Vegán sonka házilag: ezt tedd a húsvéti asztalra

Vegán sonka házilag szejtánból

A húsvéti asztalra általában nem igazán kerül vegánbarát fogás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a növényi étrenden élőknek ki kell kimaradnia az ünnepi szokásokból: ez a vegán sonka például könnyedén elkészíthető búzasikérből.

A böjti időszakot a hagyomány szerint – többek között – sonkával törik meg. Bár már néhány helyen találni készen kapható vegán sonkát, nem nagy ördöngösség otthon magunknak elkészíteni.

A recept alapja a szejtán, aminek fő hozzávaló a búzasikér: ettől lesz „húsos” az állaga. Ha pedig füstölt sonkára hajazó ízt szeretnél elérni, és nincs házi füstölőd, akkor a vegán sonkához még egy esszenciális hozzávalót kell beszerezned: folyékony füstöt.

Vannak olyan bolti változatok, amik megkülönböztethetetlenül hasonlítanak a füstölt sonkára. Mivel azonban ez egy egyszerűsített recept annak érdekében, hogy bárki számára könnyen elkészíthető legyen, ne várjuk, hogy megszólalásig hasonlítson az eredeti változatra. Gondoljunk rá úgy, mint egy isteni, füstös főfogásra, amivel hús nélkül is megkoronázhatjuk az ünnepi asztalt.

Búzasikérből a vegán sonka mellett készülhet egyszerű húsutánzat vagy gabonakolbász is.

Hozzávalók

  • 250 g búzasikér
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál csicseriborsóliszt
  • 5 evőkanál sörélesztőpehely
  • 2 teáskanál szárított zsálya
  • 1 teáskanál vöröshagymapor
  • 1 teáskanál fokhagymapor
  • 2 teáskanál só
  • pár tekerés frissen őrölt bors
  • 50 ml szójaszósz
  • 2 teáskanál folyékony füst
  • 350 ml víz

Vegán sonka elkészítése

  1. Tedd egy nagyobb tálba a búzasikért, add hozzá a lisztet, a csicseriborsólisztet, a sörélesztőpelyhet, a vöröshagymaport, a fokhagymaport, a szárított zsályát, a borsot és a sót. Ezt alaposan keverd össze, mert a víz hozzáadása után már nem lehet.
  2. Mérd ki egy másik edénybe a vizet, a szójaszószt és a folyékony füstöt, majd öntsd hozzá a száraz alapanyagokhoz.
  3. Néhány határozott mozdulattal gyúrd össze, és tedd félre lefedve egy órára pihenni.
  4. Csomagold be szorosan frissen tartó fóliába, majd alufóliába is, és tedd párolóedénybe. Párold 60-90 percig, amíg kemény nem lesz az állaga. Közben néha ellenőrizd, hogy nem kell-e pótolni a vizet, mert gyorsan elpárolog.
  5. Hagyd a csomagolásban kihűlni, majd éjszakára tedd hűtőbe.
  6. A hűtőből kivéve a vegán sonka már szeletelhető állagú és fogyasztható lesz, de akár be is pácolhatod ízlés szerint, és megsütheted egészben a sütőben, mielőtt a húsvéti asztalra teszed. Ez ideálisan 20-30 percet vesz igénybe.
  7. A vegán sonka mellé kínálhatsz ecetes krumplisalátát és vegán tojáskrémet.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.