Most olvasott cikk
Vegán fiút terrorizáltak az iskolában: ütötték, lefejelték és megpróbálták szalonnával megetetni

Vegán fiút terrorizáltak az iskolában: ütötték, lefejelték és megpróbálták szalonnával megetetni

Vegán fiút terrorizáltak. Szalonnát etettek vele és megverték

A pembrokeshire-i Minfolrd Haven Középiskola diákjai állítólag lefejelték, megütötték és megpróbálták húsevésre kényszeríteni a vegán iskolatársukat.

A 14 éves Dante fejét többször egymás után is megütötték; a halántékát érték az ütések, ezt többen is végignézték – állítja Rachel, az anya.

Az első eset 2018. novemberében volt, amikor megverték, legutóbb, január 15.-én pedig lefejelték és szalonnával akarták megetetni.

Sérülés

Rachel (44) a Mirror Online-nak úgy nyilatkozott:

„Dante az eset után visszahúzódó lett, és azóta sem tért vissza az iskolába. Úgy tűnik, hogy az erőszakoskodókat veszik védelembe. Dante sose került még eddig bajba. Nem erőszakos gyerek.

Egy csoport, de különösen egy fiú csinálta, míg a többiek végignézték. Dante megragadta a fiú csuklóját, hogy megakadályozza, hogy a bacont a szájába tegye, ám ekkor a fiú lefejelte, és ütni kezdte a halántékánál.”

A Hywel Dda Egyetem orvosi jelentése szerint Dante a tünetei alapján agyrázkódást szenvedhetett, és most posztkommóciós szindrómában szenved. Ez egy jól felismerhető jellegzetessége a súlyos fejsérülésnek.

Az agyrázkódást követő állapotban a beteg folyamatos fejfájást, szédülést és memóriazavarokat érzékelhet.

Vegán fiút terrorizáltak az iskolában
Getty Images

Az esetet a pembrokeshire-i várostanács kommentálta a Mirror Online-nak. Szerinte az üggyel „foglalkoztak”;

„Az iskola belső nyomozást indított az állítólagos incidenssel kapcsolatban. Az üggyel a kormány által elfogadott intézkedések értelmében foglalkoztak.”

– nyilatkozta.

Itthon az iskolai és munkahelyi diszkriminációval a Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) foglalkozik.

De miért?

A válasz arra, hogy miért zavar bárkit is az, ha valaki vegán, nagyon egyszerű: legtöbben a karnizmus nevű, láthatatlan hitrendszerben növünk/nőttünk fel, amely olyan agresszív, domináns ideológia, amely lehetővé teszi számunkra, hogy állatokat tárgyiasítsunk és öljünk meg hatalmas mennyiségben. Védekező mechanizmusokból, elavult szokásokból és erőszakból áll.

Előfordulhat, hogy akit gyermekkorában nagyon erősen az állatok megölésére és a felettük való uralkodásra nevelnek, esetleg emberekre is kiterjesztheti ezt a felsőbbrendűségi érzést. Sőt, a történelem legnagyobb kegyetlenségeit először mindig állatokon tesztelték, ezután jöhettek az emberi áldozatok.

A karnizmus kifejezést a híres pszichológusnő, Dr. Melanie Joy alkotta meg, amelyről ebben a videóban beszél:


 

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.