Üzlet és gazdaság
Az amerikai szenátus 1 milliárd dollárral támogatja a tejipart
Az Egyesült Államok Szenátusa 2018-ban költségvetési megállapodást írt alá a tejiparral. Ebben az áll, hogy 1 milliárd dollárral segítik a tejipart és állattenyésztési ágazatot. Ezen forrásokat olyan programok létrehozására szeretnék felhasználni, amelyek segítenek a tejiparnak a tejárak hosszú távú, tartós csökkentésében. Az amerikaiak ma már főleg a növényi tejeket választják az állati eredetű tej helyett,…
Üzlet és gazdaság
Százasával zárnak be a brit tejfarmok a vegán térhódítás miatt
Meglepően nagy számban zárnak be az Egyesült Királyság tejipari vállalatai és farmjai, ami egyes elemzők szerint nagyrészt a növényi tejek és a vegán fogyasztói réteg növekedésének tudható be. Az Élelmiszerügyi Szövetség (FSA) legfrissebb adatai szerint 2018 novembere óta 222 tejtermelő (a brit tejipar mintegy 2.5%-a) hagyta el az iparágat. Ebbe ráadásul beletartoznak a bivaly-, kecske-, és…
Földünk
A tehéntej előállítása háromszor több üvegházhatású gázzal jár, mint a növényi tejé
Egy, az Oxfordi Egyetem kutatói által végzett tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a tehéntej előállítása során majdnem háromszor annyi üvegházhatású gáz kerül a levegőbe, mint a növényi alternatívák esetében. A tanulmány a tehén-, rizs-, szója-, zab- és mandulatej ökológiai lábnyomát vette górcső alá, egészen pontosan ezek előállításának víz- és területigényét, illetve károsanyag-kibocsátását. Minden esetben…
Üzlet és gazdaság
Amerika legnagyobb tejipari vállalata szerint a növényi tejtermékeké a jövő
A VegNews szerint a Dean Foods – Amerika egyik legnagyobb tejipari vállalata – bejelentette, hogy a jövőben a növényi alapú márkákra fog koncentrálni, főleg a Good Karma Foods márkajelzéssel ellátott, vegán, len alapú tejre és joghurtra. Az óriás tejipari cég még 2017-ben vált kisebbségi tulajdonossá a Good Karma Foods-nál, a múlt hónapban viszont emelte a befektetése…
Üzlet és gazdaság
A Danone megháromszorozná a növényi termékeiből származó bevételt
A Reuters szerint a Danone alelnöke, Francisco Camacho egy befektetési szemináriumon kijelentette, hogy a növényi alapú termékeik eladását meg akarják háromszorozni 2025-re; 1,7 milliárd euróról 5 milliárd euróra akarják emelni a növényi termékekből származó árbevételt. A Danone vezérigazgatója, Emmanuel Faber a következőt nyilatkozta: „Egy olyan egészség központú egyedi portfóliót szeretnénk kifejleszteni, amely a fogyasztók elérésének katalizátora…
Üzlet és gazdaság
A TEJ HALOTT: a világ legnagyobb tejipari vállalata hatalmasat bukott
A Fonterra, a világ legnagyobb tejipari vállalata a cég történetében először hatalmas bukást könyvelt el a 2017-2018-as évben. Az új-zélandi óriásvállalat 1 év alatt kb. 130 millió dollárral maradt el a várt profittól. A Fonterra egy olyan vállalat, amely tejet és tejtermékeket vásárol új-zélandi gazdálkodóktól, és mindezt külföldi cégek számára értékesíti. A 17 éves fennállása…