Ez a szám az eddigi legmagasabb 2012 óta, amióta közzéteszik az állatkísérletekre vonatkozó adatokat. A sokszor teljesen felesleges kísérletekhez használt állatok száma évről évre folyamatosan növekszik, a tavalyi rekordérték is ezt a tendenciát erősíti.
Állatkísérletek kapcsán legutóbb Kanadával foglalkoztunk. Az országban rövidesen teljesen beszüntethetik a toxikológiai állatkísérleteket, amennyiben életbe lép a júniusban megszavazott, egyben a királyi jóváhagyást is megkapott Bill S-5 névre keresztelt törvénymódosítás.
A kezdeményezés lényege, hogy az állatok helyett olyan új technológiákat alkalmazzanak a tesztek során, amelyek sokkal pontosabb és használhatóbb adatokat szolgáltatnak, mint az állatokon végzett kísérletek. Emellett pedig sokkal etikusabbak is.
A dél-koreai mezőgazdasági minisztérium jelentéséből (koreai nyelven érhető csak el) kiderül, hogy tavaly 4.995.680 állatot használtak fel kísérletekhez az országban. A Humane Society International dél-koreai szervezete (HSI/Korea) szerint ezeknek a teszteknek közel a fele a legkegyetlenebb kategóriába sorolható. A kísérleti alanyok semmilyen érzéstelenítést vagy altatást nem kaptak, miközben különböző vegyi anyagoknak vagy fertőző betegségeknek tették ki őket.
A statisztikákból az is kiderül, hogy annak ellenére, hogy a legtöbb kísérletben rendelkezésre állnak pontosabb adatokat szolgáltató és humánusabb módszerek is, az állatkísérleteket végző intézmények száma is növekedett a 2021-es adatokhoz képest.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a dél-koreai tudomány megrekedt a múltban és erősen az állatkísérletekre támaszkodik, miközben egyre több, az emberi tulajdonságokat jól utánzó kísérleti módszer lát napvilágot. Arra buzdítjuk a törvényhozókat, hogy hozzanak olyan szabályozásokat, amelyek állatkínzás nélkül támogatják a tudomány előrehaladását
– nyilatkozta az adatokról Borami Seo, a HSI/Korea kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója.
Mi is megírtuk, hogy az állatkísérletek felett eljárt az idő. Az embertől sokban különböző, a behatásokra másmilyen módon reagáló állatokon végzett tesztek ritka esetben vezetnek csak releváns információhoz, a tesztek többsége teljesen haszontalan.
Jelenleg két törvényjavaslat van Dél-Koreában, amelyek célja, hogy változtasson a jelenlegi módszereken és előtérbe kerülhessenek az állatokat nem használó tesztelések. Az egyiket az a Jeoung-ae Han szponzorálja, aki a kutyahús előállításának és árusításának betiltását is kezdeményezte.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.