Interjúk

„A világot is másképp látom, mióta növényi étrenden élek” – Interjú Kásás Tamás, olimpiai bajnok vízilabdázóval

Kásás Tamás növényi alapú étrenden él - Prove interjú

Kizárólag az ösztöneire hallgatott Kásás Tamás az 1997-es vízilabda Európa-bajnokság jugoszlávok elleni döntőjében, amikor hét méteren túlról lövésre lendítette félelmetes jobb kezét, s góljával 20 év után repítette ismét az EB-dobogó legmagasabb fokára a magyar férfiválogatottat.

Pontosan két évtizeddel később, 2017. októberében pedig a szíve útmutatását követte, amikor úgy döntött, soha többé nem fogyaszt állati eredetű élelmiszert. A vízilabdázástól 2012-ben visszavonult, háromszoros olimpiai bajnok világklasszis, a mai napig hűséges döntéséhez, életébe ugyanis kizárólag pozitív változásokat hozott vegánsága.

S bár büszkén vállalja, hogy a vegán életmód követője, ezt a szót nem igazán szereti saját magával kapcsolatban használni:

Szívesebben fogalmazok úgy, hogy teljes értékű növényi étrenden élek

– határozza meg jelenlegi életmódját Kásás Tamás, aki szerint ma még túl sok negatív jelző tapad a vegán szóhoz.

Ő pedig nem szeretné, ha ez alapján bárki is beskatulyázná, miközben a meggyőződését sem szeretné másokra erőltetni. Önmagával és választott útjával egyaránt teljes békében él, s jobbnak látja, ha mások inkább a példájából tanulnak, nem pedig a szavaiból. De nem mindig volt ez így.

Kásás Tamás: Eleinte persze bennem is buzgott a lelkesedés, hogy mindenkivel megosszam az igazságot, amit felfedeztem. Miután meg voltam győzödve a választásom helyességéről, nehezen fogadtam el, hogy a barátaim, vagy az ismerőseim nem látják a számomra nyilvánvaló tényeket.

Azután szép lassan leülepedtek benne a dolgok és rájöttem, tíz évvel korábban én sem hallgattam volna senkire, aki le akart volna a húsevésről beszélni. Ám ha láttam volna egy számomra fontos, példamutató embert egyre kiegyensúlyozottabban élni az új étrendjének köszönhetően, akkor azért elgondolkodtam volna. Szerintem a békés út az egyetlen járható.

Gy. Szabó Csilla / Prove: Ki ismertette meg a vegán életmóddal?

K. T: A napra már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy október volt, és véletlenül láttam meg a neten egy videót, amelyben egy színes bőrű srác beszélt a növényi alapú táplálkozás előnyeiről.

Megemlítette az állatokat érő atrocitásokat is, amelyet tenyésztésük során el kell szenvedniük. Annyira megérintett a film, hogy beleástam magam a témába. Nem volt nehéz dolgom, hiszen az internetes algoritmusok ettől kezdve sorba dobták fel a hasonló témájú videokat. Bevallom, sokkolt, amit láttam.

A tej-, a tojás-, a hús- és a szőrmeipar borzalmai nyomán szinte pillanatok alatt döntöttem arról, hogy nem járulok tovább hozzá az állatok kihasználásához.

Szavaiból arra következtetek, hogy nem is volt olyan nehéz ez a döntés.

Amikor először rájöttem, mi zajlik körülöttem, hogy egész addigi életem során hazugságban éltem, fel sem merült bennem, hogy áldozat lenne részemről az új életmód. Ez volt az a kezdeti szakasz, amikor a többiek szemét is fel szerettem volna nyitni az igazságra, s ami szerencsére elég gyorsan el is múlt.

Ha legyilkosozok valakit azért, mert még nem látja azt, amit én, többet ártok az ügynek, mint használok, hiszen felesleges ellenállást, dacot váltok ki vele. Ezzel szemben, ha látják milyen jól vagyok, milyen jól érzem magam, akkor ők is elgondolkodnak ezen. Ráadásul azt sem felejtettem el, honnan jöttem, s hogy én is húsevő voltam évtizedeken keresztül.

S bár az elején sem szóltam be senkinek, ha mondjuk mellettem csülköt evett, de azért zavart. Ma már ezen a téren is elfogadóbb vagyok.

Ha jól értem, nem lehet húsételekkel kihozni a sodrából. Ritka az ilyen békés vegán…

Azért egy dolog van, ami még engem is kiakaszt, ez pedig a hentesbolt. Az a halálom. Nem felvágottat látok ugyanis a pulton, hanem állati tetemeket, lábakat, beleket. Ez az egyetlen, amivel ki lehet üldözni a világból.

Sajnos az iparág lobbija világszerte olyan erős, hogy álomvilágban tarthatják az embereket. Gyermekkorunk óta arra vagyunk programozva, hogy a kutya meg a cica aranyos, a malac és a tehén pedig a tányérunkra való.

Pedig minden állatnak ugyanúgy van lelke, szíve, agya, csak nem veszünk róla tudomást és kettős mércét alkalmazunk velük szemben. Pedig a disznó az egyik legokosabb élőlény, még a kutyát is veri intelligenciában.

Interjú Kásás Tamással - Prove.hu

Ezek szerint állatot sem tart az otthonában?

Lakásban lakom, sokat utazom, ezért eddig nem is gondolkodtam ezen a lehetőségen. Szeretem annyira őket, hogy nem tenném ki fájdalomnak az életmódom miatt. De ha lenne, akkor biztosan mentett kutyát fogadnék be, hiszen ezzel jobbá tehetném egy szerencsétlen és kiszolgáltatott lény életét.

Fontos-e az, hogy a szűkebb környezete hasonló életmódot kövessen?

Természetesen fontos, de ezen a téren is figyelembe veszem a szeretteim igényét, szokásait, és legfőképpen életkorát. Az idősebbeket már nem akarom megváltoztatni, elég, ha elfogadnak úgy, ahogy vagyok és támogatnak. De a párom például hozzám hasonlóan gondolkodik, amit nagyon fontosnak tartok.

Amikor megismerkedtünk ő sem fogyasztott húst, ezért kettőnk között is könnyebben alakultak a dolgok. Egyébként is hiszek abban, hogy a közös életfilozófia elengedhetetlen egy jó párkapcsolathoz. De ha holnap megenne mondjuk egy szelet steaket, attól nem szeretném kevésbé. Persze a hosszú távú célunk az, hogy ezen a téren is összhangban maradjunk.

Visszavonulása után klasszikus éttermet nyitott. Mennyiben összeegyeztethető ez az elveivel?

Ma már semennyiben, ezért is léptem ki belőle lassan két éve. Eleinte még futott a két dolog egymás mellett, de egyre kevésbé tudtam azonosulni azzal a ténnyel, hogy bár én nem eszem húst, mégis belőlük élek, s ezzel masszívan hozzájárulok az állatok kihasználásához. Olyan ez, mint amikor valaki bort iszik és vizet prédikál.

Apropó bor. Az alkoholokat is elutasítja? Sportoló korában azért ön is megivott egy-egy italt a győzelmek után…

Ma már szinte egyáltalán nem iszom, de ennek nem a meggyőződésemhez van köze, hanem a testem működéséhez. Egyszerűen nem kívánom. Azóta, hogy áttértem a teljes értékű növényi étrendre, folyamatosan tisztul a szervezetem és távoznak belőlem a méreganyagok.

Eleinte nagyon sokat fogytam és meg is ijedt a környezetem, hogy esetleg beteg vagyok. Pedig szó sem volt róla. Soha nem éreztem ilyen egészségesnek és fittnek magam, mint mostanában. Éppen két hete voltam vérvételen, és sehol egy kereszt. Persze ehhez tudatosság is kell. Nagyon figyelek arra, mit eszek, s hogy valóban minden szükséges vitamin és ásványi anyag szerepeljen az étrendemben.

Kásás Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó

Attól, hogy valaki vegán életmódra vált, még nem biztos, hogy egészségesen táplálkozik, hiszen tésztán és sült krumplin is lehet élni.

Ez így van, de számomra az állatok tisztelete mellett az egészség a kulcsszó. Kerülöm a feldolgozott élelmiszereket és a helyettesítő termékeket, mint mondjuk a növényi sajt. Utóbbiakra inkább az átállás idején lehet valakinek szüksége. Később azonban már semmi művi ételt nem kíván az ember, ha helyesen állítja össze a napi menüjét.

Ez persze nem jelenti azt, hogy néha ne csábulnék el egy-egy növényi hamburgerre, de egyre kevésbé vágyom a vegán junk food-ra. Ha mégis vétkezem, másnap biztosan teljesen tisztán étkezem, hogy megtartsam az egyensúlyt.

Van-e személyes kedvence, amit ajánlani tudna?

Edzés után mindig összedobok egy jó kis smoothie-t. Banánból, datolyából, bogyós gyümölcsökből gyömbérből, kurkumából és valami zöldből, és nem növényi tejjel, hanem tisztított vízzel turmixolom le. Ez maga a tökély. Édességként pedig a mogyoróvajas datolyát szeretem. Isteni. Egyébként az időszakos böjtölés híve vagyok, ilyenkor kihagyom a reggelit és délben eszem először, hogy az emésztőrendszeremnek legyen tizenhat óra pihenése. Az az igazság, hogy túl sokat eszünk.

Amikor még vízilabdázott, pontosan úgy táplálkozott, mint bármelyik másik sportoló. Ha a mai fejével lenne 20 évvel fiatalabb, akkor is belevágna?

A mai fejemmel biztosan, hiszen számtalan bizonyíték van arra, hogy növényi étrenden élve is lehet magas szinten sportolni. De bizonyítani természetesen nem tudom, hiszen már nem vízilabdázom. Aktív életet élek, úszom, kondizom, és jól érzem magam.

Megszűntek a görcseim, a kajakóma fogalmát is elfelejtettem. Mégis inkább azt a lelki többletet emelném ki, amit az ad, hogy nem járulok hozzá az állatok legyilkolásához és megkínzásához. Egyszerűen másképp látom magam körül a világot. Tisztábban és világosabban. És ez minden nap örömmel és büszkeséggel tölt el.

Gy. Szabó Csilla

Gy. Szabó Csilla

Újságíró
Írok, futok, meditálok és vegán vagyok. Csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyekben hiszek, ezért a növényi étrendre is etikai okokból tértem át. Döntésemet a mai napig nem bántam meg, a maratonokat is pontosan úgy futom, mint korábban.

Írd le a véleményed!

Mindjárt kész vagy!

Ide fogjuk küldeni a napi útmutatókat, ezért kérlek pontos adatokat adj meg.