Most olvasott cikk
Vegán az Everest csúcsán – Prakriti Varshney az első indiai vegán nő, akinek sikerült megmásznia

Vegán az Everest csúcsán – Prakriti Varshney az első indiai vegán nő, akinek sikerült megmásznia

Vegán nő az Everest csúcsán - Prakriti Varshney

Nagyszerűen indul az idei hegymászó szezon, legalábbis a növényi táplálkozást folytató atléták megítélése szempontjából biztosan, hiszen az idény első sikeres expedíciójának tagjai között egy vegán hölgy is akad.

Ismét bebizonyosodott, hogy a növényi alapú táplálkozás a csúcsra juttat. Ilyen, valamint ezekhez hasonló, „csúcs”-csal kapcsolatos szófordulatból több tucatnyit lehetne használni egy hegymászásról szóló cikkben, de igyekszem visszafogni magam. Akár úgy is fogalmazhatnék, még a csúcson hagyom abba.

Nem úgy Prakriti Varshney, aki ezután az elképesztő teljesítmény után már most a következő mászást tervezi, hiszen elmondása szerint az elkövetkezendő években szeretné az összes nyolcezres csúcsot meghódítani, ezzel együtt pedig eloszlatni minden olyan kétséget, ami a növényi alapú táplálkozás hiányosságaival, alkalmatlanságával kapcsolatos.

Az indiai sportoló április 5-én indult Delhiből, hogy megmássza a világ legmagasabb pontját, a csúcstámadásra pedig május 12-én került sor.

Az alaptábortól a csúcsig tartó 69 km-es táv megpróbáltatásait nem nagyon lehet eltúlozni. A hóval borított, fagyos táj, a folyamatos lavinaveszély, az alacsony légnyomás és még a tűző nap is mind olyan tényezők, amelyek sokszor a legfelkészültebb, legrátermettebb atlétákon is kifognak – tavaly négyen, idén eddig ketten vesztették életüket –, ezért nem lehet elég sokszor aláhúzni, kiemelni és hangsúlyozni, hogy mekkora teljesítmény minden egyes sikeres mászás.

Különösen, ha a sikeres mászó elhivatott állatbarát és vegán aktivista, így ugyanis még mítoszokat is rombol.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Prakriti 🇮🇳 Vegan (@itisinthename) által megosztott bejegyzés

Múltbéli sikerek

Az 5 éve vegánként élő sportoló – aki a tejipar kegyetlenkedéseinek megismerése után döntött úgy, hogy nem vesz részt többet az állatok kizsákmányolásában – nem most nézhetett körbe először egy több ezer méter magas csúcs tetejéről. Tavaly a 6800 méteres Ama Dablam (Nepál) hágóit hódította meg sikerrel, ráadásul mindezt úgy, hogy közben menstruációs görcsök is gyötörték.

Az élmény arra késztetett, hogy áttörjem a határaimat. Úgy érzem, nem derült volna ki számomra, mennyire erős vagyok, ha ez nem történik meg

– mesélt megpróbáltatásairól az Indian Expressnek.

Úgy gondolom, egy nő lehet annyira erős, vagy annyira törékeny is, amennyire csak szeretne. És mindkettőt egyaránt magunkévá kell tennünk

– tette hozzá.

Habár Prakriti sikeréből cseppet sem von le, nem ő az első vegán, aki felért a csúcsra. 2016-ban Kuntal Joisher szerezte meg ezt a dicsőséges címet, akit még ugyanabban az évben követett Maria Strydom. A siker viszont keserédes és rövid volt Maria számára, a hölgy ugyanis végül életét vesztette. A Wikipédia hóvakságot és sztrókot említ a halál okaként.

Kuntal ugyanakkor rendszeresen beszél sikereiről és táplálkozásáról:

Annyira megindító volt, nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Néhány percnyi hívás maradt csak a szatellit telefonomon, hazatelefonáltam, majd leültem, hogy magamba szívjam a látványt. Sohasem fogom elfelejteni azt a 20 percet. Az egyetlen ehhez fogható élmény a lányom születése volt

– nyilatkozta Kuntal egy tavalyi interjúban a 2016-os mászásról.

Hozzászólások (0)

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2022 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.