Új rekordot állított fel Portugália, 149 órán át fedezni tudta megújuló energiaforrásokból az ország teljes fogyasztását. Ráadásul még exportra is futotta a megtermelt mennyiségből.
Novemberben zöld rekordot döntött meg Portugália. Az ország hat napon, egész pontosan 149 órán keresztül több megújuló energiát termelt, mint amennyi áramra szükség lett volna. A korábbi rekord 131 óra volt, ezt 2019-ben sikerült produkálniuk.
Ezúttal viszont hat egymást követő napon 1102 GWh villamos energiát termeltek megújuló forrásból. Ugyanebben az időszakban a portugál háztartások és az ország ipari tevékenysége pedig együttesen 840 GWh áramot emésztett fel.
A fennmaradó 262 GWh megtermelt energiát Portugália Spanyolországba exportálta.
A gázerőművek is készenléti állapotban voltak, bevethetőek abban az esetben, ha szükség lenne rájuk. Erre azonban nem került sor, mert fújt a szél, sokat esett az eső
– mondta Hugo Costa, az EDP Renováveis, az EDP áramszolgáltató megújuló energiaforrásokkal foglalkozó részlegének portugáliai vezetője.
Portugália már 2016-ban a megújuló energiaforrások mellett voksolt
A megújuló energiaforrások idén eddig Portugália energiaszükségletének 56 százalékát fedezték, a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló földgáz pedig a portugál energiamix 21 százalékát tette ki. A fennmaradó 23 százalékot más országokból importálták.
A megújulók portugáliai aránya egyébként uniós szinten kifejezetten jónak számít. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency, EEA) adatai szerint 2022-ben az EU energiafogyasztásának 22,5 százalékát fedezték összességében megújuló energiaforrásokból.
A déli ország viszonylag korán, már 2016-ban elkötelezte magát a megújuló energiaforrások infrastrukturális kiépítése mellett. Már ebben az évben – megelőzve a kollektív uniós döntést – vállalta, hogy 2050-re eléri a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást. Portugália utolsó szénerőművei 2022-ben leálltak.
Az éghajlati célok elérése érdekében Portugália a megújuló erőforrások diverzifikálására törekszik. Ahelyett, hogy elsősorban a szélre, a vízre vagy a napra hagyatkoznának, mindegyiket beillesztik a portfólióba. Ily módon pedig ezek a lehető leghatékonyabban egészíthetik ki egymást. Az ország energiavállalatai most további jelentős tengeri (offshore) szélerőművek létesítési lehetőségeit kutatják, bővítik a napenergia-berendezéseket. Mindezek mellett pedig régebbi szárazföldi (onshore) szélerőműprojektek újraindításán is dolgoznak.
A portugál cél, hogy 2030-ra villamos energiájának 85 százalékát megújuló energiaforrásokból állítsa elő. 2040-ig szeretnék leállítani az összes földgáztüzelésű erőművet is. Az eddigi eredményeket látva pedig a szén-dioxid-semlegességet is a tervezettnél öt évvel korábban, már 2045-re szeretnék abszolválni az ország élén állók.
(Euronews)

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.