Egy fokozottan védett barátkeselyű, valamint négy másik ragadozó madár elejtése miatt emelt vádat több vadász ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Szilágyi László közleményében azt írta, az első esetben az egyik szabolcsi gazdaság területén a fővadász utasítására két vadász 2021 nyarán csapdákat helyezett ki azért, hogy védett ragadozó madarakat fogjanak be, melyeket a későbbiekben majd elpusztítanak.
Az egyik beosztott vadász három, míg társa egy védett madarat fogott be, majd azokat egy kazánban elégették, illetve egy részüket az országút mellett helyezték el úgy, mintha a madarak gázolás következtében pusztultak volna el – ismertette.
A fővadász és egyik beosztottja a nyomozás során beismerő vallomást tett. Mivel segítették a hatóság munkáját, a velük szemben állatkínzás miatt indult eljárást az ügyészség egy évre felfüggesztette és elrendelte pártfogói felügyeletüket. Ezen kívül a fővadász kétmillió, beosztottja pedig 500 ezer forintot köteles fizetni egy madárkórházat üzemeltető alapítványnak – közölte a sajtószóvivő.
A második esetben a gazdaság másik vadásza 2021 áprilisában egy vendégvadásszal fokozottan védett barátkeselyűt pillantott meg a határban. A vadász beleegyezésével a vendégvadász lelőtte a barátkeselyűt, ezután vették észre, hogy a madár testén jeladó van, amelyet bolgár állatvédők szereltek fel rá. Az állat tetemét megsemmisítették, a jeladót pedig a Tisza melletti bozótosban rejtették el.
Az ügyészség a két férfit természetkárosítás és állatkínzás bűntettével vádolja és azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre és a vadászati tevékenységtől való eltiltásra ítélje őket.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.