A cukkininek egész nyáron szezonja van, ezért is hoztunk egy gyors és egészséges receptet. A bazsalikomos cukkinikrémleves pedig nemcsak finom és könnyed, de frissítő és tápláló is.
A leves alapját a szezonális cukkini adja, amelyet nyáron bőségesen elérhetünk. A másik fontos eleme pedig a bazsalikom, ami nemcsak kiegészíti a cukkinit, de még frissebbé is varázsolja a levest.
Ha szeretnéd még különlegesebbé tenni a fogást, tálald pirított magvakkal és frissen facsart citromlével. Ezektől még karakteresebb és frissítőbb lesz az összhatás.
Hozzávalók:
4 adaghoz
- 500 g cukkini felkockázva
- 200 g burgonya felkockázva
- 1 fej vöröshagyma apró kockára vágva
- 600 ml zöldségalaplé vagy víz
- nagy marék bazsalikom
- 1 evőkanál olívaolaj (opcionális, ha TÉNÉ módon készítenéd, ez elhanyagolható)
- 2 teáskanál só
- pár tekerés frissen őrölt bors
Tálaláshoz:
- friss citrom leve
- pirított magvak
Elkészítés:
- Hevíts egy evőkanál olívaolajat és alacsony lángon gyakori kevergetés mellett kezdd el rajta pirítani a felaprított hagymát. Ha olaj nélkül készíted, akkor egy kevés vízen kezdd el párolni a hagymát. Öt perc után add hozzá a felvágott cukkinit és burgonyát, amit piríts még öt percig.
- Ezután öntsd fel zöldségalaplével vagy vízzel és sózd, borsozd. Miután felforrt, főzd lefedve alacsony lángon kb. 20 percig, amíg a cukkini és a krumpli megpuhul. Ez az idő függ attól is, milyen méretűre vágtad a zöldségeket, így mindenképp ellenőrizd közben.
- Ha megpuhultak a zöldségek, add hozzá a bazsalikomot, zárd el a lángot és egy botmixerrel krémesítsd homogén állagúra.
- Tálaláshoz facsarj rá friss citromlevet, majd díszítsd friss bazsalikommal és pirított magvakkal.

Domján Csenge korábban biomérnök hallgató volt, jelenleg szociológiát tanul az ELTE-n. Már 7 éve vegán az állatokért és a környezetért. Célja, hogy tanulmányain keresztül a veganizmus tudományos aspektusait közérthetővé tegye és környezetvédelmi vonatkozásaiban segítsen eligazodni másoknak. Szívesen kísérletezik receptekkel, ezzel megmutatva a növényi alapú ételek sokszínűségét.