Egy híres ügyvéd állítása szerint, ha betiltanánk a húsevést, azzal növelnénk az esélyét a bolygó megmentésének.

Michael Mansfield királyi tanácsos számos kiemelkedő ügyben vett részt, kiemelkedő és tekintélyes ember a szakmájában.

Mansfield – aki maga is vegetáriánus -, azt mondja, hogy szerinte a kormánynak be kellene vezetnie egy marhahúst tiltó törvényt a bolygó megmentésének érdekében. Szerinte a húsfogyasztás „a természet szándékos pusztítása”.

„Egyáltalán nem abszurd az a gondolat, hogy egy nap a húsfogyasztás illegális lesz. Rengeteg olyan dolog volt régen, amelyek akkoriban teljesen általánosak voltak, és amelyek ma már illegálisak, mint például az épületeken belüli dohányzás.” – mondta.

Emberiség elleni bűn

A 77 éves Mansfield vezeti a Viva! nevű állatjogi csoport „Vegan Now” kampányát, idén szeptemberben pedig beszédet is tartott a Munkáspárt konferenciáján.

„Itt az ideje, hogy az ökocídium (természetirtás) a genocídiummal (népirtás) és a többi emberiség elleni bűnnel egy lapon szerepeljen.”

„Tudjuk, hogy a világ 3000 legnépszerűbb vállalata több mint 1,5 billió forint értékű környezeti kárért felel, a lista tetején a hús- és tejtermelés szerepel. Ezt azért tudjuk, mert az ENSZ ezt mondta nekünk”

– nyilatkozta.

A „Vegan Now” esemény során Mansfield azt fogja megvitatni egy szakértői egyesülettel, hogy globálisan milyen hatással van az állattenyésztés a biodiverzitásra és az éghajlatváltozásra.

A Viva! nevet viselő vegán jótékonysági szervezet egyik tagja, Juliet Gellatley így nyilatkozott:

„Harminc évvel ezelőtt az embereknek a szemük sem rebbent, ha valaki cigarettát gyújtott egy kocsmában vagy étteremben.”

„Mára már a társadalom elfogadja, hogy a dohányzás káros, ezért szintén elfogadja az ellene szóló törvényeket. Ugyanez megtörténhet a húsfogyasztással kapcsolatban is.”

Globális vegán kampány

A „Vegan Now” a Viva! nevű állatjogi csoportjának kampánya, melynek az a célja, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot az életmódunk Földre gyakorolt hatásairól.

Ezenkívül értékes információkkal szolgál a hús- és a tejtermékek hatásairól is, a bolygó és az egészségünk szempontjából, valamint hasznos forrásokat biztosít mindenkinek, aki érdeklődik a vegán életmód iránt.

A Prove.hu is készített egy ingyenes aloldalt – ami a Vegan Start nevet kapta -, hogy összegyűjtse a legfontosabb filmeket, kutatásokat, előadásokat és még sok mást a vegán életmódról.

Ez is érdekelhet ➡  Vegán Start - 100% ingyenes vegán útmutató
Prove.hu
H. Viktória
2015-ben váltottam vegetáriánus életmódra, majd 2019 februárjában lettem vegán. Eleinte etikai okokból váltottam, később láttam csak meg, milyen jó hatással van a veganizmus a fizikai és mentális egészségemre, valamint milyen sokat tesz a klímaválság megfékezéséért folytatott küzdelemben is. Mivel csak pozitív változásokat tapasztaltam, szeretném másokkal is megosztani ezt az életszemléletet, valamint ezzel is segíteni az állatoknak, embereknek és a Földnek, hogy egy élhetőbb és harmonikusabb világot teremtsünk a mostani és a következő generációk számára egyaránt.

Írd le a véleményed!