Most olvasott cikk
Közel 3300 amerikai tejfarm zárt be tavaly

Közel 3300 amerikai tejfarm zárt be tavaly

Csökken az amerikai tejfarmok száma

Az USA tejfarmjainak száma fogyatkozik. A Mezőgazdasági Minisztérium szerint ez közel kilenc százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest.

2019-ben mintegy 34.187 farmra csökkent az előző évi, 37.468-as szám. Néhány államban több farm zárt be, mint más államokban, és egyes helyeken tíz százalékkal is mérséklődött a számuk.

Nyugat-Virginiában a legerőteljesebb a csökkenés, 23 százalékkal. Arkansas, Tennessee és Dél-Karolina tejfarmjai egyaránt 20 százalék visszaesést mutatnak. Az adatok szerint nincs olyan állam, ahol nőtt volna a farmok száma.

Az emberek kevesebb állati tejet isznak

Mi lehet a tejfarmok csökkenésének reális oka? Az emberek már nem fogyasztanak annyi tejet. A Mezőgazdasági Minisztérium szerint a tejfogyasztás 40 százalékkal csökkent 1975 óta.

2019 novemberében a Dean Foods, Amerika legnagyobb tejüzeme csődöt jelentett. A gyár szerint a növekvő adósságok oka a hanyatló tejpiac.

„Minden erőfeszítésünk ellenére, hogy költséghatékonyabbá tegyük a termelést, a tejfogyasztás folyamatos csökkenésének áldozata lettünk” – nyilatkozta az üzem vezetője, Eric Beringause.

Amerika tejüzem-tulajdonosai 2018-ban 1,1 milliárd dolláros bevételcsökkenésről számoltak be. Részben a növekvő növényi tej kínálatot és fogyasztást okolják emiatt.

A növényi ételeket támogató The Good Food Institute jelentése szerint a növényi tejipar több, mint 1,8 milliárd dollár értéket tudhat magáénak. Az Egyesült Államokban a háztartások 37 százalékában rendszeresen fogyasztanak növényi tejeket.

A kávézó-hálózatok is felkarolták a növényi tejeket

A növényi italok iránti igény olyan gyorsan növekszik, hogy 2026-ra vélhetőleg az iparág 35 milliárd dolláros hasznot tudhat magáénak.

Ebben a hónapban a Panera nevű amerikai kávézó és pékség láncolat eltörölné a növényi tejet tartalmazó termékeknél a magasabb árat.

Habár a Starbucks továbbra is felárat számol fel a vegán tejeket tartalmazó italokra, Kevin Johnson vezérigazgató egyetért azzal, hogy a növényi tej sokkal jobb a környezetvédelem szempontjából.

A cég törekvése, hogy 2030-ra ötven százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását.

„A tejhelyettesítők jelentős mértékben hozzájárulnak a megoldáshoz. A fogyasztói igények változása már megtörtént.”

Korábban a Pret a Manger kávézólánc bejelentette, hogy nem terheli a fogyasztókat plusz költséggel, ha vegán tejet kérnek.

A Costa Coffee, a Tim Hortons és a Stumptown Coffee Roasters már szintén nem adja drágábban a növényi tejjel készült kávét Amerikában.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.