A jól megszokott temetkezési formáknál sokkal környezetbarátabb eljárás, a komposztálás ezen kívül még öt másik államban is legális.
New York állam kormányzójának, Kathy Hochulnak a neve rövid idő alatt már harmadik alkalommal szerepel a Prove hasábjain. A kormányzó nevét először a kisállat-kereskedésekre vonatkozó szabályozások kapcsán említettük, majd röviddel azután az állatkísérletekkel készült kozmetikai termékek betiltása miatt zártuk szívünkbe.
A politikus az óév utolsó napjára is tartogatott egy hírt, ekkor legalizálta ugyanis New York államban a halottak komposztálását, szaknyelvi kifejezéssel élve természetes organikus redukcióját.
Ezzel a lépéssel New York a hatodik olyan állam az USA-ban, ahol elérhető ez a zöld temetkezési eljárás. A másik öt állam: Washington (2019), Colorado és Oregon (2021), valamint Vermont és Kalifornia (2022).
Egy holttest megfelelő komposztálása mind közegészségügyi, mind kegyeleti szempontból kicsit összetettebb folyamat, mint amikor a héten összegyűlt konyhai hulladékot a közösségi komposztálóba dobjuk. A testek komposztálását kizárólag erre szóló engedéllyel rendelkező, megfelelően felszerelt intézmények végezhetik.
Mit jelent az a folyamat?
Az elhunytat egy többször használatos, részben nyitott tárolóba helyezik, amit faforgáccsal, takarmánylucernával és szalmával bélelnek ki, ezzel teremtve ideális táptalajt a mikroorganizmusoknak, amik a komposztálási folyamatot végzik. Hat-nyolc hét elteltével 36 zsák földnek megfelelő mennyiségű tápanyagdús talaj a végeredmény.
Hochul többször hangoztatta, hogy ír katolikus gyökerei milyen módon befolyásolják politikai döntéseit, ezért voltak fenntartásai az engedélyeztetéssel kapcsolatban. Emellett a New York State Catholic Confenrece igyekezett meggyőzni a felekezet tagjait, hogy a vétó irányába presszionálják a kormányzót.
„Egy folyamat, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy a növényi maradványokat visszajuttassuk a földbe, nem biztos, hogy illendő az emberi test számára is” – mondta Dennis Poust, a szervezet vezetője.
Az Order of Good Death tweetjében viszont arra biztatott mindenkit, hogy írjon a kormányzónak az engedélyeztetésért, olyan képeket javasolva csatolmányként, amin a “fa szeretnék lenni, miután meghalok”, vagy a “komposztálj engem” feliratok voltak olvashatók.
„Minden apró kezdeményezést, amivel el tudjuk fordítani az embereket a kibetonozott sírhelyektől, csicsás koporsóktól és a balzsamozástól, nagyon támogatunk” – mondta Michelle Menter, a Greensprings Natural Cemetery Preserve menedzsere. Azt is hozzátette, hogy a cég megfontolja a komposztálási opció felvételét a kínálatba.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.