Ha valakiről azt halljunk, nem barátkozik vízöntőkkel, ő “lédi gagás”, ezért Madonna lemezeket éget, vagy mivel ő zsidó, elvből be nem teszi a lábát Németországba, ahonnan Hitler koncentrációs táborokba kényszerítette a felmenőit, sőt, német termékeket sem vásárol, vagy ha arról hallunk, hogy valaki zsigerből elítél egy izraelit, mit sem sejtve annak ideológiáiról, csak azért, mert történetesen Tel Avivba született, valószínűleg összehúzzuk a szemöldökünket kissé.

Azzal már talán kicsit könnyebb azonosulni, hogy egy, a gyermekeinek minden kötelező és nem-kötelező oltást okvetlen időben leszervező anyuka miért viszonyul fenntartásokkal az oltásellenes mamákhoz, és természetesen ez oda-vissza igaz.

Ahogyan azt is egyszerűbb megérteni, hogy szélsőségesen jobbosok-balosok miért barátkoznak ritkán – vélhetően nehezükre esik elfogadni, hogy a másik oldal ideológiái szerint ők csinálják jól, míg a másik oldalnak nincs igaza, esetleg egyenesen kártékonyak.

Az pedig már mindannyiunk számára nagyon jól ismert helyzet, amikor egy vegán és egy büszke karnista csapnak össze, vagy épp ha nem vitatkoznak élesben, gyakorta érzi magát elítélve mindkét oldal.

Nekünk, akik 100% növényi étrendet követünk, és hiszünk az állatok szabadsághoz és boldog élethez való jogában, naná, hogy nehéz elfogadnunk, ha valakit egyszerűen nem érint meg az állatok szervezett használata, és szenvedése.

Nekik pedig extrém nehezükre eshet megérteni, hogy mit akarunk mi tőlük tulajdonképpen, és miért olyan nagy tragédia, ha használják a hús, tojás, és tejipar egyébként is bejáratott csatornáit.

Szerencsére természetesen ellenpéldák is akadnak a fent leírtakra – aki ismeri a munkámat, tudja, legalább annyira tartom magam afféle kommunikációs, hídépítő, közbenjárónak, aki igyekszik türelemmel és érdeklődéssel hallgatni mindkét oldal érveit, mint amennyire vegán aktivista vagyok.

Egyszerűen azért, mert személyes tapasztalatom szerint az emberek sokkal nyitottabbak sajátjuktól eltérő elvek megértésére, de legalább is meghallgatására, ha ők is meghallgattatnak.

Értem, amit mondasz

A válaszaink pedig nem úgy kezdődnek, hogy “igen, de…”, hanem úgy, hogy “értem amit mondasz, azt juttatja eszembe…”, a beszélgetés végeztével pedig nem az a cél, hogy a másikat 100%-ban meggyőzzük, hanem hogy – ha nem is tántorodik el senki a maga elvei mellől, ha meg is mozdul egy kicsit, és nyitottabbá, érdeklődőbbé válik – egyszerűen mélyebben, összetettebben, objektívabban értsük meg a másik álláspontját.

Ennek hiányában nem születhet kompromisszum, soha: akinek azt mondom: “nincs igazad semmiben, nekem meg mindenben”, az 99%-os eséllyel extrémistának nevez majd minket, a maradék 1%-ban meg egyenesen őrültnek.

Éppen ezért nem tartom konstruktívnak, ha egy vegán azt mondja egy másik, 100% növényi étrenden lévő, állathasználat ellen küzdő ismerősének: “ha olyan helyen eszel vegán ételt, ahol nem minden fogás vegán, nem értünk vagy, hanem ellenünk”.

Hiszen mindenkinek szíve joga olyan aktivistának lenni, aki mosolyogva megy a “farkasok közé” (vagyis azok közé, akiket harcostársai így bélyegeznek meg), hogy konstruktív beszélgetést folytasson vegánságról, és arra inspirálja az éttermet, hogy listázzon több vegán-barát fogást az étlapon.

Ugyanígy nem tartom konstruktívnak, ha egy karnista azt mondja: “ha szóba állsz a Cube of Truth aktivistáival (ők azok, akik maszkot viselve mutatják meg a járókelőknek a vágóhidak áldozatainak sorsai), én nem állok szóba veled soha többé”.

Bevallom, volt olyan ismerősöm, aki kikerekedett szemmel csóválta a fejét, hogy a Prove.hu-n lesz állandó havi rovatom, mert hogy ez egy olyan weboldal, ahol a veganizmusról és a növényi étrendről van szó.

Én pedig értetlenül álltam előttük, hiszen oly’ sokszor elmondtam már: én minden platformon önmagamat képviselem, és ahogyan nem reprezentálom a többi szerzőt egy életmód-, gasztro-, vagy közéleti magazinban, ahol megjelenik egy írásom, a Prove felületén is pont ugyanazt mondom egy adott témáról, amit a Vegán Food Fest pódiumán, vagy akár tenném azt egy kolbászfesztivál színpadán.

A szakadék mindkét oldalán

Ha ugyanúgy ártó szándéktól mentes életről, együttérzésről, békés kommunikációról, a személyes ideológiánk csúsztatásokkal való alátámasztásának problémájáról, és lehetséges kompromisszumokról beszélek, akkor fontos megtennem azt a szakadék mindkét oldalán – még akkor is, ha ezáltal kicsit úgy érzem majd, hogy mindkét oldalon lesznek, akik “árulónak” tartanak, és legszívesebben a szakadékba taszítanának.

Mindezt elmondva hozzáteszem – az enyémnél erélyesebb hangokat is elviselem, mi több, támogatom, hogy a hitrendszerünkről és prioritáslistánkról való kommunikáció ne egyféle legyen, hiszen ahogyan más és más elvek mozgatnak minket embercsoportokként, épp így más és más emberek vagyunk, egyénenként is.

Mindig lesznek olyanok, akik kimondottan szeretnek egymásnak feszülni, és mindig lesznek, akiknek arra lesz igényük, hogy lássák, ahogy az “ő csapatuk” “legyőzi” a “másik csapatot” – ez még csak nem is vegánság vagy karnizmus, ez egyszerűen emberi természet kérdése.

Csupán annyit kérek, hogy ha képesek vagyunk rá, igyekezzünk elvonatkoztatni attól, hogy csak akkor lehetünk igazán jó katonái a saját hitrendszerünk működésének, ha kizárólag ott szólalunk fel, ahol mindenki más a mi oldalunkról.

Ha valódi változást szeretnénk elérni, nem egymást, a mi hűséges egyen-gondolkodóinkat vállon veregetve kell ülnünk, és kötelező jelleggel szapulnunk a többieket – mert ez nem segít sem az állatokon, sem a veganizmus ügyén.

De ugyanígy nem segít azokon, akik karnistaként netto debilként címkézik fel az összes vegánt, és szabadidejükben vegán Facebook csoportokban tardozzák és triggerelik azokat, akiknek nem vicces röhögni az állatkínzáson.

“Ő ilyen, én meg jobb nála”

A sok negatív tapasztalat, a sok támadás, ami a másik oldalról ér mindannyiunkat – a fal mindkét oldalán – elhiteti velünk, hogy “felesleges” magyarázni nekik, miért gondolkodunk úgy ahogy, és ami még rosszabb, arra ösztönöz minket, hogy egy kalap alá vegyünk mindenkit: “ő vaskalapos, hiszen vallásos”, “ő érzéketlen, hiszen eszik húst”, “ő prédikál, hiszen vegán”, “ő divatmajom, hiszen feminista”, “ő őskövület, hiszen nem érti a feminizmust” … a sor végtelen.

Ám bármiféle megingathatatlan ideológiánk van arra vonatkozóan, mi a legjobb a bolygónknak és az emberiségnek, akkor lehetünk igazán hasznára a világnak, ha megtanulunk meghallgatni másokat, higgadt és következetes módon vitázni, vagyis inkább beszélgetni, és mindenekfelett sohasem azonosítjuk az egyént, akivel eszmecserét folytatunk a mögötte álló csoporttal.

És bár a valahová tartozás mindannyiunkat megerősít, és az is igaz, hogy együtt erősebbek vagyunk, végérvényesen a közösségtől kapott információk birtokában, és a csapatszellemet erősítve, ugyanakkor egyéni entitásként kell kommunikálnunk.

Ha megpróbálnék a megbillogozott marhák, vagy a világ összes vegán embere, vagy a Prove.hu szerkesztőségének “nevében” beszélni, máris hamisabban szólnék. Én éppen ezért soha nem szoktam azt mondani: “a vegánokért teszem”, ahogyan azt sem: “az állatok nevében” teszem, amit teszek, legyen szó a munkámról, vagy a személyes döntéseimről arra vonatkozóan, mit eszem, mit veszek és mit viselek.

Azt mondom: az állatokért teszem, a vegánság ártó szándéktól mentes alapelvének mentén – de minden esetben csakis önmagamnként.

Steiner Kristóf, @kristofsteiner

Steiner Kristóf

Steiner Kristóf

Blogger, séf, ember- és állatjogi aktivista
2009-ben tértem át 100%-os növényi étrendre, az állatokért, a veganizmus eszméje azonban a mentális és fizikai egészségemre is csodás hatással volt. Az állatvédelem mellett nagyon fontosnak tartom a céljaink békés kommunikációját, és igyekszem olyanokkal is megtalálni a közös hangot, akikkel nem mindenben gondolkodunk egyformán.

Írd le a véleményed!