Kőrösi Bogdán

629 publikált cikk

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.

Egy új tanulmány rámutat, hogy Svájcban nagyot nőtt a növényi alapú termékek fogyasztása
Svájcban a húsevők is sok növényi alapú terméket fogyasztanak

A svájci lakosok fogyasztási szokásaival foglalkozó legátfogóbb médiatanulmány megállapította, hogy a lakosok egyötöde heti rendszerességgel…

Olaszországban visszavonták a sejtalapú húsok tiltását
Olaszország visszavonta a sejtalapú húsok tiltására vonatkozó törvényjavaslatot

A márciusban elfogadott törvényjavaslat, amely a sejtalapú húsok gyártásának és népszerűsítésének tiltását helyezte kilátásba, egyelőre…

A tejipar ellen tiltakoztak a londoni Tate Modern galéria előtt

A kortárs művészeti alkotásként is felfogható demonstráció a tejipar kegyetlensége ellen szólalt fel. A performansz…

a növényi étrend nagyban csökkenti a légszennyezést egy új kutatás szerint
A növényi étrend nagyban csökkenti a légszennyezést egy új kutatás szerint

Ha Európában sikerülne áttérni a növényi alapú étkezésre, a mezőgazdaságból származó metán- és ammóniakibocsátás drasztikus…

David Attenborough szerint úgy terjeszkedünk mint ha csak mi lennénk a Bolygón
David Attenborough szerint önző módon terjeszkedünk a bolygón

A világhírű természettudós és dokumentumfilmes, Sir David Attenborough úgy véli, nagyon önző, ahogy feléljük a…

továbbra is több ezer orángutánt ölnek meg Borneóban
Borneóban évente több mint 2000 orangutánt ölnek meg

Egy kutatócsoport több mint 400 embert kérdezett meg Borneó szigetének Kalimantan régiójában, ami alapján kiderült,…

Állatkínzás miatt követelnek bűnügyi vizsgálatot a Princeton Egyetem ellen

A közismert állatvédő szervezet szerint a nagynevű Princeton Egyetem állatkínzás vétségében bűnös, mert a laboratóriumban…

A növényi fehérjék csökkenthetik a krónikus veseelégtelenség kialakulásának kockázatát

A seouli Yonsei University kutatói összefüggést véltek felfedezni a növényi fehérje és a krónikus veseelégtelenség…

élő kutyakölyköket használtak Malajziában párducok befogásáshoz
Élő kutyakölyköket használtak csalinak fekete párducok elfogásához

A párducok egy malajziai faluban tűntek fel, ami komoly félelmet okozott a helyi lakosság számára.…

Díjazták a Netflix-sorozat állatkísérletekről szóló jelenetét

Az Usher-ház bukása című Netflix-sorozat egyik epizódjában említésre kerülnek az állatkísérletek és a velük együtt…

egy kutatás megállapította, hogy az emberi hang félelmetesebb a vadon élő állatok számára, mint az oroszlánóké
Az emberi hang ijesztőbb a vadon élő állatok számára, mint az oroszlánoké

Az oroszlán az egyik legikonikusabb csúcsragadozó, mégis kevésbé kelt félelmet a vadon élő állatokban, mint…

Hogyan vitázz egy húsevővel? – új könyvet ad ki Earthling Ed vegán aktivista

A sokak által csak Earthling Ed néven ismert vegán előadó, youtuber és podcastházigazda a napokban…

virtuális valóság segítségével mutatták meg milyen lehet a kísérleti állatoknak
A virtuális valóság segítségével mutatták meg, mit élhetnek át a kísérleti állatok

A PETA állatvédő szervezet a University of Michigan kampuszán mutatta be az Elrablás című virtuális…

Saját kezűleg akart véget vetni kutyája életének egy idős férfi

Az idős férfi úgy döntött, a szakszerű eutanázia helyett inkább ő maga végez korosodó kutyájával,…

Termékeket böngésző nő egy áruházban - Lidl illusztráció
A Lidl csökkenti a saját márkás növényi termékek árait

A Lidl élelmiszerlánc úgy gondolja, itt az ideje, hogy az árképzéssel ösztönözze vásárlóit arra, hogy…

Közel 150 macskát dobtak ki a sivatagba Abu-Dzabiban

Az élelem és víz nélkül magukra hagyott macskák közül sok elpusztult. Az állatmentő egyesületek önkéntesei…

Nincs megfelelő elnevezése a sejtalapú húsoknak

A Singapore Management University felmérése alapján a számos elnevezés közül a „cultivated meat” tűnik a…

Az Egyesült Királyság meggyorsítaná a sejtalapú húsok engedélyezését

Az ország egy kétoldali egyezmény keretében felgyorsítaná az új élelmiszer-technológiai eljárásokkal készült ételek engedélyezését. Mindezt…

Hemzsegtek a vízitetvek a skót lazacfarmokon

A vízitetvek szaporodását nagyban elősegíti a melegedő vízhőmérséklet, ami önmagában is stresszfaktort jelent a lazacoknak.…

Az ausztrálok egyharmada csökkentette húsfogyasztását

Az ausztrálok az egyik legnagyobb húsfogyasztók az egész világon. A lakosság jelentős része azonban csökkentette…