlök, hét körül hazaérek, fél kilenckor már alszom.
Mondhatnám, hogy minden nap gyengére dolgozom magam, de ez ugyanígy lenne, ha húst is ennék.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Mostanában egy vegán helyről rendelek, és napközben megeszek 2-3 főételt. Délelőtt van, hogy gyümölcsöt, főleg banánt, de igazából sokszor már reggelire megeszem az egyik főételt.
Este vagy tésztát, vagy szendvicset szoktam enni. Alkoholt nem iszom, illetve nem is dohányzom.
Sajnos a teljes értékű növényi táplálkozástól messze érzem magam. Pláne, hogy szinte semmire nincs időm a munka mellett.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
Nem csak a nehéz fizikai munkát végzőknek, hanem mindenkinek, aki váltani szeretne:
Legfőképp azt, hogy ne foglalkozzon mások negatív véleményével, engedje el a füle mellett a hülye poénokat, és ha szívből érzi, hogy ez a legjobb és egyetlen etikus út, akkor csak csinálja!
Az átállásnak vannak kis negatív testi tünetei, legalábbis nálam voltak, de ez ne tartsa vissza a fejlődésben. Mert ez egy fejlődés, ami után teljesen másképp fogsz nézni egy állatra, egy húspultra, egy társadra, aki úgy étkezik, olyan elveket vall, mint Te. Ez a jövő a jelenben. És egyre többen vagyunk, akik ezt látják, érzik. Mutass Te is példát! ????
5. Szilágyi Viktor
Mennyi ideje élsz növényi étrenden?
2013 óta vagyok vegán, főleg az állatok és az egészségem miatt váltottam.
Mit dolgozol és mióta?
Asztalosként dolgozom 1981 óta.
Mit kell pontosan csinálnod és mik az igazán nagy kihívások a munkádban?
Különböző faipari munkák, a faanyag válogatáson keresztül a felületkezelésig rengeteg folyamatot én csinálok, illetve termékeim között beépített szekrények, konyhák, lépcsők, kerítések, asztalok, ágyak találhatóak meg.
Ezek alapból nagy fizikai megterhelést jelentenek, ráadásul nem vagyok pályakezdő fiatal, elmúltam 55 éves, sokat dolgoztam már életem során.
A fizikai kihívás mellett mentálisan is toppon kell lennem, hiszen sokan nem tudják előre, hogy mit is akarnak, ezért nekem kell szakmai tanácsokat adnom, megterveznem és legyártanom a terméket, lehetőleg natúr fából.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Nem mondanám magam egészségesen étkezőnek, szeretem a vegán junkfoodot és feldolgozott ételeket is, mint a hambi, tejföl, sajt, pizza – természetesen vegán változatban.
Emellett hagyományos, itthon népszerű ételeket is eszem veganizálva, paprikás krumpli, spagetti, töltött káposzta, főzelékek, levesek, egytálételek, teljesen növényi alapon.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
Táplálkozzanak változatosan, vigyenek be elegendő kalóriát, rostot, szénhidrátot, zsírt és fehérjét. Minden megtalálható a növényi ételekben, nem érdemes elhinni az indulatkeltő bulvárcikkeket a vegán étkezésről.
Évente menjenek el egy gyors szűrővizsgálatra, hogy megtudják, van-e olyan tápanyag, amiből esetleg keveset vittek be. Ha van, akkor nem kell pánikba esni, csak figyeljenek oda jobban az étkezésükre. Aki egy kicsit is tudatos, azzal minden rendben lesz.
6. Varga Lóránt
Mit dolgozol és mióta?
Jelenlegi munkahelyemen 4 éve dolgozom, raktáros és logisztikai pozícióban. Általában irodai szerek mozgatása és összekészítése a feladatom. Targoncával és kézzel is történik munkafolyamat, ami nem kimondottan könnyű.
Voltak-e a múltban rossz időszakaid, amikor gyengének érezted magad?
Valójában akkor éreztem magam gyengének és kimerültnek, mielőtt vegán lettem. Az a tapasztalatom, hogy a mostani fizikumom és közérzetem megfelelő számomra.
Azóta jobban odafigyelek az étkezésemre is, és hogy miből mennyit eszek. Sokan mondják, hogy “gyenge” vagy “alultáplált” leszek, de ezzel csak a vegánokat támadják, nincs alapja.
Miket és mennyit szoktál enni, hogy jól bírd a munkát?
Azt vallom, hogy ha változatosabban és jól megtervezve eszünk, akkor nem lesz semmilyen gond.
Az elején nem igazán figyeltem oda az étkezésemre, csak az volt a lényeg, hogy ne legyen benne állati eredetű, de ez még nem elég, sok mást tehetünk, hogy még egészségesebb legyen a növényi étrend.
Ma már egyre tudatosabban táplálkozom, és az étkezéseimben szinte mindig helyet kapnak a babfélék, krumpli, rizs, tofu, csicseriborsó, stb.
Mit ajánlanál azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, és most váltanak vegán étrendre?
Bátran lépjék meg az első lépést, elsősorban az állatok miatt, de maguk miatt is. A saját tapasztalatom, hogy mióta vegánként élek, energikusabb és vidámabb vagyok, valamint az emberekkel is békésebb lettem.
Ez a cikk eredetileg 2020-ban jelent meg a Prove.hu-n.
A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.