csökkene a kibocsátás ha kevesebb húst ennének

60 év után végre csökkent a globális húsfogyasztás

Amit jó ideje senki nem tudott elérni, az a koronavírus-járványnak úgy tűnik, sikerült. A közel hat évtizede dinamikusan növekvő húsfogyasztásban

Brighton vegán csirkés étterem

Megnyílt Brighton első “vegán csirkés” étterme, 4 óra alatt elfogyott minden

Úgy tűnik, érdemes volt kitalálni a KFC-re hasonlító vegán csirkét, ami 100%-ban növényi alapanyagokból készült. Az újonnan nyílt Really Happy

19 millió új állást hozhat létre a növényi étrendre való átállás Latin-Amerikában és a Karibi-térségben

A klasszikus élelmiszeripari ágazatokat féltők gyakran érvelnek azzal, hogy a növényi étrendre való áttéréssel milliók veszíthetik el állásukat. Az ENSZ

Az Aldi megnyerte a Legjobb Élelmiszerlánc Díjat a széles vegán választékával

Az Aldi felismerte, hogy a vásárlók egyre több olyan árut keresnek, mely megfelel a személyes igényeiknek, ezért bőségesen feltöltötte a

Lindt vegán csokoládé

A Lindt bejelentette az első 3 vegán csokoládéját

Különleges karácsonyi ajándékkal lepi meg idén a kiemelkedő minőségű csokoládéiról híres svájci márka, a Lindt & Sprungli a vegán közösséget.

Vegánok a food shaming célkeresztjében

A vegánok és vegetáriánusok közel felét megszégyenítik a munkahelyükön az étkezésük miatt

Egy tanulmány szerint az amerikai vegánok és vegetáriánusok közel fele (48%) túl sokat koncentrál a munkahelyi étkezésre, mert a kollégáik

Sephora betiltja a nyércből készült műszempillákat

A Sephora betiltja a nyércbundából készült műszempillákat

Egykor sok helyen éltek nyércek Európában, még hazánkban is, manapság azonban a kihalás fenyegeti a menyétek családjába tartozó aranyos kis

Egy ukrán terrorista vegán dokumentumfilmet követelt az ukrán elnöktől

Egy ukrán túszejtő egyetlen követelése az volt, hogy az elnök posztoljon egy vegán dokumentumfilmet

Kedden kora este vették őrizetbe azt az ukrán, fegyveres férfit, aki túszul ejtette egy busz utasait. Követelése az államfő felé

A McDonald’s amerikai vezetője szerint hamarosan még több vegán termék érkezik

Chris Kempczinski, a McDonald’s elnök-vezérigazgatója szerint is elkerülhetetlen, hogy az étteremlánc egyre több növényi ételt vegyen fel a kínálatába. A

Vegán appok

4 hasznos app, ami segíthet a vegán életmódban

Itt a nyár, ilyenkor mindenki szeret utazni, nyaralni, kikapcsolódni családjával és barátaival. Igen, még a vegánok is. Azonban vegánként ismeretlen

Stop Eating animals tábla

Több, mint 100 orvos követeli, hogy az angol kormány népszerűsítse a növényi étrendet

Több, mint száz angol orvos és további száz egészségügyi dolgozó írt nyílt levelet az angol kormánynak, amelyben arra kérik őket:

Állattenyésztőből vegán lett és most birkákat ment

Közel 50 év állattenyésztés után vegán lett, most állatokat ment a húsiparból

Sivalingam Vasanthakumar évtizedekig élt állattenyésztésből, teheneket és birkákat nevelt majd adott el vágóhidaknak, mígnem betelt nála a pohár. Nem tudta

Swing Kitchen vegán étterem Bécs

A top 3 bécsi vegán étterem, amit jó szívvel ajánlok

Néhány évtizeddel ezelőtt a növényi étrendet követőknek nagy kihívást jelentett étteremben ebédelni. Az utóbbi években viszont a vegán mozgalom egyre

Két mexikói férfi vegán bőrt alkotott kaktuszlevélből

Két mexikói vállalkozó kaktuszlevélből állított elő bőrt, amihez nem kell állatokat levágni

Ki mondta, hogy a divat nem lehet vegán? Csak kapkodjuk a fejünket: egyre több olyan anyag jelenik meg ugyanis a

A Calvin Klein leállt a szőrmével

A Calvin Klein és 16 másik divatcég felhagyott a szőrmével, mert „a jövő divatja vegán”

A Global Brands Group (GBG), amelyhez több tucat divatcég tartozik, bejelentette, hogy felhagy a szőrmegyártással. A vállalat nem készít több

Nike környezetbarát cipő - Space Hippie

A Nike új környezetbarát cipője újrahasznosított hulladékból készül

Az amerikai sportruházat-gyártó négy különböző dizájnt tervezett a Space Hippie nevű cipőnek, a környezetvédelmi fenntarthatóság jegyében. A Nike szerint ennek

Csökken az amerikai tejfarmok száma

Közel 3300 amerikai tejfarm zárt be tavaly

Az USA tejfarmjainak száma fogyatkozik. A Mezőgazdasági Minisztérium szerint ez közel kilenc százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest. 2019-ben

Vegán, bőr nélküli belsővel hódít a Range Rover

A Land Rover egy ideje már keresi és kutatja azokat az utakat, amik egy etikusabb, fenntarthatóbb jövő felé visznek. Éppen

A BMW nemsokára egy vegán, elektromos meghajtású városi luxusterepjáróval lepi meg a márka szerelmeseit

A BMW új elektromos terepjárója teljesen vegán

A BMW nemrég tette nyilvánossá a közelgő luxus elektromos terepjárója hivatalos prototípusának képeit, és a cég állítása szerint a belső

2020 Oscar-gála vegán menü

A 92. Oscar-gála szinte teljesen vegán lesz

A díjátadó események közül az Oscar a legutóbbi olyan rendezvény, mely a vegánság irányába halad. Bár a Filmművészeti és Filmtudományi

We All Poop vegán dal

Csehország egy vegán dallal készül az idei Eurovíziós Dalfesztiválra

Egy nagyon profi állatjogi dalt adott ki a We All Poop nevű cseh banda, és esélyesek arra, hogy ők képviseljék

mammut

Egy Update-üzlet szerződést bontott Schobert Norbival, mostantól vegán termékeket árulnak

Schobert Norbi nemrég egy botrányos nyilatkozatot tett, amiben azt állítja, hogy azért mennek tönkre a házasságok, mert a szülés után

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének