Vegán vagy, és maratont futsz? Az lehetetlen. És a fehérje? Miből építed az izmaidat? Salátából? Ja, hogy a növényekben is van fehérje? Ááá, az állati az igazi. Zöldségeken egyébként is maximum éhen halni lehet, nemhogy sportolni. Meglátod, rossz vége lesz ennek!
Az ehhez hasonló jótanácsoktól természetesen engem sem kíméltek aggódó barátaim és ismerőseim. A családom idősebb tagjairól már nem is beszélve. Még szerencse, hogy sohasem vettem őket komolyan, és az elhatározásomban sem tudtak megingatni.
Sokáig próbáltam békésen elmagyarázni nekik, hogy teljes értékű növényi étrenden élve is lehetünk erősek, egészségesek, kellő kitartással pedig még maratont is futhatunk, de végül belefáradtam.
S ahogy múlik az idő, egyre kevésbé érzem szükségét az önigazolásnak. Nekem elég, hogy vegán vagyok, futok és jól érzem magam.
Amikor elhagytam az állati termékek fogyasztását, egy percig sem gondoltam arra, hogy ez bármilyen hatással is lehetne a hobbimra, vagyis a futásra.
Akkor már évek óta szigorú diéta szerint éltem, örökre száműztem ételeimből a hozzáadott cukrot, a finomlisztet, a tésztaféléket, s ezzel együtt az édességeket és egy csomó más nyalánkságot is.
Egyetlen szándék vezetett, támogatni kisebbik fiamat a döntésében, ahogy mindenben, amit az életében tesz. Egyik napról a másikra álltam át a növényevők oldalára, s csak néhány nap elteltével gondolkodtam el azon, most mit is fogok enni?
Vegán lettem, de mit egyek?
Az én történetemben ugyanis volt egy igen jelentős bökkenő. Hat évvel korábban a Dukán-diétával dobtam le magamról néhány tíz kilót, tehát erősen az állati fehérjékre korlátozódott az étrendem.
Azt pedig még ötletként sem voltam hajlandó elfogadni, hogy ismét kigömbölyödjek. Ez a lehetőség sokkal inkább jelentette volna a futás végét, mint a fehérjeforrások kiapadása. Nem volt mit tennem, egészséges, növényi alternatívák után néztem.
A tejet már korábban kókuszra és mandulára cseréltem, a zabtól viszont ódzkodtam a viszonylag magas szénhidrát és cukortartalma miatt. Tudtam, hogy utóbbi két összetevővel vigyáznom kell, hiszen teljesen elszokott tőle a szervezetem.
A reggeli kaukázusi kefirem helyett szójás joghurtba szemezgettem a len- és szezámmagocskákat, sajt helyett pedig mandulát majszolgattam.
Etikus döntés
És itt el is érkeztünk a váltás egyetlen kényes pontjához. Igen, a sajthoz. Az étkezések franciás koronájához, amelynek én is imádója voltam.
Próbáltam volna alkudozni, de kisebbik fiam jó alaposan, minden részletre kiterjedően beavatott a kedvencem alapanyagául szolgáló tej valamennyi titkába. A tehén és borja fájdalmasan rövid kapcsolatának stációi engem sem hagytak hidegen, s már dobtam is a sajtot. Sóvárgás nélkül.
Ami a futást illeti, nem igazán éreztem változást. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy varázsütésre fittebb és energikusabb lettem, hiszen korábban sem voltam éppen lusta lajhár. Tudtam, hogy amíg a súlyom rendben van, nagy baj nem lehet.
Az átmeneti időszakban – amíg új ízek és új ételek után kutattam – pedig még fogytam is egy picit, hiszen az alap gyümölcs-zöldség párossal heti harminc-negyven kilométer mellett nem lehetett elhízni.
Hosszú távon azonban meg kellett találnom azokat a kiegészítő alapanyagokat, amelyekkel változatossá tehettem a mindennapjaimat és az éttermi „legfeljebb szalvétával kínálhatom” ajánlatra is replikázni tudtam.
Így került az étlapomra minden reggel előbb a bolti, majd a környezetkímélő házi formában a hummusz, vagyis a fehérjékben gazdag csicseriborsókrém, s a hasonlóan izomépítő köles sós és édes formájában, a bulgurról már nem is beszélve, amely jolly jokerként egészítette ki a zöldséges raguk ízkavalkádját.
Ha pedig nagy ritkán édességre vágytam, a csicserikonzerv levét habbá verve készítettem mennyei csokis sütiket.
Mi történt velem?
Amiben változást tapasztaltam, az mindenképpen a sérülések számának csökkenése volt. Korábban gyakran kínzott achilles-ín gyulladás, és a talpamban is jelentkeztek néha titokzatos fájdalmak.
Mára mindez szinte teljesen a múlté, vélhetően a növényi étrend regenerációs és gyulladáscsökkentő hatása miatt.
Ha az a kérdés, hogy megbántam-e a váltást, a válaszom az, hogy határozottan nem. S hogy futok-e még az eddigi négy maraton után újabbat: vélhetően igen.
Utóbbi azonban nem is a táplálkozásomon, hanem a motivációmon áll vagy bukik. Bár az igaz, hogy jókedvem és nyugalmam elsősorban vegánságomon nyugszik.
Ha békében vagyok a világgal, békében leszek önmagammal is. Ennél pedig nem is létezik nagyobb inspiráció. Legyen szó akár sportról, akár az élet bármely más területéről.
—
A véleménycikkek szókimondóak, kritikusak és új nézőpontokat mutatnak be. Ezek az írások nem feltétlenül tükrözik a Prove szerkesztőségének nézeteit, de közzétesszük őket, hogy párbeszédet kezdeményezzünk fontos témákról.
