Az éves klímakonferenciára időzítve az ENSZ kiadta az első olyan jelentését, amiben rendhagyó módon nemcsak információt közöl, hanem azonnali cselekvésre sürgeti az országok kormányait.
Az ENSZ idei klímakonferenciáját, a COP28-at év végén, november 30-tól december 12-ig tartják Dubajban. Idén először a szervezet éghajlatváltozási keretegyezménye (UNFCCC) „globális számadást” adott ki az eddigi helyzetről és a jövőbeli cselekvések szükséges irányairól.
A UNFCCC az a bizonyos keretegyezmény, ami alatt a párizsi megállapodás is megszületett 2015-ben. A COP pedig a részt vevő országok delegáltjainak konferenciája, amit az egyezmény aláírását jelző 1992-es riói konferencia óta minden évben megtartanak – idén 28. alkalommal.
A megállapodásban részt vevő felek – azaz néhány kivétellel a világ összes országa – a párizsi megállapodás keretében vállalták, hogy megteszik a rájuk eső lépéseket a klímaváltozás 2 ℃ alatt tartásának érdekében, törekedve a 1,5 ℃-ra (az ipari forradalom előtti átlaghőmérséklethez viszonyítva).
Az egyezmény aláírása óta azonban egyetlen országnak egyetlen évben sem sikerült ezt elérnie.
Miért mérföldkő ez az ENSZ-jelentés?
Bár a kormányok elégtelen intézkedéseiről szóló jelentések évek óta szinte havi rendszerességgel jelennek meg, az ENSZ új dokumentuma mégis óriási mérföldkőnek számít, az országok kormányait kárhoztató entitások ugyanis rendszerint civil szervezetek. Ez az első alkalom, hogy az ENSZ saját megnevezésével „globális számadást” készített a helyzetről, amiben cselekvésre inti a döntéshozókat.
Az új jelentés azért kapta a „globális számadás” nevet, mert felméri, hol tartanak most az országok a párizsi megállapodásban előírt célok megvalósításában, és nyíltan meghatározza, milyen változtatásokra és új irányokra van szükség.
A számadás szerint a globális kibocsátást 43 százalékkal kell 2030-ig csökkenteni ahhoz, hogy az egyezményben meghatározott 1,5 ℃-os hőmérséklet-emelkedésen belül maradjunk. Erre a drasztikus csökkentésre ilyen rövid időn belül azért van szükség, mert jelenleg 1,2 ℃-os a melegedés, tehát kevesebb mint 0,3 ℃ van hátra a meghatározott küszöbértékig.
A jelentés szerint ehhez a gazdaság teljes széntelenítésére van szükség – ez többek között a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetését és az élelmezési rendszer gyökeres megváltoztatását jelenti.
A dokumentum újszerűsége a nyelvezetre is kiterjed, ugyanis kimondja, hogy a fosszilis tüzelőanyagok használatát 2050-ig fokozatosan meg kell szüntetni. Ez a szó a korábbi klímakonferenciák vitájának központi eleme volt, sok ország ugyanis a „fokozatos megszüntetés” helyett „energiaátmenet” névvel illette volna a szükséges folyamatot.
Az első hallásra ugyanolyan tartalmi jelentéssel bíró kifejezések mögött döntő fontosságú stratégiai különbség van, a „megszüntetés” szó (angolul: phase out) ugyanis a fosszilis energiahordozók teljes kivezetésére utal, míg az „energiaátmenet” (angolul: energy transition) megengedőbb. Utalhat akár a fosszilis energia mellett történő megújuló energiahordozók, valamint újabb, „kevésbé szennyező” fosszilisek bevezetésére is.
A civil szervezetek és aktivisták régóta követelik a fosszilisek kivezetését, az ötlet tehát nem újszerű. Annak mégis óriási súlya van, hogy ezt az ENSZ jelentése is kimondja úgy, hogy közben erős cselekvési irányvonalat határoz meg az országoknak, hiszen a világ legnagyobb, 193 tagállamot számláló kormányközi szervezetéről van szó, amelynek eddigi jelentései szigorúan csak tényeket közölve tartózkodtak az állásfoglalástól.
2015 óta azonban egyre egyértelműbbé válik, hogy a párizsi egyezmény célkitűzései felé tett elégtelen lépések tökéletes tükrei az éves konferenciák: ezeket a találkozókat rendszerint ugyanaz a megrekedtség és tétlenség jellemzi, ami miatt a civil szervezetek élesen bírálják a kormányokat.
Az ENSZ számadó jelentése fontos eszköz lehet az idei klímakonferencián ennek a tétlenségnek a kezelésére.
A legfontosabb megállapítások
„A párizsi megállapodás szinte egyetemes klímaváltozás elleni fellépést tett lehetővé” – írja a jelentés. „Most azonban minden szempontból sokkal többre van szükség.”
Az átállás egyik fő akadálya az a több billió (!) dollárnyi támogatás, amit a világ kormányai minden évben a fosszilis iparba juttatnak – és jelenleg nemhogy nem csökken, hanem évről évre nő is ezeknek a támogatásoknak az összege. A jelentés szerint ezen támogatások megszüntetése rendkívül fontos lenne ahhoz, hogy a költséghatékony, alacsony kibocsátású alternatívák szélesebb körben terjedjenek el a gazdaságban.
A dokumentum másik fontos megállapítása, hogy a kormányoknak az egész gazdaságot kell szem előtt tartaniuk, vagyis nem hagyhatják figyelmen kívül a legmagasabb kibocsátással járó iparágakat, hanem azokat célzottan szabályozniuk kell.
Ez pontosabban a kereslet és a kínálat célbavételét jelenti. A közlekedésben például egyrészt azt, hogy szabályozással és ösztönzőkkel arra kell sarkallni a gyártókat, hogy a belső égésű motorok helyett fokozatosan álljanak át az elektromos járművek gyártására. Másrészt viszont az autós közlekedés visszaszorítására is törekedniük kell a kormányoknak a tömegközlekedési infrastruktúra javításával.
A korábban kényesen került nemzetközi hajós szállítás és repülés is említésre kerül, amelyek kibocsátásának csökkentéséhez a dokumentum szerint sokkal átfogóbb nemzetközi összefogásra lesz szükség a korábbinál.
Fontos és újszerű pontja a jelentésnek az is, hogy az olyan, klímatárgyalásokat eddig végigkísérő, a „szokásos üzletmenetet” nem zavaró technológiák használatát, mint a szén-dioxid levegőből való eltávolítása, csak részmegoldásként említi. Fontos tehát, hogy elsősorban a kibocsátásnak kell csökkennie, a fosszilis tüzelőanyagok hosszú távú használatát nem lehet igazolni ezekkel a technológiákkal.
A jelentés arra is kitér, hogy az erdőirtást fenntarthatóbb mezőgazdasági gyakorlatok bevezetésével még 2030 előtt meg kell állítani, a természetes élőhelyeket pedig vissza kell állítani. Ezzel nem csak az erdőirtásból és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági gyakorlatokból származó kibocsátás csökkenthető, a helyreállított erdők ugyanis szénnyelőként még inkább segíthetnék a klímaváltozás elleni küzdelmet.
A szerzők kiemelik, hogy az a fajta gyors és radikális változás, amire szükség van, több szinten is megzavarhatja a gazdaságot, ezért a világ vezetőinek fontos feladata az is, hogy az igazságos átmenetet biztosítsák.
A jelentés nemcsak a klímaváltozás enyhítését célzó cselekvést ösztönzi, hanem az alkalmazkodási stratégiák bevezetését is, főleg azokban a régiókban, ahol az emberi közösségek leginkább kiszolgáltatottak a klímaváltozás hatásainak, és egyben a legkevésbé felkészültek azokra.
Fontos a nyelvezet
Az előrejelzések szerint az idei konferencia legvitatottabb kifejezése (ahogy korábban a „megszüntetés” és az „átmenet” volt) a „nem enyhített” (angolul: unabated) lesz, amit a szóban forgó jelentés többször említ a fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozóan, az egyik kulcsmegállapításban például így:
„A nulla nettó szén-dioxid- és ÜHG-kibocsátás eléréséhez rendszerszintű átalakításra van szükség minden ágazatban és összefüggésben, beleértve a megújuló energiaforrások növelését, mindeközben a nem enyhített fosszilis tüzelőanyagok használatának fokozatos megszüntetését […]”
A „nem enyhített” kifejezés minden bizonnyal arra a típusú kibocsátásra utal, amit valamilyen formában nem csökkentenek például technológiai megoldásokkal már a kibocsátás helyszínén, de utalhat akár a kompenzációra is.
A többféleképp értelmezhető nyelvezet biztosan vitaalap lesz majd. Erősen előjelzi ezt az is, hogy a konferencia vezetője, Sultan Ahmed Al Jaber, aki egyben az Egyesült Arab Emírségek állami olajcégének vezetője is, többször hangsúlyozta az utóbbi időben, hogy a szigorítások csak a „nem enyhített” kibocsátásra vonatkoznak.
Ez nyitva hagyhatja az ajtót az olyan, olajiparra építő országoknak a fosszilis energiahordozók további használatára, mint az Egyesült Arab Emírségek – amennyiben a fent említett technológiai megoldásokkal élve „enyhítik” a kárt. Az olajcégvezető emellett rendszeresen nyomatékosítja azt is, hogy a fosszilis energiahordozók „kivezetése” helyett csak azok „csökkentését” látja szükségesnek.
Egészen biztos tehát, hogy a jelentés határozott felszólításai ellenére a COP28 elődeihez hasonlóan vitákkal tűzdelt lesz. A kérdés az, hogy a mérleg továbbra is az ipari érdekek felé, vagy most először a klímacélok elérése felé fog billenni.
