Most olvasott cikk
Kolumbia korlátozná a tudományos állatkísérleteket

Kolumbia korlátozná a tudományos állatkísérleteket

Korlátozhatják az állatkísérleteket a kutatásokban Kolumbiában, ha megszavazzák az erről szóló javaslatot. Akár az is megtörténhet, hogy jogi személyiséget kapnak a dél-amerikai országban az állatok. A tudósok tiltakoznak, a tudományos fejlődés akadályozásáról beszélnek. 

Kolumbia, amely híres az elképesztő biodiverzitásáról, törvényhozási dilemmába került. Terítékre került ugyanis pár olyan állatjogi törvényjavaslat, amely alapjaiban formálhatná át az ország kutatásait és oktatását tudományos szempontból.

Az egyik törvényjavaslat, amelyet a képviselőházban már be is mutattak, azzal a céllal íródott, hogy teljesen ellehetetlenítse a vadállatok felhasználását az oktatásban és a biológiai tanulmányokban. A tudósok erre úgy reagáltak, hogy a szabályozás valóban szükséges, a teljes tiltás azonban kivéreztetné az ország tudományos életét, szabotálva számos újabb felfedezést. A heves ellenállás hatására ezt a javaslatot végül visszavonták.

Az állatvédők azonban nem adták fel. Lendületet adott nekik többek között az is, hogy egy, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Institutes of Health – NIH) által finanszírozott maláriakutató létesítményt állatokkal való visszaéléssel vádoltak meg.

Állatkísérletek helyett állati jogok

Egy újabb javaslat is felmerült közben: Andrea Padilla Villarraga szenátor előterjesztett egy olyan alkotmánymódosítási tervezetet, amely jogi személyiséget biztosítana az állatoknak. Az újítás támogatói szerint ezzel az állatokat is érző és védelmet érdemlő személyként ismernék végre el. A kritikusok azonban attól tartanak, hogy ezzel veszélyes precedenst teremthetnének, és lehetetlenné válna kordában tartani az invazív fajok szaporodását.

Készült egy másik törvényjavaslat is, Padilla Villarraga szenátor által, amely jelentős mértékben korlátozná az állatkísérleteket és az etikai engedélyezési eljárásokat is átalakítaná. Ha sikerülne elfogadtatni a képviselőkkel, azzal elérnék, hogy ne használhassanak élő állatot a tudományos kutatásokban,

  • ha létezik alternatív módszer,
  • vagy ha fejlettebb kognitív képességekkel rendelkező fajról van szó.

Carlos Daniel Cadena Ordoñez, a bogotai Andok Egyetem természettudományi karának dékánja abban bízik, hogy az újabb állatjogi javaslatok is ugyanúgy elbuknak majd, mint az első. Úgy látja, a nagyobb városi intézmények talán képesek lesznek megfelelni az új követelményeknek, a kisebb, vidéki létesítmények azonban valószínűleg nem.

A tudomány előtt jelenleg is akadályok sora áll, és most még több gátat állítanánk fel, így még exkluzívabbá, kirekesztőbbé válna az egész

– mondta.

(One Green Planet)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.