A korábban Vasembert alakító színész a vegánságáról nyilatkozott. Legutóbb a Dolittle című filmben remekelt, melynek felesége, Susan Downey a producere.
Robert Downey Jr. azt mondja, a hüvelyesek miatt lett vegán. Ezt a Dolittle című film premierjén, Los Angelesben jelentette be.
A feleségét „a filmtörténet legkreatívabb producerének” nevezte, majd elmondta, hogy leállt az állati termékek fogyasztásával.
„Nincs több csirkeevés! Növényi étrenden élek. A hüvelyesekért teszem!”
– viccelődött Downey.
A színész a Marvel Moziverzumos Vasember/Tony Stark szerepéről a legismertebb, idén pedig a Dolittle című filmben láthatjuk.
Tavaly a MARS konferencián, mely egy nemzetközi bolygótudományi konferencia, Downey bejelentette alapítványának megalakulását. A szervezet célja az új technológiák bevezetése a környezet megtisztításának céljából.
„A robot- és nanotechnológiák fejlesztése mellett arra is törekednünk kell, hogy tíz éven belül jelentősen megtisztuljon a bolygónk. Érzem a krízis előjeleit.”
– fűzte hozzá Downey, és úgy folytatta, hogy egyéni felelősséget vállal a közelgő klímaválságért. Nem hiába tette, ugyanis a tanulmányok szerint a legjobb, amit egyénileg megtehetünk a bolygóért, hogy vegán étrendre váltunk.
Vegán Hollywood
Downey nincs egyedül azzal, hogy szívén viseli a környezetvédelmet és a vegán étrend iránt lelkesedik. Több filmes díjátadó rendezvény kínálata teljesen növényi étrenden alapul, ezzel is kímélve a környezetet.
Az idei, 77. Golden Globe díjátadón is vegán ételeket szolgáltak fel, melyet a vendégek örömmel fogadtak, többek közt a legtöbb jelölést kapott Brad Pitt is.
„A klímaválság körülvesz minket, és kötelességünk erről elgondolkodni ebben az évben és a következő évtizedben is. Ezért átgondoltuk, mit tehetnénk ezügyben. Bár egyetlen étel nem változtatja meg a világot, de egy kis lépést jelent a tudatosság felé.”
– mondta a rendezvényt szervező Lorenzo Soria.
A 2020-as Kritikusok Díja rendezvényen és a 26. Screen Actors Guild díjátadón is teljesen vegán menüt kínáltak.

Évek óta követem a vegán életmódot. A könyveimmel egy kis iránytűt szeretnék adni az embereknek, hogyan találják meg az útjukat a világban. A gyógyítással pedig szeretnék testi-lelki egészséget adni, személyre szabott módszerekkel. Hiszek abban, hogy minden élet egyformán értékes, és mindenkiben ott rejlik az együttérzés.