Útmutatók

Miért van több vegán nő, mint férfi?

Miért van több vegán nő, mint férfi

Akinek vannak vegán barátai, vagy aktív vegán társaságokban, online közösségekben, annak valószínűleg feltűnt, hogy jelentősen több nő vált erre az életmódra, mint férfi.

Persze nem arról van szó, hogy nincsenek férfi vegánok, ha valaki esetleg már sorolná is, hogy neki hány ilyen ismerőse van. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy statisztikailag is szembetűnő a kiegyenlítetlen arány.

Sok ország számadatokkal is alátámasztja az egyébként is megfigyelhető tendenciákat – az Egyesült Államokban például egy 11 ezer vegán bevonásával készült kérdőívre válaszolóknak mindössze 24 százaléka volt férfi.

Magyarországon nincsenek ugyan hivatalos számok, de a több, mint 20 ezer főt számláló Vegan in Hungary Facebook-csoport statisztikai adatai hasonló arányra engednek következtetni: a csoport tagjainak mindössze 23.1 százaléka férfi.

Ebben a cikkben pszichológusok kutatásaira és szakvéleményére támaszkodva annak járunk utána, milyen okai lehetnek ennek a nembeli különbségnek.

Egy dolgot fontos az elején leszögeznünk: a cikk célja nem az általánosítás, hanem az, hogy a társadalmi-pszichológiai tengely mentén elemezzük, mi az oka ezeknek a különbségeknek. Természetesen nem minden nőre és férfira igazak a leírt jellemzők, de tendenciaként megfigyelhetők. Szabó Flóra írása.

Törékeny férfiasság

Egyre inkább központi téma a társadalompszichológiában a férfiasság – mitől tartja magát férfiasnak egy férfi, mitől tartja annak a társadalom, milyen hatással van a férfi egyén maszkulinitásról alkotott képe a saját önértékelésére és a közvetlen környezetére.

A törékeny férfiasság kifejezés bizonyára sokaknak ismerős: azzal a jelenséggel foglalkozik, amikor a férfiak a maszkulinitásról alkotott képükből adódóan azon aggódnak – legtöbbször nem tudatosan –, hogy a férfias státuszuk könnyen odaveszhet, ha valami “nemüknek nem megfelelő” dolgot tesznek.

Ez aztán különböző következményekkel járhat. A férfi ilyen esetben késztetést érezhet rá, hogy maszkulinitását valamilyen módon bizonyítsa, úgynevezett macsó viselkedéssel, vagy esetleg frusztrálttá, dühössé válhat.

A Dél-Floridai Egyetem kutatóinak Törékeny Férfiasság és a Fizikai Agresszió Megjelenése című tanulmánya arra kereste a választ, hogy van-e összefüggés a férfiak agressziója és a konzervatív értelemben nem férfias cselekedetek végrehajtására kényszerülés között.

Ennek egyik módja az volt, hogy a résztvevők egy részét arra kérték, fonjanak a megadott utasítások szerint össze egy kötelet, a másik részét pedig arra, hogy egy játékbabának fonják be a haját.

Mivel a hajfonás hagyományos értelemben véve “férfiatlan” cselekedetnek minősül, a kutatók ezt a “nemi státusz megkérdőjeleződésének” tekintették (a kötélfonást pedig nem), és arra voltak kíváncsiak, hogy a következő, bokszolásos feladat során lesz-e különbség a két csoport között.

Volt különbség, nem is kevés. A legtöbb résztvevő, akinek a maszkulin státusza “megkérdőjeleződött”, az a bokszzsákot jóval nagyobb erővel ütötte, mint azok, akiknek kötelet kellett fonnia.

Ez bizonyítani látszik az elméletet, miszerint a férfiakat frusztráltá teszi az, ha hagyományos értelemben véve nem férfias cselekedeteket kell végrehajtaniuk, és ez kompenzáció, bizonyítási kényszer, esetleg düh formájában jelentkezik. 

Miért férfias dolog a húsevés?

Akkor is, ha eddig nem vetted észre, valamilyen szinten valószínűleg férfias dolognak gondoltad a húsevést. Majdnem mindenki képes felidézni az elméjében a képet, ahogy az erős, izmos férfi ül az asztalnál, a fogával tépve egy darab hús rostjait.

A maszkulinitás krónikái

Ahhoz, hogy megértsük, hogy kapcsolódik a törékeny maszkulinitás pszichológiai jelensége a húsevéshez, a kultúrában, a civilizáció kialakulásában kell keresnünk a választ.

A University of British Columbia professzora, Steve Heine szerint

“Mivel régen vadászni kellett érte, a hús mindig is összekapcsolódott a veszély gondolatával, illetve a státusszal is, mert nagyra becsült ételnek számított, és patriarchális [férfiak által uralt] társadalmakban éltünk – így a férfiak úgy alakították a dolgokat, hogy hozzájuk kerüljön a hús.”

A hús a benne lévő tápanyagok miatt is kapcsolódik a férfiassághoz. A hagyományosan sokszor fizikai munkát végző férfiak egy része elengedhetetlennek tartja a húst, fő energiaforrásának tekinti.

Ez nem csak a fizikai munkához köthető, hanem magához a fizikai kondíció tekintélyéhez is: a férfiaknak a hagyományos szerepkör szerint erősnek, izmosnak “kell” lenniük, fizikai fölényben kell lenniük többi társukhoz képest. Ennek eléréséhez és fenntartásához sokan a húsra támaszkodnak, félnek, hogy nélküle elvesztenék státuszukat.

Marketing

Persze a marketing is hozzájárul ahhoz, hogy ezek a sztereotípiák, illetve cselekedetekhez, tárgyakhoz, ételekhez köthető státuszszimbólumok egyre inkább elterjedjenek és gyökeret eresszenek a köztudatban.

A 19. században, amikor a nők egyre több tevékenységüket kezdték férfiak kísérete nélkül végezni, egyre több étterem próbálta meg kiszolgálni az igényeiket, és kifejezetten nekik kínálni egyes szolgáltatásaikat.

Ezen éttermek nagy része az akkori magazin trendjeit tanulmányozva úgy döntött, “feminin” ételekkel csalogatja be potenciális női vendégeit, ami akkoriban a fehér hús, könnyed desszertek és saláták voltak. 

Így terjedt el igazán, mely ételeket “illik” nőknek fogyasztani. És ha belegondolunk, ez a sztereotípia a mai napig nem halt ki a köztudatból. Ki ne hallotta volna már a hírhedt “A hölgynek esetleg egy salátát?” mondatot?

Ebben a 2012-es, kínai McDonald’s reklámban a narrátor szerint egy “erős, férfias férfi” viszi újdonsült feleségét a kezében. Ezután egyéb tulajdonságokat sorol, amik a reklám elbeszélése szerint férfiasak – nyugodtság, koncentrálóképesség, döntésképesség, versenyszellem.

Végül egy hamburgerbe harapó férfit mutat, “100% férfias férfi – 100% marhahús,” kísérőszöveggel. Ez a reklám csak egy a sokból, ami hasonló, identitáson alapuló marketingstratégiát alkalmaz.

Aki szerint ez hülyeség, és “mindenki azt eszik, amit akar”, az szerencsés, hogy nem hatnak rá a társadalmi sztereotípiák és marketingstratégiák. De az tagadhatatlan, hogy ezek az elvárások és koncepciók igenis léteznek, és óriási mértékben definiálják az identitást és a szokásokat.

Egy online angol szlengszótár szerint például a “soy boys”, azaz a “szójafiúk” kifejezést olyan férfiakra használjuk, akikből “teljes mértékben hiányoznak a szükséges férfias tulajdonságok”.

Mi az a fajizmus, és hogyan teszi tönkre az életünket

Húsparadoxon

A húsparadoxon arra az ellentmondásra utal, hogy rengetegen úgy tartják magukat állatbarátnak, és foglalnak állást az állatkínzás ellen, hogy közben megeszik a húsukat.

Dr. Julia Shaw pszichológus a jelenséget így magyarázza:

“Az emberek többsége elvben mélyen elítéli az állatkínzást, ugyanakkor szörnyű körülmények között tenyésztett állatok húsát eszi. Sok problémát el tudunk rejteni azzal, hogy ráteszünk egy árcímkét, ezáltal sokkal kevésbé tűnik utálatosnak. Mivel első kézből nem látjuk, úgy érezzük, nincs közünk hozzá. […]

Sok döntés esetében – a húsevés mellett való döntést beleértve – a kifogások, amiket hozunk, nagymértékben post hoc alapúak (post hoc: eset utáni) – miután a húsevés mellett döntöttünk, igazolnunk kell, miért van rendben ez a viselkedésforma, és az, ha újra mellette döntünk majd.

Szükségünk van a kifogásokra, különben legbelül a rossz cselekedet miatt rossz embernek érezzük magunkat, amit senki sem szeretne megélni.”

Mindenki, aki eszik húst úgy, hogy mellette állatszerető embernek tartja magát, valamilyen szinten szembesült már ezzel a belső konfliktussal, disszonanciával, ami a húsparadoxon központjában áll.

Elkerülni a disszonanciát

Az Adelaide-i Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a húsparadoxonra adott reakcióval kapcsolatban is fedezhetünk fel különbségeket a nők és a férfiak között.

A kutatók először arra kérték a résztvevőket, válasszanak a listáról egy bárányhúsból készült ételt. Ezután a csoport egyik felét arra kérték, olvassák el a választott étel tápanyagtartalmát, míg a többieknek a hús előállításáról kellett olvasnia, a tenyésztéstől kezdve a vágóhídi feldolgozásig.

A tanulmány arra kereste a választ, rosszabbul érzik-e magukat a kísérlet végén azok, akiknek az állatok levágásáról kellett olvasniuk, és hogy megváltozik-e a húshoz való hozzáállásuk a folyamat során.

Az eredmény igen érdekes: a legtöbb nő a kísérlet végén láthatóan rosszul érezte magát, amikor az állatok és a húsevés közötti kapcsolattal szembesítették őket, sok férfinál viszont ellenkező hatást váltott ki a konfrontáció: bennük inkább erősödött a húsevés iránti vágy.

“Volt a férfi résztvevőknek egy csoportja, akikből erős reakciót váltott ki a tanulmány – ők azt mondták, több húst fognak enni, mert úgy érezték, arra akartuk rávenni őket, hogy kevesebbet egyenek.”

Bár természetesen nem minden férfi reagált így, egy jelentős részük igen, a női résztvevők közül azonban egyetlenegy sem.

Hasonló eredményekre jutott a húsparadoxonhoz való hozzáállással kapcsolatban egy másik, Az igazi férfiak nem esznek (zöldséges) lepényt: maszkulinitás és a húsevés megindoklása névre hallgató tanulmány is.

A női résztvevők inkább “elkerülő stratégiát” alkalmaztak, azaz elkülönítették az állatokat a hústól. Liz Grauerholz szociológus szerint ezt könnyen meg is tehetjük a modern világban.

Egyrészt maga a nyelvezet is ezt segíti elő: az állat nem meghal, hanem “elhullik”, “megdöglik”, a haszonállatokat pedig nem megöljük, hanem “levágjuk”. 

A szupermarketben legtöbbször lábaiktól, tollaiktől, fejüktől, szőrüktől megfosztott állatok húsát vehetjük szép, fényes, steril csomagolásban, ami szintén segít elnyomni a húsparadoxon miatti lelkiismeret-furdalást.

A férfi résztvevők konkrétabb stratégiákat alkalmaztak: tagadták, hogy az állatok szenvednének, azt mondták, alacsonyabban állnak a természetes hierarchiában, mint az emberek, a húsevést evolúciós, vallási és egészségügyi vonzatukkal indokolták.

Ugyanezek a kutatók egy kapcsolódó tanulmányban arra jutottak, hogy a férfiak hozzáállásának oka a már fent említett törékeny maszkulinitás, ami a húsevéshez kötődik.

Nem meglepő módon a szembesítés utáni két hozzáállás – a nők elkerülő stratégiája és a férfiak önigazolása – más eredményt is hozott hosszú távon: a tanulmány után a női résztvevők között lecsökkent a húsfogyasztás, a férfiak körében viszont növekedett.

Felelősség és hárítás

Részben már választ kaptunk rá, miért lehet az, hogy több nő vegán, mint férfi. A két nem alapvető hozzáállása, azaz az elkerülés és az önigazolás a szembesítés után és hosszú távon is más eredményt hozott. Ezt az eredményt a való élet is reprodukálja.

Valószínűleg hasonló arányban szembesülnek nők és férfiak nap mint nap különböző módokon – vegetáriánusokkal és vegánokkal való beszélgetések során, videókból, cikkekből, stb. – azzal, hogy a hús fogyasztásával állatokat esznek, de teljesen mást vált ki belőlük.

Részben már válaszoltunk arra, hogy ez miért van: a férfiaknál fontos a maszkulinitás képe. A nőkön nincs hasonló társadalmi nyomás, illetve jobban “megengedett” számukra az érzelmi reakció és az együttérzés, sőt: ez valamilyen szinten elvárás is. A férfiaknál ezzel ellentétben az érzelmek kimutatása sokszor társadalmi megszégyenítéssel jár.

A fent tanulmányozott folyamat – a belső ellentmondással való szembesítés, és az erre adott reakció közötti különbség a két nemnél – más téren is megfigyelhető.

Több tanulmány is arra jutott, hogy a nők hajlandóbbak beismerni, ha valami olyat tettek, ami ellentmond a belső értékrendjüknek, és eszerint változtatni, a férfiak pedig hajlamosabbak támadóan reagálni és kifogásokat keresni.

A szociális dominancia elmélete

A szociális dominancia elmélete felvet még egy lehetséges okot arra, miért vonzóbb a férfiaknak a húsevés, és nem meglepő módon ez is a maszkulinitáshoz kapcsolódik. Ennek az elméletnek az egyik alapköve a férfiközpontú, hierarchikus társadalom.

Ehhez köthető az a felvetés is, hogy az, hogy a hús egy állat megölésével jár, sok férfi számára talán tetszetősebbé is teszi, mert ezzel a természeti hierarchiában magasabbra helyezhetik magukat az állatoknál.

A húsevés gondolata tehát a saját magukról alkotott domináns, felsőbbrendű képet erősítheti: az állatok gyengébbek, értéktelenebbek náluk, így a férfiaknak hatalmuk van felettük rendelkezni.

Ezt az elméletet több tanulmány is alátámasztja. Az állathasználatot legitimizáló mítoszok: A szociális dominancia elmélete című tanulmány szerint azok, akik a hierarchikus társadalmat, domináns csoportok uralkodását preferálják, könnyebben indokolják hasonló filozófia mentén az állathasználatot is.

Ezek után talán nem meglepő, hogy kutatások igazolják azt is, a vadászó életmódot élő ősközösségekben jobban megfigyelhető volt a hierarchia és a férfiközpontúság, míg a gyűjtögető közösségekben inkább egyenlő társadalmi viszonyok voltak.

A húsevő közösségekben ugyanis inkább a férfiak vadásztak, akik hatalmi rendszer kialakítására használták ezt a helyzetet, míg a gyűjtögető közösségekben nem volt meg erre a lehetőségük.

Férfi egy disznóval egy vegán farmon
Kép: Dan McKernan

Lehet másképp is

Összességében talán elmondható, hogy a különbség, bár egyértelműen összetett és több tudományos kutatást igényel, jelenleg úgy tűnik, a nemek társadalmi szerepkörének tudható be.

A nőkön kevesebb a nyomás, hogy státuszukat, álláspontjukat megvédjék, ezért hajlamosabbak a belső ellentmondásokat a véleményük, viselkedésük változtatásával feloldani.

A férfiak esetében pedig a maszkulin szerepkör nagyon erősen hat az önmagukról kialakított képre, aminek megkérdőjelezését fenyegetésként élik meg. Így az ellentmondás feloldása náluk kifogáskeresésben nyilvánul meg, amik segítségével tovább folytathatják, amit addig csináltak.

Egyre gyakoribb társadalmi téma az úgynevezett “mérgező maszkulinitás”, ami a fenti témákhoz erősen köthető.

Ez a kifejezés azokkal a berögződött, férfiakkal kapcsolatos ideológiákkal foglalkozik, amik a férfiak énképét és viselkedésmintáit negatívan formálják. (Nem azt állítva, hogy a férfiasság önmagában “mérgező” lenne – a férfiassághoz társított bizonyos elképzelések azok.)

Természetesen vannak olyan férfiak, akik a társadalmi elvárásokat maguk mögött hagyva kiállnak az állatok mellett, és nem félnek együttérzésüknek hangot adni: ilyen például Joaquin Phoenix amerikai színész is.

Prove.hu
Flóra

Flóra

Publicista
Amikor gyerekként megértettem, hogy a hús ára egy élet elvétele, nem tudtam elképzelni, miért esszük egy emberként mégis; hogy az élet szeretete, az együttérzés, a közös társadalmi értékeink miért nem terjednek ki arra a néhány állatfajra, akik nap mint nap az asztalunkra kerülnek. Így lettem vegetáriánus, néhány évvel később pedig vegán. A téma azóta is foglalkoztat - ami leginkább leköt, az a veganizmus, a feminizmus és a környezetvédelem közös szociológiai háttere.

Írd le a véleményed!

Mindjárt kész vagy!

Ide fogjuk küldeni a napi útmutatókat, ezért kérlek pontos adatokat adj meg.