Hogyan járul hozzá a húsevés a klímaváltozáshoz?

Húsipari marhák Izraelben - állattenyésztés klímváltozás

Napi szinten hallunk róla a hírekben, a tudósok próbálják megállítani, a fogyasztók pedig tudtukon kívül is hozzájárulnak. Mi az?

A klímakrízis hatásai egyre egyértelműbben észlelhetőek: a globális átlaghőmérséklet növekszik, a jégtáblák olvadnak, a természeti katasztrófák pedig egyre gyakoribbak.

A húsevés már nem lehet része többé a környezetvédelemnek – a fenntarthatatlan állattenyésztés helyett új élelmezési rendszert kell felépítenünk.

Tartalomjegyzék:

Klímakrízis: gyorstalpaló

A napsugárzásból származó hőt a Földfelszín részint elnyeli, részint azonban visszaveri. Ennek a visszavert hőnek egy része visszakerül az űrbe, egy részét azonban a légkörben található üvegházhatású gázok megtartják. Ezért jelenlétük elengedhetetlen az emberi élethez: nélkülük a Föld átlaghőmérséklete –18 ℃ lenne.

Tudományos konszenzus alatt álló tény azonban, hogy emberi tevékenységek által azonban a természetesnél sokkal több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe, például szén-dioxid, dinitrogén-oxid és metán. A jelenlegi gázkibocsátási ráta miatt beszélünk klímakrízisről: az ipari forradalom óta természetellenes gyorsasággal növeljük a globális átlaghőmérsékletet, ökológiai katasztrófával fenyegetve bolygónkat.

Sokan talán nem értik, hogy miért csapnak a tudósok ekkora hűhót a melegedő bolygó miatt, hiszen a hőmérsékletváltozás hozzátartozik a Föld természetes éghajlati korszakaihoz, nem? Sajnos ez így nem teljesen igaz.

A Földön valóban előfordulnak természetes éghajlati változások, ezeket éghajlati oszcillációnak nevezzük. Legtöbbször asztronómiai tényezőkhöz, illetve az óceán és a légkör közötti hőeloszláshoz köthetőek.

Az elmúlt 800 ezer évben 80-90 ezer évig tartó jégkorszakok és 10-20 ezer évig tartó interglaciális (szó szerint “jegek közötti”) időszakok váltották egymást: ezek természetes éghajlati ciklusok.

És itt jön az a rész, amivel sokan nincsenek tisztában: a váltakozó éghajlati ciklusok során a CO2-szint mindig a melegedést követve emelkedett meg, a jelenleg tapasztalt klímaváltozás alatt pedig a CO2-szint növekedése okozza a melegedést. A Milankovich-ciklusnak nevezett természetes éghajlati folyamatban most éppen a lehűlési időszakban vagyunk; illetve csak lennénk.

Az állattenyésztés, beleértve az állattartást és a takarmánytermesztést is, az egyik legnagyobb bűnös az üvegházhatású gázok termelésében, emellett a fő felelőse az erdőirtásnak, nagyban hozzájárul az erőforrások kimerítéséhez, a víz- és levegőszennyezéshez, illetve a biodiverzitás [biológiai sokszínűség] csökkenéséhez is.

Ahogy a helyzet egyre rosszabbodik, úgy tapasztalhatunk majd egyre több és hosszabb hőhullámot, természeti katasztrófát, növekvő tengerszintet és globális élelmezési válságot. Ha nem érted, mi a kapcsolat a klímaváltozás és az élelmezés között, vagy az állattenyésztés és az erdőirtás között, olvass tovább – segítünk.

Mi lenne a politikai döntéshozók feladata?

Az egyszer használatos műanyagok betiltása és a megújuló energiára való átállás enyhíthet a küszöbön álló klímakrízisen, és jó dolog, hogy sok országban láthatunk erre irányuló lépéseket. Viszont sajnos kevesebb döntéshozó lép fel a mezőgazdaság ellen, amelynek jelenlegi működése a bolygó szempontjából fenntarthatatlan.

A klímavédelem érdekében az egyik legjelentősebb lépés az lenne, ha a politikusok globális szinten úgy döntenének, hogy az állami támogatásokat a fenntarthatatlan mezőgazdasági vonalról átirányítanák az innovatív, környezetbarát megoldásokra.

Az EU-n belül szerencsére már láthatunk erre ígéreteket, bár sajnos még így is a támogatások elenyésző része kerül célzottan fenntarthatóan működő mezőgazdaságokhoz.

Nagyipari állattartás környezeti hatásai

Mi köze van az állattenyésztésnek a klímaváltozáshoz?

Nézzük a számokat: a világon a lakható földterület 50 százalékát mezőgazdaságra használjuk. Ebből már önmagában kikövetkeztethető, hogy ehhez valószínűleg rengeteg természeti erőforrást használunk fel, tömérdek vegyszert juttatunk a természetbe és hatalmas mennyiségű üvegházhatású gázt juttatunk a légkörbe. 

Ennek a hatalmas területnek a 77 százalékát állattenyésztésre és takarmánytermesztésre használjuk, és mindössze 33 százalékán termesztünk emberi fogyasztásra szánt növényeket: így könnyen eljutunk oda, miért olyan fontos megvizsgálnunk az állattenyésztés ökológiai lábnyomát.

Becslések szerint a mezőgazdaság a világ üvegházhatású gázkibocsátásának 19-25 százalékáért felelős, és ennek túlnyomó része – a globális összkibocsátás 14,5 százaléka – az állattenyésztés számlájára írható. A fennmaradó részért főleg a talajkezelés tehető felelőssé.

Az állattenyésztéshez köthető kibocsátásokkal kapcsolatban két dolgot fontos megérteni: egyrészt azt, hogy a közvetlen emberi fogyasztásra szánt növények termesztése jóval kevesebb üvegházhatású gázzal jár, nem csak azért, mert kevesebb területet foglal el, hanem azért is, mert a mezőgazdaságban a leggyakrabban kibocsátott gáz a metán, ami az állattenyésztéshez köthető.

A másik fontos dolog a számok ismerete: bár a Föld felének 77 százalékát állat- és takarmánytermesztésre használjuk, a globálisan elfogyasztott kalóriák mindössze 18 százaléka származik húsból és tejtermékekből; sőt, még a fehérjének is csak 37 százalékát visszük be állati forrásból.

Ezekből az adatokból könnyen kikövetkeztethetjük, hogy a növényi alapú ételek nem csak a termesztési mód miatt járnak kevesebb kibocsátással, hanem azért is, mert jóval kevesebb területet igényel az, ha közvetlen mi esszük meg, amit termelünk, nem pedig az állatokkal etetjük meg a nagy részét. Hihetetlen pazarlásnak tűnik, ha belegondolunk, mekkora részét használjuk a Földnek arra, hogy az élelmiszerünk egy elenyésző részét kitermeljük.

Hogy mely üvegházhatású gázok a legjelentősebbek a mezőgazdaságban, és hogy hogyan kerülnek pontosan a légkörbe, azt az alábbi részben kifejtjük.

Metán

Az állattenyésztésben a leginkább kitűnő gáz a metán, méghozzá a szarvasmarhák és más kérődző állatok (pl. juh) emésztőrendszere miatt, amely óriási mennyiségben termeli ki és juttatja a légkörbe ezt a szennyező gázt – gondoljunk csak bele: ha a Föld felének 77 százalékán állattenyésztés és takarmánytermesztés folyik, mennyi szarvasmarha, juh és egyéb állat él egy időben a bolygón?

A válasz sokkoló: a földi emlősök biomasszájának, azaz egész súlyának 60 (!) százalékát haszonállatok adják, 36 százalékát emberek, és mindössze 4 százalékát vadállatok.

Ez persze egyáltalán nem természetes, és nem kell hozzá sokat gondolkodni, hogy rájöjjünk, mennyire rosszat tesz az ökológiai egyensúlynak. Az óriási biológiai sokféleséget képviselő vadállatállomány nagy részét kiirtottuk, a maradékot pedig aprónyi területekre szorítottuk vissza, és gyakorlatilag maroknyi fajjal “helyettesítettük” a jelenlétüket.

Méghozzá leginkább olyan fajokkal – főleg a szarvasmarhával –, amelyek rendkívül klímaszennyezőek. Az ember erőszakos beavatkozása előtt a földi állatállomány nagy része együregű gyomrú állatokból állt, amelyeknek az emésztése nem jelentett ilyen problémát.

A metánról fontos tudni, hogy bár molekuláinak rövidebb az élettartama a légkörben, mint a szén-dioxidnak (a CO2-é 50-200, a metáné 12 év), hőmegkötő képessége harmincszor erősebb, így rövid távon sokkal nagyobb kárt okoz.

Globálisan azonban sajnos a hús-és tejtermékre való igény minden évben egyre csak nő, ami egyáltalán nem arra sarkallja az állattenyésztést, hogy csökkentsék az állatállományt; épp ellenkezőleg. 

Erdőirtás az állattenyésztés miatt

Szén-dioxid

Nem véletlen, hogy annyit beszélünk a szén-dioxidról, hiszen ez az az üvegházhatású gáz, amiből a legtöbbet termeljük. Hogy megértsük, mi a szerepe az embernek a szén-dioxid-kibocsátás növelésében, először azt kell megértenünk, mi a természet kapcsolata a szén-dioxiddal.

Mint ahogy az korábban említettük, a szén-dioxid jelenléte az emberi élethez elengedhetetlen, de az egyensúly rendkívül törékeny: ha túl sok kerül a légkörbe, az ökoszisztéma felborul. A világ természeti kincsei szénelnyelőként is működnek, az erdők pedig a legnagyobb ilyen természetes szénmegkötők közé tartoznak.

Az állattenyésztés azonban ezeket az értékes kincseket is tönkreteszi. Csak a szarvasmarha-tenyésztés miatt kivágott erdőkből származó szén-dioxid kibocsátás a világ összes CO2-kibocsátásának 3,4 százalékáért felelős: ez évi 340 millió tonnát jelent. Az amazóniai erdőirtás 80 százaléka a szarvasmarháknak szánt legelők kialakítása és a szintén az etetésükre szánt takarmányszója termesztése miatt történik. Az állattenyésztési szektor egyébként a az össz-CO2-kibocsátás 9 százalékáért felel.

Azzal tehát, hogy a termelés növelése érdekében újabb és újabb erdőket vágunk ki, hogy a helyükön takarmányt termesszünk vagy szarvasmarhát legeltessünk, nem csak az újabb mezőgazdasági gyakorlatból származó szén-dioxidot juttatjuk a levegőbe, hanem a fák által korábban megkötött CO2-t is a légkörbe szabadítjuk.

Dinitrogén-oxid

Sajnos nem említjük eleget a klímaváltozással kapcsolatban, pedig óriási benne a szerepe a dinitrogén-oxidnak. Hőmegkötő ereje háromszázszor (!) erősebb, mint a szén-dioxidnak, és a becslések szerint légköri élettartama 120 év.

Dinitrogén-oxid természetes módon is kerül a légkörbe, csak úgy, mint szén-dioxid és metán. A baj a mennyiséggel van, ami az emberi tevékenységek miatt drasztikusan növekszik. Az emberi tevékenységek közül a dinitrogén-oxid esetében a legnagyobb ludas az állattenyésztés, ami ennek a gáznak a kibocsátásáért 65 százalékban felelős, méghozzá leginkább a talajtrágyázáson és az állati ürülék kezelésén keresztül. 

Sőt, az állati ürülékből és műtrágyából származó ammónia keveredik az állattenyésztésből származó nitrogén-oxidokkal és szulfátokkal, amelyek szintén üvegházhatással bíró aeroszolokat juttatnak a levegőbe.

Egy 2019-es jelentés szerint az olvadó jégtáblák tizenkétszer több dinitrogén-oxid felszabadulásáért felelősek, mint ahogy azt eddig hittük, és ez szintén az ember által okozott felmelegedés számlájára írható. Itt válik igazán egyértelművé a károsanyag-kibocsátás dominó-effektusa.

Több billió állat kerül évente a vágóhídra, és ez a szám egyre csak nő, amely nem jelent mást, mint hogy még több erdőt kell az etetésükért kiirtani, még több trágyát kell felhasználni, és még több emésztésből és ürülékből származó gáz termelődik – évről évre.

Vízpazarlás és vízszennyezés az állattenyésztésben

Az állattenyésztés, a víz és a lefolyás

Az iszonyatos mennyiségű földön kívül az állattenyésztéshez rengeteg vízre is van szükség. A Föld édesvízkészletének mindössze 1 százalékát tudjuk felhasználni, és ennek döbbenetes módon 70 százaléka mezőgazdasági folyamatokra fordítódik, ennek egyharmada pedig takarmánytermesztésre.

De nem csak a felhasznált víz mennyisége sokkoló, hanem az is, hogy a milliárdnyi állat, amellyel gyakorlatilag benépesítettük a Földet, egyáltalán mekkora szennyezéssel jár a vízre nézve.

Egy felnőtt tejelő tehén kb. 52 liter ürüléket és vizeletet termel naponta. Azzal számolva, hogy kb. 264 millió tejelő tehén van egyidőben a világon, ez 140 millió hektolitert jelent – minden egyes nap. Ennek természetesen valahova kerülnie kell. 

Az állati ürülék, amely nem csak baktériumokkal és ammóniával, hanem antibiotikumokkal és hormonokkal is tele van, amelyeket életük során betegségek elkerülésére és termékenység-növelésre kapnak, beszivárog a talajba, amely nem csak a földet teszi tönkre, de mélyebbre hatolva a talajvíz-készletet is beszennyezi, illetve öntözés és esőzés által a talajból kimosódik és a környező vizekbe kerül: ezt lefolyásnak hívjuk.

Sokszor előfordul az is, hogy a hús- és tejipari farmok egyszerűen kezelés nélkül a környező vizekbe öntik a hulladékot. Emellett fontos azt is megemlíteni, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer, beleértve az állati hulladékot feldolgozó üzemeket és a víztisztító telepeket is, egyrészt sokszor nem működik jól, másrészt pedig nincsenek olyan berendezéseik, amelyekkel az ürülék vagy a szennyezett víz hormontartalmát kezelni tudnák, így ezek sokszor visszakerülnek az édesvizekbe és a vízhálózatba is.

Húsevés környezetvédelem

Rendben, de miért baj a klímaváltozás?

Amikor a klímaváltozásról folyik társadalmi beszélgetés, és eljutunk oda, hogy rendben, tehát akkor értjük a különbséget a klímaciklus és a klímaváltozás között, az egyik természetes, a másik ember által létrehozott, akkor sokszor felmerül, hogy oké, szóval kicsit felgyorsítottuk az időjárás-változást, na és akkor?

Mégis miért baj, hogy néhány fokkal magasabb lesz az átlaghőmérséklet? Ha túl meleg van télen a kabáthoz, majd levesszük, nem igaz? Nos, nem éppen.

A következő részben megnézzük, milyen hatásai is vannak, illetve lesznek a klímaváltozásnak az elkövetkező években.

Csökkenő biológiai sokszínűség

A biológiai sokszínűség vagy biodiverzitás magára az élet sokszínűségére utal a Földön: minél több faj van egy ökoszisztémában, annál biodiverzebb rendszerről beszélhetünk. Ebbe beletartoznak a mikroorganizmusoktól kezdve a növények, a madarak, az emlősök, és minden más, ami élő.

Az ökológiában azért fektetünk akkora hangsúlyt a biodiverzitásra, mert a Föld ökoszisztémái rendkívül törékenyek: minden apró és nagy élőlénynek megvan a maga szerepe, és minél több faj esik áldozatul az ember hibájából az élőhelyvesztésnek és a klímaváltozásnak, annál nagyobb eséllyel omlanak össze a rájuk épülő életközösségek.

A tudósok úgy tartják, jelenleg a hatodik nagy kihalási krízist éljük meg a Földön: erre pontosan úgy kell gondolni, mint a legutóbbi tömeges kihalási eseményre – a dinoszauruszokéra. A különbség az, hogy mi tudunk tenni ellene; már ha akarunk.

Az elmúlt 45 évben a vadállatok 60 százaléka tűnt el a Földről; a rovarok globális tömege minden évben 2,5 százalékkal csökken. Ennek pedig nem más az oka, mint az ember: az egyre növekvő kereslet a húsra, a tejtermékekre, és a fosszilis energiára a kihalási esemény fő okozói.

Az állattenyésztésben dolgozókat a növekvő kereslet arra ösztönzi, hogy egyre több erdőt vágjanak ki, ami elveszi az ott élő állatok élőhelyét, illetve hozzájárul a klímaváltozáshoz, mivel kiszabadítja az ott tárolt szén-dioxidot, és az erdő helyét átvevő mezőgazdasági tevékenységek által üvegházhatású gázokat bocsát ki: a klímaváltozás közvetlenül is kihat az állat- és növénypopulációkra, erről a következő részekben beszélünk részletesebben.

A klímaváltozás az ökoszisztéma minden részét érinti: a szárazföldet és az óceánjainkat, a baktériumoktól kezdve a növényeken át az állatokig. Az invazív növények [nem őshonos növények, amelyeket az ember hurcolt be, és amelyek rendkívül negatív hatással bírnak új “otthonuk” biodiverzitására] és a túlnépesedő állatpopulációk, de még a csökkenő oxigénszint is mind a klímaváltozás számlájára írhatók.

Változó növényzet és albedó

A növények az ökoszisztémák fenntartásában elengedhetetlen szerepet játszanak, így tehát az emberi életben is. Az állatok számára menedékként és erőforrásként szolgálnak, szén-dioxidot nyelnek el és oxigént bocsátanak ki, javítják a talajminőséget, nekünk pedig élelmet és orvosságot adnak.

A mezőgazdaság és a fosszilis energiahordozók használata gyökeresen változtatják meg a természet berendezkedését – fontos megnéznünk tehát, ez hogyan hat a növényekre.

Vannak olyan növények, amelyek képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, ilyen például a sarkvidéki tundra növényzete. Mielőtt azonban erről többet beszélnénk, fontos tudni néhány dolgot.

Először is azt, hogy a sarkvidéki permafrost [állandóan fagyott talaj] a becslések szerint a világ összes talajban tárolt szénjének 50 százalékát tartalmazza. El lehet képzelni, hogy a tengerszint megemelkedésén kívül a felolvadásuk mekkora ökológiai katasztrófával járna.

Az Edinburghi Egyetem kutatói arra jutottak, hogy a sarkvidéki növényzet magasabbra nő a növekvő hőmérséklet hatására. Bár ez nem hangzik úgy, mintha katasztrofális változás lenne, mégis az.

A magasabb növényzet több havat tart meg, a hó pedig szigetelésként működik a talajon, így az télen lassabban fagy be. Ha a növényzet tovább növekszik, az a permafrost olvadásának felgyorsulásával járhat.

Fontos elem az albedó is, ami annak a mértékegysége, hogy egy felület mennyire tudja a napsugarakat visszaverni. A 100%-os visszaverést 1-es számmal jelölik: a hó általában 0.8 – 0.95-ös albedóval bír.

Minél magasabb egy terület növényzete, annál alacsonyabb az albedója, és annál több sugárzást nyel el (tehát annál jobban felmelegszik). Ez tehát azt jelenti, hogy a növekvő sarkvidéki növényzet még az albedó csökkentésével is hozzájárul a jégtakaró olvadásához. 

A klímaváltozás miatt növekvő hőmérséklet jóvoltából egyébként is olvad a hó a sarkvidéken, és az így “felfedett” talaj albedója csökken, több napsugárzást nyel el, ezáltal még tovább olvasztva a hó- és jégtakarót, valamint az itt tárolt szenet kiszabadítva még inkább melegíti a légkört – ha valamire lehet mondani, hogy ördögi kör, akkor erre biztosan.

A növényeknél természetesen az éghajlati vándorlás nehezebben kivitelezhető, mint az állatoknál, így általában más megoldásra szorulnak. Ahhoz például, hogy magasabbra nőjenek, és ezáltal hűtsék magukat, a száruk legyengül.

Ez a gabonaféléknél is megfigyelhető: a gyenge szárú egyedek az erős széltől és esőzésektől könnyebben meghajlanak, eltörnek. Ezek az ültetvények sokszor kevesebb hasznot hoznak, sőt, a magjaik sokszor nem tartalmazzák a szükséges tápanyagokat.

Savasodó óceánok

A korábban említett erdőkön kívül a másik hatalmas, természetes szénelnyelőnk az óceán.  A növekvő légköri CO2-koncentráció miatt azonban savasodnak az óceánok és a tengerek, és ez óriási problémát jelent a vízi élővilágra és az emberi életre nézve is.

A tengerben feloldódó légköri szén-dioxid egy része először szénsavvá alakul a vízben, majd az így képződő szénsav-molekuláknak egy része bikarbonát-ionokká és hidrogén-ionokká választódik szét. Így ahogyan egyre inkább növekszik a légköri CO2, úgy lesz egyre savasabb a tengervíz (a pH-skálán nézve inkább semleges, hiszen a tengervíz alapvetően enyhén lúgos).

Ennek legnagyobb áldozatai a korallzátonyok, amelyek a savasodó vízben lassan elpusztulnak. Itt a számok is rendkívül fontosak: 2 Celsius fokos hőmérséklet-emelkedés esetében (amit az ipari forradalom előtti időtől számolunk), a korallzátonyok 99 százaléka biztosan elpusztul majd.

A korallzátonyok értéke óriási, az állatok számára és számunkra is: a tenger mellett lakó populációkat megvédik a trópusi viharoktól és a szökőártól, a halfajok 25 százalékának pedig rejtekhelyet, szaporodóhelyet és élelmet adnak; emellett elengedhetetlen szerepük van a tengeri tápanyagkörforgásban is.

A becslések szerint a légköri oxigén 50-85 százalékát a tengeri fitoplanktonoknak köszönhetjük; ha búcsút kell intenünk a tengeri életnek, akkor búcsút kell intenünk saját magunknak is.

Jegesmedve klímaváltozás

Állatok

A klímaváltozás az állatokat sem kecsegteti sok jóval: a melegedő időjárás felboríthatja a reproduktív ciklusokat, a vándorlást és a táplálkozási szokásokat is. A melegebb idő és a hosszabb esőzések miatt sok rovarnak, például a szúnyogoknak, hosszabbra nyúlik a párzási időszaka.

A jegesmedvéknél, a lamantinoknál és a bengáli tigriseknél már megfigyelhető, hogy nehézségekkel küzdenek a klímaváltozás miatt. A jegesmedvék egyre inkább veszítik el a táplálékukat és az élőhelyeiket az olvadó jégtáblák miatt. A lamantinok vándorlásába belezavar a hőmérséklet-változás és az egyre gyakrabban előforduló hurrikánok. A bengáli tigrisek egyre inkább kiszorulnak a természetes élőhelyeikről a növekvő vízszint miatt.

Az élőhelyvesztést nem csak közvetetten okozzuk a klímaváltozás előidézésével, hanem közvetlenül is, hiszen egyre több élőhelyet alakítunk át az állattenyésztés, a pálmaolaj és az infrastruktúra számára.

Az itt élő állatok egy része ebbe belepusztul, vagy kénytelen más helyre költözni – maga a vándorlás is veszélyt jelent az állatokra, illetve rengeteg állat azért pusztul el, mert nem tud alkalmazkodni az új élőhelyéhez; sokszor azért, mert az egyre szűkülő élettérbe kényszerült állatok között túl nagy az erőforrásokért való verseny.

Az orángutánok, jaguárok, óriáspandák, delfinek és rinocéroszok csak néhány a sok faj közül, amely a kihalás szélén áll. A világ legnagyobb emlősét, a kék bálnát is a kihalás fenyegeti, méghozzá a bálnavadászat miatt.

Vannak fajok, mint például a macskabagoly, amely, bár láthatóan alkalmazkodik a klímaváltozáshoz a mérete és a kinézete változtatásával, ez egy olyan tulajdonság, amit “műanyag” vagy nem öröklődő tulajdonságnak nevezünk, mert az utódaik nem fogják örökölni.

Az állatok és a növények alkalmazkodókészsége limitált, és semmiképp nem legyinthetünk, hogy “a természet majd elintézi”, mert ami jelenleg történik, az nem természetes.

Élelmiszerválság

Közelgő élelmiszerválság

A klímaváltozás azoknak sem jó hír, akiket nem érdekel az állatok, a növények, vagy a veszélyeztetett helyeken élő emberek sorsa. A változó időjárás kiszámíthatatlan következményekkel fog járni az élelmezésre nézve is.

Ha nem állítjuk meg a klímaváltozást, a rovarok túlzott jelenléte és növénybetegségek miatt olyan alapterményeket veszíthetünk el, mint a kukorica, a búza és a rizs. Ez a három termény a világ kalóriafogyasztásának 42 százalékáért felelős.

A Washingtoni Egyetem klímakutatója, Curtis Deutsch megdöbbentő adatokat közöl:

A rovarok kártevése miatt jelenleg minden 12. vekni kenyér kárbavész (még mielőtt elkészülne). Ha a klímaváltozás így folytatódik, a század végére ez több, mint duplájára fog nőni.”

A rovarok nem csak megeszik a termést, hanem különböző gombás és bakteriális fertőzéseket terjesztenek, amikkel akár egész növénypopulációkat irthatnak ki.

A növekvő átlaghőmérséklet tehát nem csak a termények növekedésére van hatással, hanem bizonyos kórokozók reprodukciós sebességére és súlyosságára is.

És nem csak a búza, a kukorica és a rizs érintettek: a krumplit és szójababot termesztő gazdák is hatalmas veszteségekről számoltak be az elmúlt években.

Bár a fejlett országokban talán képesek lennénk ezt a hiányt pótolni, a fejlődő világra nézve ez véges lenne, mert ezek az országok az emberek élelmeztetésének nagy részét ezekből a terményekből fedezik. A meleg időjárás önmagában nem hangzik katasztrofálisnak, de a terményekre nézve mégis az. Azokon a helyeken, ahol a klímaváltozás tönkreteheti az alapterményeket, háborús helyzet alakulhat ki.

Az állati termékek előállításával sokkal több üvegházhatású gáz termlődik, mint azok növényi alternatívái által: gondoljunk itt pl. a tehéntejre a zabtejjel szemben, vagy a húsra a növényi fehérjeforrásokkal (bab, borsó, stb.) szemben.  Az egyetlen ésszerű megoldás az, ha átállunk ezeknek a termékeknek a fogyasztására, és arra ösztönözzük a politikusokat és a mezőgazdasági ipart is, hogy ebbe az irányba haladjunk a jövőben.

A mi felelősségünk, hogy kialakítsunk egy átfogó stratégiát, amivel a klímaváltozást enyhíteni tudjuk – a bolygó összes lakójának érdekében.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.