A karbonkreditek nem csak haszontalanok, még gyorsíthatják is a klímaváltozást

Egyre több bizonyíték van rá, hogy a nagy cégek kedvenc környezetvédelmi eszköze, a szénkompenzáció valójában még gyorsítja is a klímaváltozást.

Egy, az év elején megjelent Guardian-cikk szerint a szénkompenzációs szabványokban élen járó cég, a Verra esőerdős projektjeire járó krediteknek több, mint 90 százaléka nem ér semmit.

Ezeknek a krediteknek a lényege, hogy azok a cégek, akik üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, „karbonkreditek” megvásárlásával valahol máshol a világon kompenzálhatják azt – ebben az esetben az esőerdőben.

Búcsúcédula-projektek

A januárban megjelent cikk két másik tanulmány mellett egy olyan elemzésen alapult, ami akkor még a szakértői értékelés előtti fázisában járt, a Verra pedig tagadta a cikkben és a tanulmányban elhangzott állításokat, valótlannak nevezve azokat. A cikk azonban ennek ellenére akkora port kavart a befektetői piacon, hogy a cég vezérigazgatója nem sokkal ezután lemondott.

Azóta az elemzés átment a szakértői szűrőn és múlt hét óta teljes értékű tanulmányként olvasható a Science folyóiratban. Az eredményekből egyértelműen kiderül: a legtöbb ígéretesnek hangzó szénprojektnek semmilyen pozitív hozadéka nincs.

„Az erdőirtásból és erdőpusztulásból származó kibocsátáscsökkentési projektek (REDD) célja, hogy a valahol megtörtént kibocsátásokat azzal kompenzálják, hogy az erdőkhöz köthető kibocsátást mérsékelik, és gyakran felhasználható jóváírásként alkalmazzák ezeket a kibocsátási költségvetés kiszámításához” – írja az elemzés.

Hozzáteszik, hogy miután a tanulmány szerzői mérhető alapértékekkel vetették össze a REDD-projektek valódi hatását, arra jutottak, hogy a legtöbb nem csökkentette számottevően az erdőirtást. Még azok a projektek is, amiknek volt valami hatása, valójában sokkal kisebb mértékű pozitív hozadékkal jártak, mint ahogyan azt a REDD vezetői állították.

Ezeknek a lényege elméletben az, hogy lassítják az erdőirtást, például azzal, hogy támogatják a gazdákat a földművelési módszereik megváltoztatásában. Ezután számszerűsítik, hogy az erdőirtás csökkentésével mennyi kibocsátást spóroltak meg ahhoz képest, ami a projekt megvalósítása nélkül történt volna, majd az ilyen módon kiszámolt csökkentett kibocsátást karbonkreditként adják el.

A REDD és az ahhoz hasonló kreditek vásárlása az üvegházhatású gázok nagymértékű kibocsátásáért felelős cégek közkedvelt módszere annak biztosítására, hogy tevékenységeiket továbbra is a megszokott módon folytathassák úgy, hogy közben fel tudják mutatni a környezetbarát-kártyát.

A bizonyítékok nőnek, a csökkentés stagnál, a tagadás konstans

A fent említett, múlt héten publikált tanulmány 18 nagyszabású, erdőkre specializálódott karbonsemlegességi projektet azonosított, ami vagy egyáltalán nem, vagy csak kismértékben járult hozzá az ígért csökkentéshez.

Ez tehát azt jelenti, hogy amikor a cégek az ilyen programokban való részvételre hivatkozva „karbonsemleges” címkékkel látják el termékeiket vagy egyéb módon környezetbarátként hirdetik magukat, legtöbbször teljesen üres állításokról van szó.

Ugyanezek a kutatók már 2020-ban is megjelentettek egy tanulmányt, amiben 12 hasonló, a brazil esőerdőt célzó projektet vizsgáltak. Nem meglepő módon már akkor is arra a következtetésre jutottak, hogy a projektek valós hatása az esőerdőre nem volt számottevő.

Egy másik, ugyanilyen Verra-REDD programokat vizsgáló tanulmány szerint pedig, bár voltak olyan projektek, amelyek segítettek megakadályozni az erdőirtást, a legtöbb vagy semmilyen, vagy elhanyagolható mértékű változást hozott.

A Guardianben januárban megjelent cikk ezen a három tanulmányon alapult, a Verra pedig mind a cikk, mind a tanulmányok állításait tagadta.

Az ilyen, erdőirtást megakadályozni kívánó projektekkel egyéb problémák is vannak, például az, hogy még ha a célterületen sikerül is elérni, hogy ne vágják ki a fákat, a tervezett erdőégetést vagy fakivágást ezután egyszerűen máshol végzik el.

A REDD-en kívül más típusú semlegesítési projektek is léteznek: vannak például olyanok, amik a faültetést célozzák be, vagy a perifériás országokban fejlesztenek megújuló energiaprojekteket. Azonban sorra derül ki, hogy ezek is hasonló arányban haszontalanok, mint a REDD-projektek.

A Chevron vállalat 2020 és 2022 között végbement szénkompenzációs programjainak például 93 százalékáról derült ki, hogy egyáltalán nem járultak hozzá a kibocsátás csökkentéséhez, sőt, a projektek helyszínéül szolgáló perifériás országokban több szinten köthetők a helyi közösségek jogainak megsértéséhez és környezetpusztításhoz is.

Az Apple, a Disney, a Gucci és a Shell csak néhány azon nagy cégek közül, akik szénkompenzációs módszereket alkalmaznak fenntarthatósági törekvéseikhez.

Egyéb problémák: emberi jogok, több szennyezés, üres ígéretek

Ezekhez köthetően több méltányossági probléma is felmerül a karbonkreditekkel. A fent vázolt rendszer ugyanis részben arra alapoz, hogy a nagy cégek kibocsátását a perifériás országokban kevesebb fa kivágásával kompenzálják.

Ez tehát tulajdonképpen azt jelenti – mint ahogyan sok más esetben is –, hogy a magas jövedelmű országok vagy cégek szennyezésük terhét a kiszolgáltatott helyzetben lévő, alacsony jövedelmű országokra róják, tovább súlyosbítva a szegénységet a munkalehetőségek elvételével.

Az igazságos átmenet biztosítása nélkül tehát a karbonkreditek nemcsak az üvegházgázok kibocsátása szempontjából haszontalanok vagy károsak, hanem ugyanolyan részei annak a globális rendszernek, amely többek között a szennyezés kiszervezésével a perifériás országok nyakába varrja a klímaváltozás elleni valódi cselekvés terhét.

Még ha ezekre a nehézségekre – az esőerdőkben ígért, de meg nem történt projektekre, az erdőirtások áttelepítésére, a helyi közösségek jogainak megsértésére, a szennyezés perifériás országokba való kiszervezésére – sikerül is megoldást találni, a probléma gyökere, azaz magának a módszernek az alapja még akkor is fennáll.

Először is fennáll annak a veszélye – ahogyan az már bebizonyosodott –, hogy a cégek annak tudatában, hogy egyszerű kreditvásárlással „kompenzálhatják” a tevékenységeiket, sokkal többet fognak kibocsátani.

Tehát ha valaki hallott már céget olyan állítást tenni, hogy tevékenységük „szénsemleges”, több mint valószínű, hogy ez a módszer áll mögötte. Azaz nem arról van szó, hogy ezek a cégek a gyakorlatban csökkentik a kibocsátásukat, hanem arról, hogy szennyezésüket „kompenzálják” kreditek megvásárlásával.

Másrészt, ahogyan azt a tudósok nem győzik hangsúlyozni, a felmelegedés kritikus 2 ℃ alatt tartásához semmilyen kreditvásárlás, üzletelés, vagy megváltóként érkező széneltávolító technológia nem helyettesíti a legfontosabb kibocsátáscsökkentési módszert, ami nem más, mint – kapjunk a szívünkhöz – a kibocsátás csökkentése.

Ha nem lenne tiszta, a kibocsátás csökkentése azt jelenti: kevesebbet bocsátunk ki. Ez nem a kreditek csereberéjét és nem a kieregetett anyagok levegőből való kiszívását jelenti valamilyen hipertechnológiai eszközzel, hanem azt, hogy a forrásnál kezeljük a problémát.

A faültetés és a szén megkötésének egyéb, technológiai megoldásai, amikre a karbonkreditek rendszere épül, azt az illúziót keltik, hogy a szennyezés kompenzálható, tehát mehet minden a megszokott módon. De ez tényleg nem több, mint illúzió: nem lehet a világon annyi fát ültetni, amennyivel kompenzálni lehetne az emberi kibocsátást, és nem létezik olyan technológia – és sokak szerint soha nem is fog –, amivel akkora mennyiségű szén köthető meg, amit a levegőbe eregetünk.

A tudományos álláspont határozottan kimondja, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem fő eszközének a kibocsátás drasztikus csökkentésének kell lennie – ehhez pedig el kell engedni a megszokott üzletmenethez való ragaszkodást. Amíg ez nem történik meg, addig nem beszélhetünk valódi megoldásokról.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.