A világ leggazdagabb emberei lényegesen több üvegházhatású gázkibocsátásért felelnek, mint a többségi társadalom. A klímaegyenlőtlenségről szóló eddigi legrészletesebb jelentés szerint a leggazdagabb egy százalék több kibocsátásért felel, mint a legszegényebb 66 százalék. A teljes kibocsátás majdnem egyhatoda ettől a szupergazdag rétegtől ered, viszont őket fenyegetik a legkevésbé az éghajlatváltozás káros következményei.
Az Oxfam és a Stockholm Environment Institute „A Nagy Karbonszakadék” című jelentése a gazdasági és kibocsátási egyenlőtlenségeket vizsgálta.
A világ leggazdagabb 1 százaléka – ez 77 millió embert jelent – a 2019-es kibocsátási értékek 16 százalékáért felel. Vagyis ez a szűk réteg (ahova 140.000 dolláros éves fizetés felett lehetett bekerülni) a globális kibocsátás közel egyhatodát termelte. A jelentésben csak „szennyező elit”-ként hivatkozott szupergazdagok ezáltal több kibocsátásért tehetők felelőssé, mint a világ legszegényebb 66 százaléka. A The Guardian fél éven keresztül dolgozott együtt az Oxfammal és a Stockholm Environment Institite-tal, hogy elkészíthessék a The Great Carbon Divide (A Nagy Karbonszakadék) című jelentésüket, amely lerántja a leplet a leggazdagabbak aránytalanul nagy mértékű hozzájárulásáról a klímaváltozáshoz.
Többek közt az USA Környezetvédelmi Ügynöksége által is használt halálozási mutató alapján – amely 226 halálozást társít minden kibocsátott 1 millió tonna szén-dioxidhoz – a szennyező elit kibocsátása akár 1,3 millió ember hőséggel összefüggésbe hozható haláláért felelhet az elkövetkező évtizedekben. Az elit által okozott károkat nem ők maguk, hanem a szegénységben élő, marginalizált kisebbségi csoportok tagjai, a szabad ég alatt dolgozó nők és gyerekek szenvedik meg leginkább.
A szupergazdagok a pusztulásba fosztogatják és szennyezik a bolygót, ennek az árát pedig azok fizetik meg, akik ezt a legkevésbé tudják megengedni maguknak
– mondta Chiara Liguori, az Oxfam klímaegyenlőségi tanácsadója a jelentés eredményei kapcsán
A szupergazdagok megadóztatását javasolja az Oxfam
A szennyező elit jövedelmére befolyó adókból azokat lehetne támogatni, akiket a leginkább érint a klímaváltozás. A jelentés szerint egy 60 százalékos jövedelemadó a felső egy százalék tagjainak majdnem 700 millió tonna szén-dioxiddal kevesebb légkörbe kerülő gázt jelenthetne, ami több mint az Egyesült Királyság teljes 2019. évi kibocsátása.
Az eliten belüli elit, a 0,1 százalék a jelentés szerint 77-szer több kibocsátást generál, mint ami a párizsi klímaegyezményben lefektetett számok eléréséhez szükséges. Ezek az emberek ráadásul nemcsak saját életmódjuk, hanem befektetéseik útján is elképesztő mennyiségű káros anyag termeléséért felelnek. A felfoghatatlan mennyiségű pénz pedig komoly gazdasági és politikai hatalommal is társul.
Ezeknek az embereknek aránytalanul nagy a politikai befolyásuk a vagyonuk miatt, amit a helyi és nemzeti kormányzatoknál előnyszerzésre használnak, hogy megkerüljék az adókat, tovább szennyezhessenek és befolyásolhassák a szennyezést érintő törvénykezést. Ha különálló entitásként tekintünk rájuk, egyesek befolyása országokéval vetekszik
– mondta Richard Wilk elemző.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.