Bolygó

Harrison Ford elhagyta a húst és a tejtermékeket, hogy megmentse a bolygót

A hollywoodi sztár abbahagyta a tejtermékek és a húsok fogyasztását, hogy megőrizze egészségét és óvja a környezetet.

Egy interjú során Ellen DeGeneres látványosan le volt nyűgözve a 77 éves színésztől, azt mondta neki, hogy most remekül néz ki. Harrison viccesen visszakérdezett: „Hogy festettem azelőtt?”, mire DeGeneres így válaszolt: „Meglehetősen rosszul, a különbség csodás!”, Ford pedig folytatta az élcelődést: „Sokkal jobban is érzem magam.”

DeGeneres következő kérdésére, hogy vajon mennyit edz, hogy ilyen fitt és egészséges, a színész azt felelte, hogy bár nem viszi túlzásba a sportot, de az étrendjét megváltoztatta:

„Semmi tejtermék, semmi hús. Egyszerűen elegem lett abból, hogy húst eszem és közben tudom, hogy ez nem tesz jót sem a bolygónak, sem nekem.”

Ford kiáll a bolygóért

Mindamellett, hogy Ford étrendet váltott az egészsége javításáért és a környezetvédelemért, felemeli szavát az őserdők megóvásáért, hogy megálljon a klímaváltozás folyamata, és bátorítja a tettrekész fiatalokat, hogy álljanak ki az ügyért.

A múlt szeptemberben New Yorkban tartott Egyesült Nemzetek Klímacsúcstalálkozón, ahol a fiatal aktivista, Greta Thunberg is részt vett, Ford így szólt:

„Harminc éve beszélünk arról, hogyan mentsük meg az Amazonast. És még mindig csak beszélünk róla. Minden klímaváltozással kapcsolatos megoldásban központi szerepet játszik az Amazonas, a széndioxid semlegesítéséért, a biodiverzitásáért, a friss ivóvizéért, a levegőért, amit beszívunk és az erkölcseinkért.”

Sürgetőnek érzi az azonnali cselekvést, hiszen az Amazonas lángokban áll. Egy példával mutatta be a problémát.

„Ha a házadban kigyullad egy szoba, nem azt fogod mondani, hogy tűz van a házam egyik szobájában. Hanem azt mondod: ég a házam! Mert csak egyetlenegy házunk van.”

Beismerve, hogy az idősebb generáció cserben hagyta a fiatalokat, a színész a fiatal aktivistákat buzdítja, akik kiállnak az ügyért:

„Ők azok a fiatal emberek, akiket mi, őszintén szólva, magukra hagytunk – ők a felháborodottak, a jól szervezettek, ők azok, akik képesek változást létrehozni. A legfontosabb dolog, amit értük tehetünk, hogy nem állunk többé az útjukba.”

Galgóczi Dóra

Galgóczi Dóra

Író és természetgyógyász
Évek óta követem a vegán életmódot. A könyveimmel egy kis iránytűt szeretnék adni az embereknek, hogyan találják meg az útjukat a világban. A gyógyítással pedig szeretnék testi-lelki egészséget adni, személyre szabott módszerekkel. Hiszek abban, hogy minden élet egyformán értékes, és mindenkiben ott rejlik az együttérzés.

1 hozzászólás

  1. Gratulalok
    De a fiataloknak annal sokkal tobb kell hogy ne aljunk az utjukba oket mar ugy kellett nevelni
    Hogy megmentsuk a bolygonkat az azt jelenti hogy mindenki a sajat hazatajan kezdi es ugy tovabb szepen halad tovabb tovabb
    Mentuk afakat az erdot amezot az allatokat es foleg ne csinaljunk annyi szemetet

Írd le a véleményed!