Az emberi intelligencia fejlődésével és technológiai lehetőségeink végtelen tárházával könnyen abba a hibába eshetünk, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk a csúcsragadozók, pusztán azért, mert minket nem sűrűn fal fel más állatfaj. Bár kétségtelen, hogy rendkívüli hatékonysággal hajtottuk uralmunk alá a teljes földi ökoszisztémát, a tudósok cáfolják, hogy biológiai adottságaink alapján mi állnánk a tápláléklánc tetején.
Az emberi faj mesterien manipulálja a természetet – már nemcsak az élelemszerzés módját változtattuk meg gyökeresen, de magát a tányérra kerülő élelem ízét, textúráját, illatát és kinézetét is. Láttunk már zöldségeket grillező nyulat, vagy zebratetemet fűszerező oroszlánt a vadonban?
Annak, hogy ma a világ nagy részén az étkezés már nem a túlélésért történik, valamint annak, hogy ma már több ember hal meg az étkezéssel összefüggésbe hozható betegségektől, jelentős szerepe van abban, ahogyan a természetre és a táplálékláncra gondolunk.
A tanulmányban az ökológusok kifejezetten az ember trofikus szintjét próbálták megállapítani, ami egy adott ökoszisztémán belül élő fajok közti táplálkozási kapcsolatokat írja le. Ez egy 1 és 5,5 közötti szám, amely azt hivatott jelképezni, hogy mennyi energiára van szükség egy faj táplálékának előállításához.
A növények és az algák, melyek a nap energiáját használják fel minden táplálékuk előállításához, a tápláléklánc alján helyezkednek el, trofikus szintjük 1. Közvetlenül felettük vannak a növényevők, például a nyulak, a tehenek és a szarvasok, amelyeknek szintje 2-es.
Ezután következnek a mindenevők, amelyek egyaránt fogyasztanak növényi táplálékot és növényevő állatokat. Ide soroljuk az embereket is, akiknek a trofikus szintje 2,2 – azaz a hierarchia alján helyezkedünk el, közel a növényevőkhöz. Fölöttünk vannak a ragadozók, például a rókák, amelyek csak növényevő állatokkal táplálkoznak. A skála tetején pedig azok a ragadozó állnak, melyeknek nincsenek természetes ellenségeik, mint például a jegesmedvék és a kardszárnyú delfinek.
A kutatók szerint a Homo sapiens sapiens cseppet sem a csúcson helyezkedik el, ehelyett meglepő módon a disznók és a szardellafélék közé sorolták fajunkat. Ez azt jelenti, hogy ezzel a helyezéssel a lánc közepére kerültünk, és helyettünk a jegesmedvék és a kardszárnyú delfinek kerültek az élre.
Az emberek világszerte átlagosan a napi kalóriamennyiségük mintegy 80 százalékát gyümölcsökből, zöldségekből és gabonafélékből szerzik be. A fennmaradó 20 százalékot húsból, baromfihúsból és halból nyerik – állapították meg a French Institute for Ocean Science tudósai még 2013-ban.
Közelebb állunk a növényevőkhöz, mint a húsevőkhöz. Ez megváltoztatja a csúcsragadozókról alkotott elképzeléseinket
– mondta a tanulmány vezető szerzője, Sylvain Bonhommeau a Nature tudományos folyóiratnak.
A tudósok azonban rámutattak arra is, hogy az állati és növényi fehérje megoszlása az étrendünkben jelentősen megváltozott 1985 óta. Elsősorban Kína és India növekvő csirke- és sertéshús iránti kereslete táplálja a közelmúltbeli változást.
Ahhoz, hogy az emberi fajt sokkal pontosabban el tudják helyezni a táplálékláncban, az ökológusok alaposan szemügyre vették 176 ország élelmiszer-ellátását 1961 és 2009 között. Az adatokat az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete által vezetett statisztikákból nyerték.
Az étrend – és így a táplálékláncban elfoglalt helyezés – országonként rendkívül eltérő volt. Afrika és Délkelet-Ázsia egyes részein például az emberek még mindig elsősorban vegetáriánus étrendet követnek, és táplálékuk akár 96 százaléka is származhat növényekből. A másik végletet Izlandon, Mongóliában és Svédországban fedezték fel: ezeken a területeken az étrend körülbelül 50 százalékban húsból és halból állt a környezeti és kulturális viszonyok miatt.
