Új kutatás: a vegán férfiak esélytelenebbek egy „férfias” munkára


Egy új kutatás alapján elmondható, hogy sokan kevésbé tartják alkalmasnak a vegán férfiakat a tipikusan férfias pozíciókra. A kutatásból azonban az is kiderül, hogy a tipikusan nőies szakmákra viszont nagyobb eséllyel pályázhat egy vegán férfi, mint egy vegyes táplálkozású.
Újabb bizonyíték látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a veganizmus és a maszkulinitás továbbra sem fér meg egymás mellett a legtöbb ember fejében. Ez pedig sok tekintetben hátrányba hozza azokat a férfiakat, akik a vegán életfilozófia mellett teszik le a voksukat.
Egy új kutatás szerint a munkaerőpiacon sem azonos esélyekkel indul az a férfi, aki úgy döntött, nem vesz többé részt az állatipar borzalmaiban. A nők esetében viszont nem volt megfigyelhető negatív előítélet a veganizmus kapcsán. A University of Warsaw kutatói a Journal of Social Psychology folyóiratban publikálták az eredményeket.
„A vegán férfiak kevésbé tűnhetnek maszkulinnak, szóval kevesebb jellemzően férfias vonást tulajdonítanak nekik” – olvasható a kutatásban.
A tanulmány kifejezetten azzal a céllal készült, hogy kiderítse, milyen sztereotípiákat társítanak a vegánokhoz egy álláskeresési szituációban, valamint mennyire befolyásoló tényező a biológiai nem az ilyen esetekben.
Az eredmények azt mutatják, hogy a vegánokat ellentmondó sztereotípiák övezik, és az előítélet a vegán személlyel szemben nagyban függ annak biológiai nemétől
– áll az absztrakt utolsó mondatában.
A Totally Vegan Buzz megjegyzi, hogy Lengyelországban mindössze a lakosság 1 százaléka vallja magát vegánnak vagy vegetáriánusnak, a vegánok megítélése pedig nem túl pozitív az országban.
A „férfias” munkára kevésbé tartják alkalmasnak a vegán férfiakat
A kutatásban 838 résztvevőt kértek meg arra, hogy nyolc kitalált önéletrajz alapján értékeljék az illető kompetenciáját, és tippeljék meg, mennyire valószínű, hogy a jelentkezőt felvennék a céghez, ahol dolgozik. Az önéletrajzokban különbözött a jelentkező neme (nő és férfi), az étkezési szokások (vegán és nem vegán), valamint a megpályázott beosztás (pszichológus és pénzügyi elemző), így jön ki a nyolc különböző önéletrajz. A résztvevők véletlenszerűen kaptak egyet.
Azt, hogy a jelentkező vegán volt, abból lehetett tudni, hogy a hobbik bekezdéshez az egyszerű „főzés” helyett az került, hogy „növényi alapú főzés (vegán vagyok)”.
Az eredmények alapján a pénzügyi elemzői beosztásra (ez a jellemzően férfi beosztás) jelentkező vegán férfi számára átlagosan 4,77 pontot adtak a kutatásban részt vevők, míg a „warmth” értéke (amit talán befogónak, barátságosnak, megközelíthetőnek fordíthatunk ebben az értelemben) 4,26 volt. Az állatokat is fogyasztó jelentkezőnek ugyanezekre a paraméterekre 4,92 és 5,3 voltak az eredmények.
A pszichológusi pozícióra pályázó vegán férfit viszont mind kompetencia (4,66), mind „warmth” értékben (4,92) magasabbra helyezték a megkérdezettek, mint a húsevő férfit (4,1 és 4,43).
„Általánosságban azt figyeltük meg, hogy azokat a vegánokat, akik egy tipikusan női pozícióra jelentkeztek – pszichológus – barátságosabbként, megközelíthetőbbként értékelték, mint azokat, akik egy klasszikusan férfias – pl. pénzügyi elemző – beosztást pályáztak meg” – mondták a kutatók.
Az eredményeket némi fenntartással célszerű kezelni, mert a megkérdezetteknek semmilyen tapasztalatuk vagy előképzettségük nem volt a munkaerő-felvétellel kapcsolatban, vagyis nem HR-szakemberek voltak. Másrészt elég kevés információ állt rendelkezésre a fiktív önéletrajzokban.
Az eredmények egybecsengnek azzal a közelmúltban végzett kutatással, amely szerint az ausztrál férfiak azért maradhatnak távol a veganizmustól, mert úgy érzik, kevésbé tűnnének férfiasnak, ha nem ennének húst.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.